Scolea discimus

Trunkó Barnabás
2011. 10. 31.
A konnektorszerelést, a pelenkázást, a közlekedési lámpák működését és a devizahitel fogalmát is meg kell majd tanulniuk az iskolásoknak, sőt az udvarlás oktatása is bekerül az új Nemzeti Alaptantervbe (NAT). Munkatársunk, Trunkó Barnabás az egyik kísérleti iskola igazgatójával beszélgetett.

Hócipő: Hány fős most a kísérleti osztály?

Igazgató: A konnektorszerelés óra előtt még 32-en voltak szerencsétlenek.

Hócipő: És most hányan vannak?

Igazgató: Nem tudom megszámolni, mert ilyenkor már korán sötétedik, és az egyik nebuló az egész kerületben kicsapatta a biztosítékot. De így legalább kevesebb lesz a villanyszámlánk.

Hócipő: Egyéb tantárgyak?

Igazgató: Sokan jelentkeztek a gázszerelő-tagozatra is, de sajnos a szolgáltató kikapcsolta a gázt. A gyerekek most az én gázöngyújtómon ismerkednek az élettel.

Hócipő: Az udvarlást ki tanítja?

Igazgató: A nyugdíjas biológia tanárnőnk. Neki van rá ideje, mert még hajadon.

Hócipő: Szingli?

Igazgató: Így is lehet mondani. A gyerekek nagyon élvezik, amikor elmagyarázza, hogy egy snájdig huszárfőhadnagy hogyan udvarol.

Hócipő: Hogyan?

Igazgató: Összecsapja a bokáját, leült egy székre, majd a csákót gondosan a szék alá helyezi. És az első vizit maximum 12 percig tarthat!

Hócipő: Vannak gyakorlati udvarlás órák is?

Igazgató: Természetesen. De azt a lányok nem nagyon szeretik, mert a fiúk állandóan a copfjukat cibálják.

Hócipő: Szexuális felvilágosítás is folyik?

Igazgató: Természetesen. Már be is szereztük a szemléltető eszközöket: egy porzót és egy bibét.

Hócipő: Hát a pelenkázás oktatása hogy megy?

Igazgató: Mi tagadás, a tananyag ma még újszerű a tanulóink számára. De például Sárika, a 8.d-ből nagyon ügyes. Ő előretanult, ugyanis már van egy saját babája is.

Hócipő: Úgy tudom, a hivatali ügyintézést is tanítják a gyerekeknek.

Igazgató: Ezt a tantárgyat - a szemléltető eszközök hiánya miatt - csak a következő tanévben fogjuk oktatni. Most ugyanis még nincs annyi borítékunk!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.