Farkasokkal táncolók

Ma volt a holnap tegnapja

Szabados Gábor
2010. 11. 06.
Farkast láttak többen is Eger felnémeti városrészében - számolt be a heol.hu megyei hírportál. Eger fideszes városvezetése szerint egyértelmű, hogy a farkas az MSZP-s hordák előőrse.

Jóemberkereső
Emléktáblát avattak az Ismeretlen jó embernek Veszprémben. A Józan Ész Társaság által a várkörnyéki műemléki negyed egyik családi házának falán elhelyezett márványtáblát Heller Ágnes avatta fel. A márványtáblán ez olvasható: „Az ismeretlen jó ember egyszerűen, magától értetődő csönddel teszi azt, amire a többiek csak handabandával és rezesbandával kaphatók. Az emléktáblát Heller Ágnes filozófus védnöksége alatt a Józan Ész Társaság állította. Veszprém, 2010.” A következő emléktábla Az ismeretlen józan észé lesz.

Az utca Slágere
Január elsejétől a Világbank égisze alatt működő döntőbíróságon perelhetik Magyarországot a Sláger, illetve a Danubius Rádió részvényesei - erősítette meg a Népszabadság értesülését Paul Fiddick, a Sláger Rádió fő részvényese. A kereset a Sláger és a Danubius befektetőinek anyagi vesztségét 50-50 millió dollárra, azaz 10-10 milliárd forintra teszi. Értesülések szerint tárgyalások folynak a kormánnyal peren kívüli egyezségről, amelynek értelmében a Sláger és a Danubius továbbra is szolgáltathat zenét, utcai zenészként.

Kukoricacsontváz
Magyarország nyert a Brüsszelben elvégzett korrekciós ellenőrzésen. Kétezer eurót ugyan vissza kell fizetnünk a vidékfejlesztési támogatási kategóriában - az árfolyamkülönbségek miatt bekövetkezett túlzott átutalás miatt -, ugyanakkor az Európai Bizottság határozata alapján Brüsszel visszatérít 3 millió 69 ezer eurót az intervenciós raktározás kategóriában, mert a magyarok helytelenül könyvelték az intervenciós kukoricához kapcsolódó technikai, pénzügyi, illetve egyéb költségeket. Ez egy olyan csontváz, ami nem kidőlt a szekrényből, hanem bedőlt oda.

Pokorni utalt
Pokorni Zoltán egy neveléstudományi konferencián elmondott beszédében utalásokat tett rá, hogy a Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatásügyi államtitkár által képviselt irányzattal nem tud azonosulni. Pokorni - aki az Országgyűlés szakbizottságát vezeti - reményének adott hangot, hogy az oktatásügy mostani vezetése nem teszi tönkre az előző évben elért eredményeket, és nem növeli a bajokat. Szerinte a bolognai rendszernek nincs alternatívája, miközben Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár korábban bejelentette, hogy megkezdik a rendszer felülvizsgálatát. És most már Pokorni felülvizsgálatát is.

Döbb
Megdöbbentő, hogy a kormány határozza meg a károkozó kilétét bármilyen ügyben - mondta a MAL Zrt. jogi képviselője a pénteken hatályba lépett kormányhatározatról, ami a vörösiszap-katasztrófa ügyében a MAL Zrt.-t károkozóként nevezi meg. Szerinte jogállamban ilyen kérdésekről nem a kormányok határoznak. Az eddigi, nem végleges szakvélemények szerint az altalaj törése okozta a katasztrófát. Más, végleges szakvélemények szerint a MAL Zrt. jogi képviselője még ennél is sokkal jobban meg fog döbbenni.

A Stones Magyarországon
„Micknek és nekem is van néhány új ötletünk. Vissza szeretnénk térni a színpadra, és ezzel már nem akarunk sokáig várni” - nyilatkozta Keith Richards, aki több részletet nem akart elárulni. Nyáron olyan londoni sajtóértesülések láttak napvilágot, amelyek szerint a Rolling Stones utolsó világkörüli útjára indul 2011-ben. A turné a banda megalakulásának 50. évfordulóján, 2012-ben fejeződne be. A világon egyedül nálunk már kaphatók jegyek a turné öt, magyarországi állomására.

Keveri ez, vagy nem keveri?
Varga László szocialista országgyűlési képviselő szerint Bencsik János államtitkárnak le kellene mondania, mert rombolta a demokratikus Magyarország nemzetközi tekintélyét, amikor azt mondta: „veszélyezteti az Alkotmánybíróság a kormány mozgásterét, ha alkotmányellenesnek ítéli a szükséghelyzetben hozott gazdasági intézkedéseket”. Varga úgy látja, az már nem meglepő, ha egy kormánypárti politikus bohóckodik vagy ostobaságokat beszél, de az igen, ha szavait egy másik kormánypárti politikus, Balsai István miniszterelnöki megbízott is meggondolatlannak minősíti. Bencsik szerint Varga meggondoltan keveri a szart.

Színház az egész...
Törvénybe ütközhet a pécsi közgyűlés minapi döntése, amely szerint a színház igazgatói posztjára pályázókat előzsűriző szakmai testületben ne kettő, hanem hat városházi képviselő szerepeljen. A színháztörvény azonban ezt nem engedélyezi: a munkáltatói jogkör gyakorlóját összesen két hely illeti meg. A jegyző szerint korrigálni fognak: hiába lesz ott hat képviselő, szavazni csak kettő fog közülük. Egy másik lehetőség: hat igazgatója lesz a színháznak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.