Magyar aranypolgár

Lengyel László
2005. 07. 06. · Hócipő 2005/14
A gazdagok mindig a szomszéd szobában vannak. Tárgyaikat néha inasok, szolgák áthurcolják hozzánk. Gesztusaik áttetszenek a nagyszálló hatalmas üvegablakán. Autóik kilátszanak belőlük. Irodáik elvesznek bennük. Liftjükben ezrek utaznak fölfelé láthatatlan. S más, leépített ezrek, bandukolnak lefelé a hátsó lépcsőn. A gazdag mindenütt ott van. De a gazdagok az elérhetetlen nőknél is messzebb vannak. Dobozkájuk felnyithatatlan. A gazdag vágyunk titokzatos tárgya. Ne mondjátok, hogy a gazdag csak ennyi! Lehetetlen, hogy a gazdagság gondolattalanság! Nem igaz, hogy gazdagnak lenni kép-telenség, tárgy-talanság, hang-talanság! Nem lehet, hogy a gazdag már életében eltűnik - elvész a gazdagságban.

A burzsoázia diszkréten bájtalan. A film, az írás, a kép semmire se megy a gazdagodással, a gazdagnak születéssel, a gazdag élettel, a gazdag halállal. A film, a televízió pénzt, ékszert, palotát, limuzint, hermelint mutat - gazdagot alig. A gazdagság banalitása bemutatható. A gazdag maga nem. Vagy ő volna, ez a sunyi tekintetű, bajszát húzogató, szerénykedő úriember? A film és az írás gyönyörködik és rémüldözik a hatalom mikrofizikája felett. A hatalom, az elnyomás, a tekintély, a megaláztatás, a felmagasztalás, a szolgaság - a képek és szavak története. De a gazdagság mikrofizikája ismeretlen. A gazdag talán nagyobb félelmet és függőséget teremt, semmint a rendező, az író érinteni merné. A hatalommal szembeszállni, a hatalomtól megtörni - valami. A pénzzel párbajozni, pénzhez alázkodni - semmi. A pénznek nem lehet hősként nekifeszülni, s miféle tragédia vagy komédia a gazdagságnak hajlongani.

Az Amerikai Psycho főhőse, Patrick, ölni tudna, hogy névjegye hatásosabb legyen, mint kollégáié a Pierce & Pierce-nél. Dombornyomás és vízjel. Az igazi gazdagnak nincs névjegye, csak neve. Patrick öl, hogy bejuthasson a Dorsiába, a város legmenőbb éttermébe. Gazdag úrnak nincs helyfoglalása a Dorsiába, helye van. Nem ő utánoz, őt utánozzák. Asztala van, ahová más nem ülhet. Ha maga a miniszterelnök akarna is oda ülni, a tulajdonos udvariasan eltanácsolja - a hely foglalt. Nincs telefonszáma, nincs feltalálási helye - ő talál meg. Fogadása a fogadás. Háza a ház. Birtoka a birtok. Kórháza a kórház. Sírja a sír. Gazdagnak lenni nem gazdagság, hanem a gazdagok világához tartozás. Új XVII. századi Versailles. Pénze bárkinek lehet. De az elithez tartozó gazdagság kevesek kiváltsága.

Orson Welles valamennyi filmes közhelyet öszszevágott az Aranypolgárban a gazdagságról és a gazdagokról. Charles Foster Kane - Welles játékában - felépítette és lerombolta a gazdagság emlékművét. Az Aranypolgár példatár. Az első polcon a gazdag és az ő társadalmi felelőssége. Az egyik konzervben, Charles Foster Kane aranybánya, pénzcsináló gép, a gazdagság monstruma, a másik sűrítményben, Charlie Kane a szegények és kisemberek barátja, a rendszer leleplezője. Az egyiknek minden arcrezdülése, szava, aláírása tőzsdei döntés, háborús határozat. A másiknak kihívó társadalombírálata és felelőssége, a reformokért, a szabad lélegzésért folyó harc. Tartok tőle, hogy miközben mi nevetgélünk, Rockefeller és Guggenheim, Soros és Gates, talán Princz és Csányi számtalanszor levetítették maguknak.

A második polcon a gazdagság, a média és a politika hatalmi elixírjeinek üvegei állnak. Kane mindhárom csodafőzetet megkóstolja. Megmutatja, hogyan teremt a gazdagság tömegsajtót, a tömegsajtó politikát, s a politika új gazdagságot. Tudta már Balzac és Stendhal az 1830-as évek Franciaországában, de Welles a Lucien de Rubempré szalagcím mondatai mellé nemcsak remek arcokat, de egész újságíró-tömegeket rendel. Először igazságot, azután minőséget veszel, majd ráveszed a legjobbakat, hogy tömegesen a befolyásért írjanak. Elsőként a maguk befolyásáért, majd a gazdag, a befolyásos, még nagyobb befolyásáért. Jellemző, hogy Welles filmje Kane számtalan árulása és megfordulása közül egyedül az újságírói, a szerkesztői árulást ütközteti. Kane-nek szerkesztői hitvallása van - miként Hollywood valamennyi producerének és rendezőjének -, de sajna, meg kell tagadnia.

Kane életének szentháromságából az egyik, a felnevelő gyám, Thatcher, a WASP bankár, 1929-ben Kane szemére veti: - Sohasem ruháztál be semmibe. - Igaz, mindig csak vettem, csak vásároltam - válaszolja Kane. Mennyi film született erről! Az egyik oldalon a tisztes beruházás, az ipar, a bank. A tisztességben megőszült gyáriparos, Gregory Peck vagy Paul Newman. A másikon, a gyanús vásárló, üzletelő, fölöző, tőzsdés - jaj, jaj, többnyire makarónizabáló, maffiózó olasz, csapott orrú, Wall Street-zsidó -, mondjuk Danny de Vito vagy Michael Douglas.

Welles Aranypolgárában Bernstein, az üzleti szentlélek gúnyolódik a pénzcsináló atyákon: valami mást, valami nagyobbat kell csinálni. Valamit, ami minden üzlet fölött áll - magát az Üzletet. S a fiú, Jed Leyland, a keleti parti elszegényedett arisztokrata, az ifjú Kane barátja, diákkori tréfáinak és nemes álmainak társa, szakít Kane-nel, aki mindenáron össze akarja egyeztetni a businnes, a lapok és a politika Nagyvilágát a kisember Kisvilágával. Ó, százszor szent amerikai film! Ó, szegény gazdagok!

Az Aranypolgár arra figyelmezteti a világ gazdag urait, hogy az üzlet és a politika egyaránt hatalom, de nem keverhető össze, és hiába tiéd a sajtó nagyobb része, a politika mégsem csak a te lapjaid foglya. Kane erkölcsbotrányba kerül, s hiába ordítoznak mellette lapjai - elbukik a kormányzóválasztásokon. A Bernstein által előkészített két címlap a választások utáni napra: az egyik Kane hatalmas győzelme! A másik: Választási csalás! Itáliában nem érvényes az Aranypolgár igazsága, Berlusconi sikeresebbnek bizonyul Charlie Kane-nél. Oroszországban viszont tovaris Putyin emberei gondoskodnak róla, hogy gazdagságodat egy cellában élvezd!

A negyedik polcon - ettől lettem rosszul a bűnügyi emlékek termében -, formalinban Kane szeretetálmai, titkai úszkálnak. Rosebud - hörgi halálában. A mama, a papa, a szerencsétlen gyerekkor, az elérhetetlen szerepálmok. Welles nagyon értett hozzá, hogy óriás épületekbe, szörnyű kriptákba zárja, millió tárgyával, egyre kövérebb és maszkírozottabb hősét. Tudsz operaénekesi hangot venni a pénzedért? Nem. Tudsz életet vásárolni? Nem. Gyűjtő vagy. Az egész világot, minden tárgyát berakod magadba, és e rendkívüli raktárban vezetgeted körbe vendégeidet és magadat. Wagner és Nietzsche - Lajos starnbergi vára. Xanadu, Kane varázspalotája ugyanolyan rozsdatemető, mint a harmincas évek gyárai. Xanadu azután nemcsak a Beatlest ihlette dalra, de Werner Herzogot a Fitzcaraldóra. Mindannyian törpe Xanadukat hagyunk magunk után, amelyeknek kincseit örököseink tűzre hányják - ez Charles Foster Kane halhatatlanságának titka.

Magyar pénzes ember sok van, gazdag alig. Ez nem Amerika. Az európai gazdag nemcsak saját, hanem családja tárgyai és intézményei között is él. Dédapa, nagyapa, apa elveket, szokásokat, hagyományokat, viselkedési módokat hagyott rá. Dédanya, nagyanya, anya szabott határokat barbárság és civilizáltság, üzleti és magánemberi brutalitás és önuralom, viselkedés és stílus, beszéd és társalgás, sőt erkölcstelenség és erkölcs között. Hogyan viselkedjünk egyenrangúan azokkal, akik gazdagabbak és hatalmasabbak nálunk, s milyen legyen magatartásunk azokkal szemben, akiket elhagytunk, akiknek kínlódó életét észre sem akarjuk venni. „Bútor és étkezés, öltözet és társas élet, a mód, ahogy részt vettek a közéletben, mindig ott voltak szavuk, egyéniségük, családi múltjuk, néha vagyonuk súlyával a közös ügyeknél, de a legritkábban törtek hivatalbeli vagy politikai karrierre, műveltségük színes tartalma, az a finom szertartás, mely üzleti gyakorlatukban és magánéletük külső formáiban kifejezésre jutott, mindez együtt...” - írja Márai.

Nincs még olyan magyar gazdag elit, amely saját jogán része lenne a nemzetközi gazdagságnak. Nincs olyan vállalkozói- és pénzarisztokráciánk, amelynek asztala lenne amerikai vagy európai klubokban és éttermekben. Valami isten háta mögöttiek Wisconsinból, Calabriából, Andalúziából. A magyar gazdagok még Magyarországon se alakították ki életformájukat, viselkedésmódjukat. Nem tudni, hogy túlélik-e, és hogyan élik túl a rendszerváltást. Se múltjuk, se jövőjük, csak jelenük van. A gazdagodás nagy teljesítményéről nehéz számot adniuk.

Mit vesznek ezért maguknak a magyar mágnások? Először strómanokon keresztül a fél országot, rendőröket, adófelügyelőket, ügyészeket, politikusokat, válogatott cigánylegényeket. Azután hatalmat. A magyar gazdag unja a gazdagságot. A hatalom édes és csípős ízeit akarja megízlelni. Nem volt még miniszter, miniszterelnök. Nem hajlongásra, autóra, jachtra, rezidenciára, kéjutazásra, befolyásra vágyik, nem is a könyörtelen, emberek feletti döntések mámorára. Ezeket jól ismeri. Már most imádják, szolgálják, nyalják-falják. Felvehet és elbocsáthat embereket, gazdaggá teheti vagy megnyomoríthatja embertársait. Kinézve autója, helikoptere ablakából elégedetten nézheti, hogy amerre a szem ellát, az ő földjei húzódnak, ingatlanai állnak. Nem elég. Több kell. Elkezelné az országot és a világot, ahogy a bankját, a vállalatát.

A történelembe, sőt, a Történelembe szeretné bevásárolni személyiségét. Amit eddig pénzzel pótolt, most be akarja tölteni valósággal. A vagyok, aki vagyok mindennapi emlegetését szeretné a leszekre váltani. Jegyet váltana a jövőbe. Hülye, kétbalkezes írók, fölösleges zenészek, gondolatokkal bíbelődő senkiházi tudósok, kigúnyolt államférfiak valamilyen ostoba tréfa következtében részeseivé válnak a dolgoknak, csak a gazdag, mindent véghezvivő bankár, vállalkozó kell hogy megvásárolja a jövőt. Tud írni? Nem. És ha megfizetem? Zenét szerez? Nem. És ha sokat adnék? Jaj, és még egyszer, jaj! Említtetni szeretné magát azoktól a lenézett nyomorultaktól, akik ötven év múlva, tankönyvekből tanulják a kort. Nyomot szeretne hagyni.

A magyar társadalom gyűlöli és irigyli a gazdagot, hogy hasra vesse magát előtte. A kisember a hatalom ellen kiépítette a maga önvédelmi rendszerét. Közönnyel, távolságtartással, a maga egyszemélyes parcellájának birtoklásával kiszorítja magából a hatalmat. Négyévenként leszavazza. Nincs minden nap, minden órában benne a hatalom és az alattvalóság, a felsőbbség és az elnyomás érzése. De minden percében ott zakatol, csörömpöl, sipít a szegénység és a gazdagság, a „ha én is olyan”, a „jaj, ha akkor” érzése. A gazdagság és a szegénység ellen nincs védelem. A gazdagok leszavazhatatlanok. Elküldhetetlenek. Leválthatatlanok. A politikust szidják, a hatalmat utálják minden kocsmában, valamennyi esti flekkenezéskor, minden baráti társaságban.

Hanem a gazdagokat mély, személyes érzelemmel gyűlöli és féli a kisember. Hallgatva, fogcsikorgatva, rettegve - érzi, hogy tőlük igazán függ. S megalázza, hogy talán valahol ő hibázta el, hogy neki kellett volna valamikor, valahol tennie valamit, hogy ő volt a balek, nem az a parasztfiú a Jászságból, vagy a másik a Nyóckerből. Ha politikus lennék, szégyellném magam, de nem félnék. Ha gazdag lennék, félnék. Tiszteletet, megértést, szeretetet csak unokámnak remélnék.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2020/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Apa csak egy van, és apa illiberális demokráciát akar, apa komcsit hajt! Smuzewitz Ilona Szálasi Gergelyt látta a Duna partján, ahogy a Lánchíd romjai között biciklisávot keresett Farkasházy Tivadar: Le a történelemmel! Vigyünk el minden királyszobrot, hiszen gyilkosok voltak, sőt, a fecskeszobrokról is igen rossz a véleménye a repülő rovaroknak Kéri László Orbán győztes csatáiról, ahogy sárkányölő Szent Györgyként lóhátról, lándzsával ledöfte a vírust Dési János szerint hagyjuk a turult, ide már dögkeselyű kell Trunkó Barnabás minden magyar kiskert gazdájáról, Bálint Györgyről Bakács Tibor Settenkedő: Hős az, aki feláldozza magát a haza oltárán, vagy gólt lő a 90. percben Avar János szerint igaza van Vidnyánszkynak, hogy a színművészetis tiltakozóknak politikai motivációik vannak, ellentétben azokkal, akik rá akarják tenni a kezüket A Heti Kamu megtudta, Orbán személyesen fogja az égbe rúgni a tűzijáték rakétait a kolostora erkélyéről
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.