Kollaboráció felsőfokon

Farkasházy Tivadar
2015. 08. 05. · Hócipő 2015/16
A Nemzeti Választási Iroda nevű fideszes szatelit szervezet elnöke, Pálffy Ilona azért utasította el az MSZP-s Lukács Zoltán vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményét, mert túl korán adta be, ugyanis június 30-án 16.15-kor érkezett, ám a Kúria honlapján csak 18.00-kor jelent meg, hogy elutasították az előző beadványt.Az igaz, hogy az NVI honlapján már 16.10-kor fenn volt, de a Kúria honlapja számít. Ezt az indoklást a Nemzeti Választási Bizottság nem találta elég röhejesnek, ezért kitalált egy még röhejesebbet, hogy amikor az MSZP delegáltja belépett vele az épületbe, már ott állt a kapuban egy másikkal Schmuck embere, Wodicska.
Az igaz, hogy Litresits András igazolványa segítségével azonnal felmehetett, ezért került rá 16.15-ös érkeztetési pecsét, s bár a törvény úgy rendelkezik, hogy ez számít, ám a rövidnadrágos Wodicska úr előtte lépett be az épületbe, s ez a perdöntő cselekmény, majd utólag hozzáigazítják a törvényt visszamenőlegesen.
Lukács Zoltánt az NVB elnöke, bizonyos Patyi – másodállásban a Közszolgálati Egyetem rektora – kidobta a teremből, amiért beleszólt. Az ülés kezdetén pedig kizárták az MSZP delegáltját, mert érintett az ügyben, mivel ő nyújtotta be Lukács kérdését. Litresits emlékeztetett rá, korábban többször is hozta-vitte az MSZP dolgait, amit sosem kifogásoltak. Mire Patyi rektor megjegyezte: Lukács Zoltán magánszemélyként nyújtotta be népszavazási kérdését, nem az MSZP nevében. Majd Wodicska kérdését is kiszórták.
Beadná a fiát egy olyan egyetemre, amelynek egy ilyen alak a rektora? Lesznek, hisz a hűbériséget sokan elfogadják, mi több, szeretik is kis hazánkban, elvégre az minden résztvevőnek jó. Kivéve talán a jobbágyokat, de az ő érdekképviseletük most se a legerősebb.
Sajnálom, hogy Wodicska úr nem Vodickának írja a nevét, mert egy újhullámos cseh filmszatíra főszereplője is lehetne. Látják maguk előtt Rudolf Hrusinskyt rövidnadrágban, amint ott áll a kapuban, és két őr nézegeti az igazolványait, miközben a kojakfrizurás Litresits hármasával rohan fel a lépcsőn, hogy elsőnek érje el az érkeztetési bélyegzőt?
A baj csak az, hogy a Tűz van babám, a Homolka filmek, a Szigorúan ellenőrzött vonatok idején Dubcek rövid próbálkozását leszámítva kemény diktatúra volt a cseheknél, a rajzfilmhős Gusztávnál jóval aljasabb helyi gauleiterrel s korántsem ideiglenesen állomásozó szovjet csapatokkal, most viszont csak egy fiók Putyin bandáját kéne leszavaznunk.
Farkasházy Tivadar
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Tivadar
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/15 • VIII. 16. – VII. 29.
Járja be velünk Matolcsyék New York-i lakását, mert lehet, hogy Ráhelék költöznek oda!
Para-Kovács Imre: Magyarország szuverenitásának legfőbb ellenségei a kutatók, mert nem hajlandók Orbán elvárásaihoz illeszteni a kémiát!
Váncsa István: Nagyjaink immár nem olyankor hazudnak, amikor az érdekükben áll, hanem megszokásból
Smuzewitz Ilona: Bevált Orbán mesterterve, a magyarok láthatták, milyen jövő vár rájuk, ha jövőre nem a Fidesz nyer!
Farkasházy Tivadar: Mi a különbség Azariah és köztem? Hogy én nem vonom vissza!
Havas Henrik megtudta a Karmelitából, hogy minisztériumi rangra emelik a Nemzeti Sportot
Dési János a korról, amikor a cenzúra megtiltotta az ellenséges államfőkön történő gúnyolódást
Selmeczi Tibor a szemfülészetet keresi, mert nem azt látja, amit hall
Verebes István az észkombájnok, agytrösztök és lángelmék szóhoz jutásának erőpróbáján járt
Pető Iván hogyan hallotta meg a rádióban, amiről fél órája bizalmasan egyeztetett Hornnal
A Heti Kamu megtudta: Lázár azonnali vizsgálatot rendelt el, miután kiderült, hogy pontos volt egy vonat!
2025/15 • VIII. 16. – VII. 29.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
