Rácson túl

Trunkó Barnabás
2011. 08. 10. · Hócipő 2011/16
A nevem: Frosch. Börtönőr vagyok. Biztosan tetszenek emlékezni rám, annak idején a Latyi alakított Strauss Denevérjében. Ez a Strauss nem az a dugós Strauss, hanem a bécsi, az ifjabbik!Mint rendészeti (büntetés-végrehajtási) dolgozó, egyszer már korkedvezménnyel nyugdíjba mentem, de most rádióaktivizáltak, mert itt a sitten nagyon sok a meló. Jelenleg a Belügyi Népbiztosság Csalókat Elszámoltató Különleges Alakulatának (CSEKA) állományába tartozom.
Most jöttem a börtönparancsnok úrtól, aki azt mondta nekem, hogy ittam, tántorgok, és részeg vagyok. Lehet, hogy tán’ ittam, lehet, hogy tán’ torgok, viszont a börtönizgazgató urat meg a kormányváltáskor nevezték ki az elcsapott régi, komcsi parancsnok helyett.
Ma a kommandósok végre behozták a Fletót is. Nekem kellett elvenni a cipőfűzőjét, de sajnos papucscipőben kapták el. Nagy ravasz!
Azért sitteltük le, nehogy elrejtőzzék az igazságkiszolgáltatottság elől, mert baromi nagy ám az Apró-villa! Meg azért is: nehogy befolyásolja a tanúkat! Hiszen azokon mi már nagyon sokat dolgoztunk.
Egy cellába tettük elődjével, a Bankospetivel, nehogy összebeszélhessenek. Behozattuk azt a harmadikat is, a Gordon fedőnevűt.
A múlt héten látóterünkbe kerültek az egykori minisztereik is. Már ők is benn vannak, all inclusive. A Szekeres nagy balhét csapott, állandóan arra hivatkozott, hogy ő hadifogoly. Egész nap egy fülbemászó dallamot fütyörészik a Híd a Kwai folyónból. Baromi hamisan. Szökni is próbált, fúrt egy alagutat, de csak a Veres Jani zárkájában lyukadt ki. Ezek még egy rendes alagutat sem tudnak fúrni; szerintem be kéne hozni a Demszkyt is.
Mindannyian ügyvédet kértek, a Bárándyt. De még nem döntötték el, hogy melyiket. Közöltem velük, hogy nem kötelesek vallomást tenni, és megnyugtattam őket, hogy azt is felhasználhatjuk ellenük.
Az egész egykori kabinetet egyszerre viszem zuhanyozni. A zuhanyozó tele van leejtett szappanokkal, de egyikük sem mer lehajolni!
Mónika a női szárnyban van, ott, ahol a Tanácsköztársaság alatt Kun Béláék a renegát szocdemeket sittelték le. A Kommün után meg Prónay Paliék oda hozták be a Lenin-fiúkat, meg ott ült a Hámán Kató is. Miután a muszkák beszabadultak, azon a folyosón volt Szálasi cellája is. Viszont ahol most az Oszkó ül, az lett a Prónay Palié.
Kádár belügyminisztersége idején Rajk kapta meg az egykori Rákosi- cellát. Később az lett a Kádáré. Aztán meg az Imre bácsié is.
Mondta is a börtönizgazgató úr - aki ezelőtt a hirdetési szakmában dolgozott -, hogy nálunk az jelenti a történelmi folyamatosságot, hogy az új hatalom mindig lesitteli az előzőt.
A győztes kormány mindig lecsukatja az előzőeket.
Ezért a következő választási ciklusra üresen hagytunk néhány cellát ott, a folyosó végén!
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.