Nemzeti konzultációra várva

Trunkó Barnabás
2014. 11. 12. · Hócipő 2014/23
Az intenetadó terminológiát a fogalomzavarral küszködő, és a túlszervezett ballib által felheccelt csőcselék-büdösbogarak találták ki. Olyan ez, mint annak idején a beharangozott chipsadó volt, amit majdnem bevezettek, de a kormány akkor is meghunyászkodott, és visszavonult a népegészségügyi termékadó gránitszilárdságú bástyái mögé.

A távközlési adót Orbán Viktor közkívánatára – ebben a formában – nem vezetjük be, de a mindenki számára megtisztulást hozó szilveszteri másnaposság után nemzeti konzultáció keretében visszatérünk rá. A nemzeti konzultáció mindig várva-várt társadalmi esemény hazánkban: legjobban a postások utálják. (A levelezőpartnerek persze még nem tudják, hogy addigra be fogják vezetni a nemzeti konzultációs különadót is, amit nem lehet áthárítani; egyből a címzetteknek kell befizetniük egy megadott külföldi bankszámlára.)

Az új típusú nemzeti konzultáció (továbbiakban: NeKo) beindításának két módszere lehetséges: 1. Magyarország miniszterelnöke, – aki akkor még Orbán Viktor lesz – kiáll egy nyilvános vitára; 2. Magyarország miniszterelnöke ír nekünk egy levelet, amelynek jobb felső sarkába beszkennelik a kormányfő érettségi fényképét.

Én már tudom, hogy Orbán Viktor a 2. számú megoldást fogja választani, a nevemben is.

Most még csak azt lehet tudni, hogy a legújabb NeKo népbiztosa Tompika lesz, aki twitteres ámokfutásait megszakítva ideiglenesen hazánkba érkezett, fittyet hányva az U.S. Air Force fenyegetésére. Nyilván abban bízik, hogy a TEK-esek kimentik majd a megbombázott, védett objektumokból.

A NeKo időtartamára el fogják tiltani a nyilvános szerepléstől a rezsicsökkentés Marlon Brandóját, aki közben megvédi majd a kandidátusi disszertációját retorikából és testnevelésből.

Egyes társasházi lakóközösségek a közös költségből már elkülönítettek egy szerény, de nem sértő összeget, amelyet a helybeli levélkézbesítők (postások) titkos, zürichi bankszámláira utalnak át, azt kérve, hogy a megérkező NeKo-s levélpostai küldeményeket egyenesen a kijelölt tárolóba kézbesítsék.

Ezzel az eshetőséggel – az eddigi tapasztalatok alapján – nyilván a kormány is számol, ezért a műveleti főcsoportfőnökség alternatív megoldást is kidolgozott. Interneten is lehet majd konzultálni, egyelőre még adómentesen! A miniszterelnöknek csupán egyetlen kikötése van: az internetes üzenetek ne legyenek hosszabbak 160 karakternél. (Az informatikában kevésbé járatos kormányfő nyilván ezt a hordozót összetévesztette az SMS-sel.) A módszer némi kockázattal jár, hiszen ez a nemzeti konzultáció az interneten gyakorlatilag már lezajlott, miközben a miniszterelnök Svájcban tartózkodott egy szülői értekezleten. Megjegyzem: a világhálón már közzétett kommentek átcopyzása a NeKo-s felületekre jelentős adatforgalmat generál majd, ami további tisztességtelen extraprofithoz juttatja a külhoni internetszolgáltatókat.

„Rozéfröccs” fedőnévvel személyes konzultáció is indul a kocsmákban és talponállókban. A konzultációs kérdezőbiztosokat arról lehet majd felismerni, hogy megszólítják a gyanútlan fogyasztókat: – Hát, Szarajevóban agyonlőtték Ferdinánd őfelségét! Mit szól hozzá?

A nemzeti konzultációs eredmények értékelési módszeréről egy honatya fog önálló képviselői indítványt benyújtani, amely szerint minden – internetadót helyeslő – észrevétel háromszor annyit ér, mint egy ellenző vélemény. Érvénytelen minden olyan netadó-ellenes megnyilvánulás is, ami helyesírási hibát vagy elütést tartalmaz.

Az új NAV-elnök nemzetközi sajtótájékoztatón jelenti be, hogy ő feddhetetlen, amúgy esze ágában sincs az Egyesült Államokba utazni, egyszer már járt ott, de a határon a néger bevándorlási tisztviselők akkor is fél órát szívatták, ráadásul egy szót sem értett a karattyolásukból. Egyben azt is bejelenti, hogy a jövő évi, sörgyári raklap méretű adóíveken a netadóra vonatkozó rész – Ugye Ön is helyesli a távközlési adó kiterjesztését? – csupán tájékoztató jellegű kérdés lesz.

A második legnagyobb kormányzópárt olyan módosítást javasol, hogy vasárnap tilos legyen az internetezés, mert olyankor a családok amúgy is templomba mennek. Ezt üzenik azoknak is, akik esetleg szombaton járnak.

Nem kizárt, hogy az eredményes NeKo érdekében elő kell készíteni egy újabb Békemenetet is, de úgy, hogy arról ne tudjon a miniszterelnök, aki a tervezett időben amúgy is külföldön tölti majd a szabadságát, így a testőrei is kivehetik az évi rendest. Felmerült az is, hogy a Békemenetet vasárnap tartsák, de ezt sokan ellenezték, mert azon nem tudnának részt venni a CBA-sok, hiszen ők aznap is nyitva vannak. A CÖF elemzői szerint az így elvesztett békemenetelőket simán pótolni lehet a vasárnap ráérő Tesco- és Auchan-alkalmazottakkal.

Félő azonban, hogy javában tart még a NeKo, amikor esetleg valamilyen fegyelmezetlenség okán a Magyar Közlönyben véletlenül megjelenik az internetadóról szóló törvény.

Szóval, mégis visszaírom a naptáramba azt a november 17-i dátumot!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.