Szemben az árral

Lengyel László
2022. 02. 09. · Hócipő 2022/04
Lehet, hogy túl korán ítélem meg a nemzeti szuverenista eszmét, illetve a központosított, tekintélyelvű nemzetállam intézményét, amelyre Orbán és csapata felesküdött? Hiszen a nemzetállam Európában és a nyugati világban nem néz vissza hosszabb múltra, mint 220-250 évre, Kelet-Európában pedig nem több százévesnél, és tekintélyelvű kivirágzása alig tíz­éves? Vajon én és társaim, akik ellenségesek vagyunk ezzel a szellemmel és hatalmi rendszerrel szemben, amely tagadja műveltségünket, kétségbe vonja nemzeti identitásunkat, lerombolja intézményeinket, meg tudjuk-e tisztítani bírálatunkat minden személyes érdektől és előítélettől? Nem a kivételezett elit képviselője beszél-e a kritikus számmal, az elnyomott és jogait követelő tömeggel szemben?

Végtére is lehet, hogy Orbán Viktor és rendszere se több, se kevesebb, mint a magyar többség vágyainak és akaratának megtestesítője, s ki vagyok én, hogy útját állom a magyar álomnak?

Mostanában, amikor minden reggel Alzheimer úr és kedves felesége, Demencia asszonyság, elmém szorgalmas házmesterei, azzal kezdik, hogy tisztára söprik emlékezetem utcáját, csak halvány emlékem volt arról, hogy valahol Márai szembenéz azzal a dilemmával, hogy az ő helyzetében lévőnek joga van-e ítéletet mondani a bolsevizmusról, amely nyilvánvalóan a szegényparasztok és az ipari munkások rendszere, s amelynek még egyáltalán nem volt ideje a kifejlődéshez, a teljes megmutatkozáshoz. Ugyan mit gondoltak a római művelt népréteghez tartozók a krisztushívőkről harminc, ötven vagy száz évvel a kereszténység megszületése után?

Megtalálom a Föld, föld… című munkában Márai tépelődését:

„A történelem görebei­ben lassan érnek organikus élőlénnyé az eszmék csírái. Tudhatom-e én, az elfogult, műveltségében, osztályérdekeiben halálosan megsértett és megsebzett polgár, mi a kommunizmus igazában, mikor ez a kísérlet a gyakorlatban mindössze harminc esztendős, mikor még csak évszázada, hogy a kommunista Manifesztum megjelent?”

Valóban jogunk és kötelességünk-e figyelmeztetni arra, hogy a nemzeti és szocialista tömegérzelmeket felkeltő és kiszolgáló szuverenista, nacionál-szocialista állam képviselői a társadalmi többség érdekei ellen tesznek, hogy az európai fejlődéssel szembemenő nemzeti önkényuralom elárulja a magyar nemzeti érdeket és a kívánatos értékrendet?

Elegendő tíz-tizenkét esztendő tapasztalata ahhoz, hogy állást merjünk foglalni nemcsak a hatalmi rendszer, de a társadalom jelentős részének eszméi ellen? Tudjuk jól Shakespeare Caesarjából, hogy „Caesar nem volna oroszlán, ha a rómaiak nem volnának őzek”.

Csakhogy a XXI. században vagyunk, túl az európai nemzetiszocializmuson és sztálinizmuson, illetve a magyarországi változatain, vagyis nem lehet büntetlen kísérletezni a nemzetállami szuverenizmus önkényuralmi változatával. Különösen akkor nem, ha szomszédunkban alig negyedszázada játszódott le a legvéresebb nemzeti szuverenista háború a délszláv népek és új államaik között. Nemzeti fanatikust és nemzeti misztikust találni ebben a térségben igazán könnyű, mind történeti, mind társadalmi helyzet alapján. A nemzeti sérelmekkel és dühökkel táplálni a bennünk élő megalázott és megnyomorított, a kisebbrendűség rácsai között fel és alá járó fenevadat éppoly egyszerű dolog, mint a felsőbbrendűség mítoszával etetni, és zsidókra, cigányokra, menekültekre, szomszédokra rászabadítani ugyanezt a belülről mardosó vadállatot.

És hány sérelmet szenvedett, csalódott, korábban Európát s Nyugatot kiáltót láttam átmenni a Nemzet, a Kelet táborába, váltani az Európa-mítoszt Kelet-mítoszra, mondván: a Nyugat csak rabolni jött, ismét cserben hagyott, akár 48-ban vagy 56-ban, ránk szabadította a migráns csőcseléket, de most végük van, most a mi időnk jött el. Hányan gyűlölték meg a globalizációt, mert vélik, hogy a globális versenynek köszönhetik állásuk elvesztését, az árak növekedését, hogy itt már minden a multinacionálisoké és semmi se a miénk! Elég volt! Jöjjön a magyar nemzetállam, s védjen meg minket, magyarokat! Megszűnt az egyéni életsors, megteremtetett a nemzeti sors.

Márai szerint „amitől a rendszer félt, amit minden következménnyel gyűlölt, az a humanista volt. Tudta, hogy ez az emberfajta az, akivel nem boldogul: megfé­lemlítheti, elhallgattathatja, elveheti a munkáját, életformáját, bebörtönözheti és megölheti, de a »humanista polgári« szellemiséget soha nem tudja szolgálatába állítani.” Az Orbán-rendszernek volt oka gyűlölködnie, mert a magunkfajta humanista gondolatai súlypontját az igazságra helyezte, nem tájékozódott másra, egyedül a valóságokra, s ezt a szuverén vizsgálódást nem szennyezték hamis érdekek, álságos számítások. Göncz Árpád és Kosáry Domokos, Vásárhelyi Miklós és Litván György, Hankiss Elemér és Esterházy Péter, Hetényi István és Kornai János, hogy csak nagy veszteségeinket említsem, voltak azok a humanisták, lelkileg független emberek, akik a dolgot, s annak igazságát magát nézték, akik számára a nemzet ügye egy üggyé tudott válni a szabadság, a teljes emberi felszabadulás ügyével. Ez a megalkuvás nélküli igazságkeresés, a tudás és teljesítmény erkölcse volt, van és lesz az útmutatónk.

Ne felejtsük, hogy fontosabb és jellemzőbb, mit tesz az ember egy eszmével, mint hogy mit tesz az eszme az emberrel. A korszellem kétségtelenül elősegítette Orbán Viktor hatalomra jutását, de végül Orbán az, aki a maga szellemét korszellemmé tette. És attól, hogy a válságok és a belőle fakadó korszellem hazugságtól bűzlő szája miatt kisebbségbe és szélre szorultunk, még nem lett kevésbé igazunk, hogy kitartottunk a liberális demokrácia európai eszméi mellett. Attól, mert Széchenyi és híveinek kicsiny csapata kisebbségbe került az 1840-es évektől, igazságuk nem tűnt el, ahogy Deák és Eötvös 1867–68-as eszméi és gyakorlatuk is kisebbségbe került az 1870-es évektől, de ettől még ezeknek az eszméknek volt igazságuk, mind a Tisza Kálmán-féle rendszerrel, mind a Kossuthra hivatkozó függetlenségi politikával szemben.

Zárójelben jegyzem meg, hogy maga Orbán és nyomán követői szívesen hasonlítják magukat Tisza Kálmánhoz és az általa kialakított rendszerhez, amelynél megtalálható a főszereplő politikai eszmeváltása karakterváltás nélkül, ahogy Tisza függetlenségiből a „bihari pontok szegre akasztásával” konzervatív szabadelvűvé vált és változtatta egységes pártját, megteremtve azt a „centrális erőteret”, amely nem osztott lapot az „örök ellenzéknek”. És ez a Tisza tudta közigazgatási karjával bevonni a dzsentrit, polgárteremtő karjával pedig megteremteni a nemzeti tőkést.

Tőlünk a Szűz utcából, a lánya vacsorájáról mehetett hazafelé a Reáltanoda utcába, emlékeivel beszélgetve, amelyeket még este leírt gyöngybetűivel. Keserű képviselői tapasztalatai alapján emlékszik meg Tisza Kálmánról, a generálisról: „S hamar eltűnik a generális ama függöny mögött is, mely teljes tizenöt esztendeig van félrehúzva szakadatlan, s amely függöny előtt szakadatlan egy ember áll: már-már babonás hit szállja meg a lelkeket, hogy ott fog állani halálig. Az ő keze tiszta maradt, de körötte és mögötte, északtól délig, kelettől nyugatig a száz­ezerfejű korrupció. Felháborító látvány, nézni, mint üldögél egymagában a seregvesztett generális. Néhány öreg obsitos marad hű hozzá, egyik-másik lerokkan mellé – a többi sietve halad el mellette, valamennyinek rettenetesen szorgos a dolga: már az illendő köszönésre is alig van idejök. Még nem oly régen tízen is gyújtottak gyufát, ha ajka felé vitte a szivart, s íme, mely furcsák a véletlen játékai – viszi ajkához a szivart, szertenéz, és nincs egy híve a szemhatáron, nekem jut a szerencse: tessék, kegyelmes uram! – Köszönöm. Öt esztendő alatt a második és utolsó szava hozzám” – írja Benedek Elek az Édes anyaföldemben.

Vajon mint emlékezem majd meg a bukott miniszterelnökről emlékirataimban?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/24  •  XI. 16. – XI. 29.
MEGJELENT AZ ELSŐ KIPCSAK HÓCIPŐ! Váncsa István: a pusztai népek aszálymegelőző stratégiájáról, avagy hogyan csináljunk olcsó üzbég krumplit Budapestről Para-Kovács Imre a liberálkomcsi bírók által vezetett sajtóperekre félretett fél trillió galaktikus dollárból nyomtatott nyomdafestéket nem tűrő szavakról Farkasházy Tivadar: ha a városát elönti a szennyvíz az a polgármester dolga, de ha a médiát, az már nem? Smuzewitz Ilona: hiába a genderharc, a magyar férfi mégis kecskét választana nő helyett, ami a tanárok hibája, meg a dollárbaloldalé Dési Jánosnak savlekötő menyétet írtak fel rémálmok ellen Verebes István megfejtette, hol van a közoktatásból hiányzó 16 ezer pedagógus Trunkó Barnabás megtudta: a hatósági ár miatt nem csak a tojás és a krumpli fog eltűnni a boltokból, de a karácsony is A Heti Kamu megtudta: Mészáros Lőrinc nyerte a kormány idén téli havazásokra kiírt tenderét
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.