Bezzeg a spanyolok!

Trunkó Barnabás
2012. 03. 21. · Hócipő 2012/06
Mint szakképzett fülkeforradalmár, magam is megdöbbentem azon, hogy ismét kísértet járja be Európát, és a nemzetközi baloldal összeesküvése már Brüsszelt is elérte! Az Unió erős komcsi befolyás alatt álló finácminiszterei ugyanis úgy feltörölték velünk a padlót, mint egy Viledával.Most nem érdemes azon filózni, hogy a 27 tagállam közül 23-ban jobboldali kormányzat uralg, mert jól ismerjük, és megbízható módon azonosítottuk már azokat a hazai értelmiségi nemzetárulókat, akik rossz hírünket keltik a nagyvilágban, és ezzel identitászavarba hajszolták a kifejezetten jobboldali érzelmű uniós pénzügyminisztereket és országaikat.
Bezzeg a spanyolokat meg futni hagyták ezek a vidéki szatócsok! Természetesen nem arra gondolok, hogy dögöljön meg ő tehenük is (vagy esetleg a bikájuk), de ez a kettős mérce méltánytalan az unortodox gazdasági szabadságharcban edzett magyar virtus számára.
Egyébként semmi bajom a spanyolokkal, egy tehetséges nép, és remek serrano sonkát tudnak csinálni a mi mangalicáinkból. Sőt, talán a spanyol az egyetlen olyan európai ország, amellyel még nem akasztottuk össze a bajszunkat, valószínűleg azért, mert remek nagyköveteket küldtünk oda. A spanyoloknak sem lehet semmi bajuk a magyarokkal, a két állam közötti utolsó konfliktus talán akkor volt, amikor Münnich Ferenc, a polgárháborúból távozóban elfelejtett kifizetni egy madridi szállodaszámlát. Arról meg nem is beszélve, hogy mi adtuk nekik a négyszeres gólkirályukat.
A spanyolok megúszták, de Brüsszel mégis megszívatott bennünket, ami Európában azért unkomilfó dolog. A nemzetközi baloldal által meghülyített kétharmados jobboldali többség nyilvánvalóan visszaélt a helyzetével, de most azt hangoztatják: a választóik egyértelműen azzal bízták meg őket, hogy móresre tanítsák a magyarokat. Bár az is lehet, hogy a voksoláskor néhányan véletlenül rossz gombot nyomtak meg. Bezzeg amikor a spanyolokról szavaztak, nem volt mellényomkodás!
Persze az is felmerülhet, hogy a magyarok páneurópai krakélersége és arroganciája miatt nyomtak le bennünket, bár ne feledjük, hogy a spanyolok is keményen beintettek, amikor Brüsszel akarta kiszámolni, hogy Hispániában mennyi legyen jövőre a hiánycél!
De aztán az ottani miniszterelnök, ez a Mariano Rajoy körbelobbizta Európát, és furcsa módon mindenhol fogadták. Nyilvánvalóan „a zelmúltnyolcév”-re hivatkozott.
A lélektelen és megfélemlített brüsszeli szavazógép zokszó nélkül kiszúrt 10 millió magyarral! Bár lehet, hogy 9 999 999-et közülünk nem akartak megszívatni!
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.