A stadionépítő és a kolbászlovag

Farkasházy Tivadar
2015. 03. 18. · Hócipő 2015/06
Dagad a szocialista brókerbotrány, a Buda-Cash százmilliárdja után a Hungária hatmilliárdja, de hamar csúcsot javított a Quaestor százötvennel. S még ott van Töröcskei Széchenyi Bankjának 20 milliárdja, amely mellett a Magyar Államadósságot Kezelő Központot is eligazgatta. Lám, mennyivel jobb, ha magyar kézben vannak a pénzintézetek, nem a külföldi anyabankok, hanem majd mi nyögjük ki. Az ügy annyiban szocialista, hogy Rogán ezt hajtogatja, aki nem tukán, hanem papagáj, mert 2004-ben felemelték a kötelező vizsgálatot öt évre. Azt sosem teszi hozzá, hogy ettől még bármikor lehet ellenőrizni, s a Buda-Cash utolsó vizsgálatát 2010 őszén Szász Károly írta alá, Orbán kedvence, 12 hiányosságot állapítva meg, amiket 3 hónapon belül pótolni kell, de azóta még csak 50 hónap telt el.

Ki is tüntették érte most, március 15-én. Az MNB minapi 24 órás vizsgálata viszont mindent feltárt, a bravúrt némileg megkönnyítette, hogy a Buda-Cash vezér előző nap bement hozzájuk s elmondott mindent. 62 milliárdért a nem létező Karácsony Miklós nevére vásároltak kincstárjegyeket a DRB Bank betétesek pénzéből. Veszélyes volt, még a Fidesz lebuktatja őket, azt hívén, Karácsony Gergely rokona.

A Hungáriánál kockás papíron tartották nyilván az ügyfelek pénzét, már ami papíron létezett, de nem tudom, miért baj ez, vonalason sokkal nehezebb kivonni.

A minimum az, hogy egy kötvény forgalmazója ne függjön a kibocsátótól, nem is függött, hisz a kibocsátó Tarsoly volt, a forgalmazó a neje, bizonyára egy önálló asszony. S újabb kölcsönökből fizették ki az esedékes tartozásokat. Az MNB (Matolcsy Nemzeti Bank) pár hónapja jóvá is hagyta, hogy a 60 milliárdos kibocsátást újabb tízmilliárdokkal toldhatják meg.

A Quaestor tulajdonosa, a 7,9 milliárddal 76. leggazdagabb magyar, Tarsoly Csaba, Orbán nagy focihaverja, a stadionépítők gyöngye, az ő cége intézte Moszkvában a vízumok kiadását, az ottani magyar kereskedőházat Szijjártó avatta vele. Az isztambuli magyar kereskedőházat is a külüggyel közösen hozták létre, mindkét ország szerepelt a minapi nagyköveti értekezlet öt példaképe között.

A most előzetesben ülő Kiss Szilárd nyolc évig csücsült a fő Quaestor felügyelőbizottságában, egy másik Quaestorban rajta kívül csak Tarsoly volt részvényes, utána moszkvai mezőgazdasági attasé, bár előtte kétszer is megbukott az átvilágításon. 2013-ban gyakorló diplomataként az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet szabadította meg 560 milliótól egy haverjával. Mikor a vád szerint arról beszéltek, euróban vagy forintban utalnak 700 millióért 100 milliót, 40-et meg a Takarékszövetkezet vezetőjének, társa a váltás miatt az euró mellett döntött: Ne dobjunk már ki hárommillió forintot, faszomba! Inkább igyuk meg.

Kisst Fazekas miniszter ki is tüntette, ám a külügy már érezte, hogy nem frankó, és kirúgta, mire Fazekas keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztossá nevezte ki, amit most kezd cáfolni. A gyulai pálinkafesztiválon kolbászlovaggá is ütötték, mondván, jeles ember, aki igen sokat tesz értünk külhoni országokban. Lovag Kiss ugyan csak a saját borát árulta kinn, és oroszokat vadásztatott, Porsche terepjáróval furikázta Fazekast Moszkvában, bár a kereskedelmi kirendeltségből ki volt tiltva, 80 ezer euróért pedig egy orosz üzletember ismerőseinek szerzett magyar vízumokat, amért odakinn jogerősen el is ítélték. Élettársa, Jelena Cvetkova ugyanis a moszkvai vízumközpont résztulajdonosa, aki Tarsollyal és Szijjártóval vágta át a trikolórt, jó az, ha egy orosz állampolgár intézi a magyar vízumokat. S persze 300 ezer eurós letelepedési kötvényeket is árultak azért a bagó 25-30%-ért. Kissnek közös orosz cége volt Mészárossal, felcsúti szalonnákat hoztak volna be, de nem lett belőle semmi, mert a Lőrincnek csak utána jutott eszébe mangalicatelepet vetetni a Viktorral. Most nem emlékszik a közös cégre, később derengeni kezdett neki, hogy Lovag Kiss a másik tulaj, de hozzátette: Oroszországban sok minden előfordulhat. Még az is, hogy szalonnából lesz disznó. A két kereskedőházat Kiss hozta össze, Tarsolyt és Szijjártót nem kellett, győriek, régi barátok és futballmecénások. A Magyar Nemzeti Kereskedőház viceprezidentje pedig havi 850 ezerért Kunci, a gólzsák, aki most igazolt a Fradiból a Dunakeszibe, amelyben a fél külügy focizik.

Tarsoly vezér e szavakkal értesítette munkatársait, hogy konyec: A mai napon véget ért egy álom és egy olyan harc, amit sok éve vívunk a magyar pénz- és tőkepiacon! Sokszor vívtunk nemes és nemtelen harcot, és belebuktunk abba a 25 éves küzdelembe, amit ügyfeleinkért és saját magunkért tettünk.

Szóval nemes harcot vívtak, amilyeneket Viktor szokott. Ebbe bőven belefér 150 milliárdnyi fedezetlen kötvény. A szívem szakad meg értük. A betétesek kit érdekelnek? Bár egy barátom már 15 éve mondta, hogy kerüljem el a Quaestort, így a Báthory utcában is mindig átmentem a túloldalra.

Tállai igen búsan ült a Buda-Cash ügyet szocikra rákenő parlamenti bizottságban, pedig ha a Győr tulaj híján kiesik, akkor a Mezőkövesd-Zsórifürdő felkerülhet, nem beszélve Seszták harmadosztályú Kisvárdájáról, akiknek most épül 1,2 milliárdos üzemcsarnok (régebbi nevén stadion). Seszták volt az, aki az orbáni 50%-ot felemelte 70%-ra, már hogy a bankok ekkora hányada legyen magyar. Az a szerencséje, hogy Simicska nem kapkod legyek után, mert nagyvadra hajt, de van egy érzésem, hogy hamarosan Miklóst is bejelentik egy zsúfolt cellába, mint ő az ukrán és orosz cégeket, a kisvárdai Gagarin utca 22.-be több mint 200-at, a Litki út 18.-ba 550-et. Szép ez a keleti nyitás, csukás mikor lesz belőle? Orbán a Buda-Cash ügyben legalábbis azt mondta: Ha az igazságszolgáltatást irányíthatnám, akkor már mind börtönben lenne. Tényleg, eddig miért nem volt pallosjoga?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21  •  X. 9. – X. 23.
Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.