Ünnepi alkalom
Ma volt a holnap tegnapja
Szabados Gábor
2010. 03. 13.
Március 15-e jó alkalom arra, hogy az ünnepen kinyilvánítsuk: immár megszűnt az ország kettészakítottsága, mostantól Magyarország ismét három részre szakadt.A Magyar Sajtó Napja
A Magyar Sajtó Napja alkalmából korrupciógyanú miatt előzetes letartóztatásba helyezték Táncsics Mihályt.
Számos Fidesz-konkrétum
A szocialisták, de független elemzők is a konkrétumokat hiányolják a Fidesz most nyilvánosságra hozott, Nemzeti ügyek politikája című választási programjából, ami pedig nem kevesebb, mint 95 konkrétumot tartalmaz: a dokumentum oldalainak számozását.
Gazdasági hangok
„Valami megmozdult a gazdaságban” - mondta Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár. Majd kisvártatva hozzátette: „Nem, mégsem, bocsánat, rosszul hallottam... Csak nem zárta be a kolléga a WC-ajtót.”
Természetközeli gyógyszer
Az új-zélandi vámosok hamis Viagrát foglaltak le, amelynek fő alkotóeleme a guanó, vagyis a madarak és denevérek ürüléke - állítja egy tudós. A többi hamis gyógyszer között volt, amelyikben egész rovarokat találtak, poratkát, hajat és faszenet - mondta el az új-zélandi The Pressnek Dallas Mildenhall, az állami tulajdonú GNS Tudományos Kutatószervezet igazgatója, aki szerint elképzelhető, hogy mindezeket nem a hatásuk, hanem inkább az ízük és a látvány miatt használták.
Balatonreng
A Magyar Fejlesztési Bank és az annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium nem köt szerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP-pálya megépítésére. Varga István miniszter ugyanakkor kijelentette: az állam továbbra is érvényben tartja azokat a vállalásait, amelyek egy motorverseny megrendezésekor fennállnak, ha nincs pálya és nincs verseny.
A tyúk volt előbb
A simontornyai Balogh József tyúkjai közül az egyik egy 15 dekás tojással örvendeztette meg a gazdát. Nem lehet tudni, hogy az átlagosnál háromszor nagyobb tojás melyik tyúktól származik. Pár napja a paksi Somogyi Géza egyik tyúkja pottyantott ki egy még nagyobb, 20 dekás tojást. A tulajdonosok közlése szerint mindkét kakas vállalja az apaságot.
120 milliárd
Kihátráltak a potenciális vevők a szén-dioxid-kvóta értékesítési ügyletéből azt követően, hogy a Fidesz bejelentette, kivizsgáltatná az üzletet - írja szombati számában a Népszabadság. A lap szerint „úgy néz ki, egyelőre elúszott a lehetőség a szén-dioxid-kvóta értékesítésére”. Nagy baj azért nincs, addig is, amíg az üzletet sikerül nyélbe ütni, a széndioxid-kvótát a kormány beteszik a bankba, kamatozni.
Faxtalan nyomozók
Borovszky Tímea, az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának felfüggesztett vezetője első kihallgatási jegyzőkönyvét fél órával a vallomás után a Budapesti Nyomozó Ügyészség gépéről elfaxolták egy szélsőjobboldali portálnak. Az ügyészségi szóvivő szerint ma már kinyomozhatatlan, hogy ki és hová küldte el a faxot. A Krónika által megkérdezett szakértő szerint viszont ez igenis megtudható. Ehhez persze az is kell, hogy védett tanúvá nyilvánítsák a faxgépet.
Szabados Gábor
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Szabados Gábor
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.