Krumplis pogácsa vagy csokoládétorta

Lengyel László
2006. 05. 24. · Hócipő 2006/11
Emlékszel ugye, amikor Eliška levelet kapott, hosszú-hosszú idő után, először senki sem tudta, kitől, pedig már mindenről letett, elhanyagolta magát, fésületlen, félretaposott cipőjű, szakadt szoknyájú volt, igyekezett elfelejteni a papuskáját, a villájukat, a fagyárukat, mindenüket, amit elvettek tőlük, és akkor megjött a levél, amiről remélte, hogy Liebesbrief, de nem az volt, hanem a nagynénje írta Bécsből... Meine liebe Pipsimaus... Szívélyesen üdvözöllek Bécsből, rossz híreket hallok rólad, ne felejtsd el, milyen családból származol, a te nénikéd, Pischinka, akármilyen szegény is, mindig tisztán, ízlésesen és elegánsan öltözve jár-kel Bécsben, Pipsimaus, mit szólna a papa, ha így látna? Ide figyelj, mondaná, ha az emberek előtt krumplis pogácsának adod ki magad, akkor úgy fognak veled bánni, mint a krumplis pogácsával, hallgass rám, kislányom, igyekezz magad csokoládétortának kiadni, és akkor úgy fognak veled bánni, mint a tejszínhabos csokoládétortával... Csókol Bécsből nénikéd... Pischinka...

Ez jó levél, olvastam, szerettem, ezért amikor Brüsszelből levelünk jött, egyszerű postai, a bélyegeket rögtön le is téptem Zita mamájának, legalább ennyi hasznunk legyen belőle, én sejtettem, hogy nem szerelmes levél, még a külsőnkhöz sem akar hozzászólni, mert ezek a spanyolok Brüsszelben, hogy mit keresnek ott, te is, én is tudom, szóval a spanyolok komoran a kártyáinkba néztek, erről ugyan kár írniuk, minek nézegetnek, szóval mindenféle, Pischinka nénihez méltatlan hangon azt kérdik, kedves uram, az önök kormánya az utóbbi időben annyiszor átvágott, görögözött, ami mifelénk mindennek a legalja, hogy azt hittük, nem is ugyanarról az országról van szó, mint amelyet ismertünk tíz éve, tizenöt éve, hiába, mindenki megöregszik, agya kiszikkad, izmai elsatnyulnak, és már csak beszél, beszél, beszél, ahogy öregek emlegetik, milyen jók voltak ifjú korukban a pályán, most minduntalan hasra esnek, csak röhögünk rajtuk, szóval halljuk, hogy túl vannak a választáson, váljék egészségükre, az efféle választásokat, népszavazásokat és egyéb miskulanciákat mi is nagyon utáljuk, rosszízű és felesleges idiótaság, megértjük, hogy önöknek sincs a népre szükségük, mégis van, választani, szavazgatni akarnak, se mi, se önök nem tehetnek róla, de ha már simán letudták az egészet, és amint halljuk, azok győztek, akik rózsaszínű, álmodozó, kockázatos és felelőtlen politikájukkal csődközelbe vitték az országukat, azok fölött, akik még kockázatosabb és felelőtlenebb nemzetiszín politikával csődbe is szándékoztak vinni, no most eljött az idő, hogy az önök többszörösen hiteltelen főnöke, ez a kedves, agresszív, magabiztos fiú, aki fordulatot és reformokat ajánlgatott, becsapott, hiteles költségvetési számokat ígért nekünk, becsapott, egyensúlyi politikát hirdetett, becsapott, tisztességes adópolitikát, becsapott, autópályák költségvetési elhelyezését, becsapott, akit azért szeretünk, mert nem válogathatunk, szóval, ennek az őszinte és megbízható, minden nőnek mélyen a szemébe néző, valamennyi kisgyermek szöszke fejét megsimogató drága embernek, aki megverte Viktor Popularissimust, mindenki Pipsimausának, reméljük, most nem száz lépés az erdőbe, száz nap a szépséges, ámde versenyképtelen Balatonnál program jut eszébe, hanem valami használható, kivitelezhető, és főleg intézményi alapon ellenőrizhető tett, mert ugye se neki, se pénzügyminiszterének, se a drágalátos jegybankárnak nem hihetünk, végtére 2001 óta lelkesen haladnak három kormány divergenciaprogramja szerint, jaj istenem, ne írja vissza, hogy színvonalas adótörvény, amit megtartanak négy évig, dörgedelmes államreform, amitől a befektetőtől a szorgos dolgozókig mindenki boldog és elégedett lesz, kivéve a bürokratákat és a politikusokat, akik vért pisálnak, mert ilyeneken a titkárnők is kacagnak a folyosón, pedig nálunk már láttak és hallottak mindent, kellene, tudja, egy automata szabály, amiben mi is, a kőtekintetű londoni, New York-i fiúk is hinnének, amilyen a csúszó árfolyam volt az önök 1995-ös dicsőséges tavaszán, ki is jöttek a szarból, de akkor eszük is, kurázsijuk is volt, akkor még adtak a származásukra, ma viszont egyesek önöknél Szlovákiában és Romániában tanulnak angolul, és az egyensúlyi költségvetésről beszélnek, hol adót csökkentenek, hol emelnek, no nem rossz ez, csak kissé már öregek, kopaszok és ráncosak ehhez, lehet ezért aztán mások pedig ifjító pirulákat szednek, másfél évet akarnak kihúzni, és az európai pénzekkel szeretnének mindent megúszni, na drágáim, ez nem fog menni, attól mert megnéztek minden kirakatot a Zeleznán és a Prikopyn, jól érzik magukat a provinciájukon, hát uraim, ki kell mosdaniuk, meg kell borotválkozniuk, neki kell veselkedniük, bizony, dolgozniuk kell és nemcsak látszaniuk, mert az sem segít önökön, hogy a többiek elbarbárosodnak, hogy önöknél addig jobb, amíg másoknál rosszabb, és legalább nem valami lengyel ikrek kormányoznak, ettől még elveszítették érzéküket és viszonyukat a valósághoz... és így tovább szólt a levél...

Elnéztem fölötte, a gép Mahler I. szimfóniáját játszotta, Jurij Szimonovval, felvétel 1994 júniusából, emlékszem, akkor is remekül újrakezdtünk, nyolc hónapig szórakoztatta egymást politika, tőke, külföld és a sajtó, a hatalmas gesztenyefa meg se moccan a szélben, csak a cseresznyefa inog, tudtam, hogy Pischinka néninek igaza van, képzelhetnénk magunkat csokoládétortának tejszínhabbal, tavasz van, a lányok sokkal szebbek, mint voltak, mit tudhatnak erről Brüsszelben, Eliškának bevált, nekünk is menni fog, egy kicsit csinálunk valamit, hogy ne kelljen csinálni semmit, jó lesz emlékezni azokra a szép évekre, amikor mi voltunk a legjobbak, vagy legalábbis ezt hitettük el magunkkal, valami barakkról is szó volt, amit ma senki sem ért, és minden május elsején a budiból kimeregetett lével öntöztük a zöldségeinket, csodálkoztunk, de túlélték, ahogy Pepin bácsi is mondta, én a császárt szolgáltam, és annak volt a leggyönyörűbb hadserege, egyetlen csatát se veszített soha... De a háborút végül elvesztettétek! És akkor Pepin bácsi tovább szappanozta az arcát, a nyakkendőjét, a zakója gallérját, és ezen senki sem akadt fönt, ahogy majd rajtunk se fog, á, á, magyar, azok ilyenek, félig lengyelek, már ülök is a fán, torkom szakadtából ordítok: nőt akarok, nőt akarok, és a szívünk hegedül, egyél a krumplis pogácsából, finom.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2016/3  •  II. 3. – II. 16.
MÉSZÁROSÉK, LÁZÁRÉK, TIBORCZÉK ÉS L. SIMONÉK ANNYI FÖLDET VETTEK, MINT PEST A HUNGÁRIA KÖRÚTON BELÜL Megyesi Gusztáv a Rügen-szigetet és a La Manche csatorna partvidékét ajánlja a tanároknak, mert ott bányásszák a legtöbb krétát. Farkasházy Tivadar a Veréb is madárt idézi, mivel Orbánék alatt félmillió magyar tolta túl a határon a biciklijét. Para-Kovács Imre a Potápi államtitkár által rendelt újabb nemzetmegtartó dalról. Trunkó Barnabás megformázta a Tállai névre hallgató matyó kommandós szobrát. Smuzewitz Ilona megtudta, a magyar kormány felszólította Obamát, hogy bontsák le a Jefferson-emlékművet, mert rabszolgákat tartott. A Heti Kamu szerint Tarlós István üzemeltetését is átveszi az állam. HA FEBRUÁRBAN FIZET ELŐ RÁNK, ÖT HÓNAPIG INGYEN KAPJA A LAPOT!
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.