Széllel bélelve

Trunkó Barnabás
2011. 03. 03.
A szakértők még az új reformcsomagot csócsálják és a dobozdíj nemzetgazdasági hatását próbálják kalibrálni, de munkatársunk, Trunkó Barnabás nem merült el a kínos és túlkommunikált részletekben, hanem magával a projekt névadójával, Széll Kálmánnal készített interjút.

Hócipő: Méltóságos uram, köszönöm, hogy itt fogadott, a család ősi birtokán.

Széll: Kedvelem Rátótot! Itt az emberek olyan kreatívak.

Hócipő: Hogy kezdődött a szakmai pályafutása?

Széll: Úgy is mondhatnám, hogy mindent a Haza Bölcsének köszönhetek.

Hócipő: Többen vannak így...

Széll: De az én időmben a haza bölcsét Deák Ferencnek hívták.

Hócipő: Jó maguknak! Azt rebesgetik, hogy Ön valójában Deák Ferenc veje.

Széll: A zsurnaliszták összehordanak mindent! Ebből csak annyi igaz, hogy Deák Ferenc valójában az apósom. Ugyanis a gyámleányát vettem nőül.

Hócipő: A kis Vörösmarty lányt.

Széll: Igen, az Ilonát. Az igazi apja nagy költő volt, bár Icuka is szeret költeni!

Hócipő: Hogy kezdett el a pénzügyekkel foglalkozni?

Széll: Én alapítottam a Magyar Jelzálog Hitelbankot. Svájci frank alapú jelzáloghiteleket folyósítottunk, amíg a Gyula gróf ki nem találta azt a francos bankadót.

Hócipő: Gondolom, Andrássy Gyula miniszterelnök úrról van szó. Aki már a kiegyezéskor miniszteri tárcát ajánlott Önnek.

Széll: A miniszterelnök úr jobbkeze lehettem volna! Gyula grófnak ugyanis mindkét keze el volt foglalva, mert gyakran járt ki Gödöllőre.

Hócipő: De 1875-ben mégis elvállalta a pénzügyi tárcát. Azt jegyezte fel a történelem, hogy takarékos miniszter volt.

Széll: Az. Takarékos. Azt a szót ugyanis, hogy „megszorítás”, nem engedtem használni.

Hócipő: Milyen reformintézkedéseket vezetett be?

Széll: Például én találtam ki az adófelügyelőséget. Ezért még áldani fog az utókor! Gondoltam arra is, hogy az adóhatóságot összevonom a fináncokkal, de az urak kiröhögtek az alsóházban.

Hócipő: Mint pénzügyminiszter gyakran vitatkozott a kormány tagjaival és a pártokkal?

Széll: Rengeteget. Próbáltam nekik elmagyarázni, hogy adócsökkentéssel csak választást lehet nyerni, de a gazdasági problémákat nem lehet megoldani.

Hócipő: Értem. Szóval jöttek az adócsökkentések, a hiányt meg magának kellett megoldani. Kitalált például extra adókat?

Széll: Természetesen. A biliárdadó bevezetésére például kifejezetten büszke vagyok.

Hócipő: No és egész pályafutásából mire a legbüszkébb?

Széll: Arra, hogy azt a komcsi Moszkva teret ismét rólam nevezik el.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.