Konspiráció

Trunkó Barnabás
2012. 09. 05. · Hócipő 2012/18
Három hete a fodrászom a fülembe súgta, hogy unokaöccsének augusztus 25-én lesz a titkos gárdistaavatása Dunaföldváron. Csodálkoztam, hogy megosztotta velem ezt a bizalmas információt, bár lehet, hogy utána le kellett volna lőnie engem. Kezdeményezésemre témát váltottunk, és a Fradiról kezdtünk beszélgetni.

Legközelebb a sarki közértben hallottam a gárdistaavatásról, Rózsika néni, a sorban mögöttem álló minimálfogyasztó megerősítette, hogy a gárdista eskütétel Dunaföldváron lesz (bemondta a hely GPS-koordinátáit is), de konspirációs okokból azt kell híresztelni, hogy a jeles eseményre Rókakőn kerül sor!

Tibi bácsi, a pedofília miatt nyugdíjazott ének-orosz szakos tanár leszögezte, hogy ilyen nevű település nincs hazánkban (ennek is az a kúrva Trianon az oka!), és Rózsika néni igazán csináltathatna már magának egy új protézist. A félrevezetésként bedobott helységnév ugyanis helyesen: Csókakő.

A Piccolo nevű sörözőben (nevét onnan kapta, hogy a fogyasztói igényekre, illetőleg a válságra reagálva kétdecis poharakba is mérnek sört), Dodó lelkesedéssel beszélt a dunaföldvári helyszínről, elvégre az is a Duna jobb oldalán van, és egykor nagyon jó halászlevet evett ott, bár lehet, hogy Gyurcsányék azóta már azt is elkúrták. A csókakői kamu helyszínen ő is nagyot röhögött, de figyelmeztetőleg pisszegett, amikor a kocsmaajtóban megjelent a környékbeli postás, akit a törzsvendégek maguk között csak Bretschneidernek hívnak.

A turkálóban Karcsi bácsi, aki a MÁV-nál dolgozik, elárulta, hogy a gárdisták az eskütételre különvonatot rendeltek Dunaföldvárra, de azt kérték a pénztárostól, hogy az áfás számlára úti célként Csókakőt írjon.

Ezt követően már kerültem azokat a helyeket, ahol a gárdistaavatás valós, illetőleg kamu helyszínéről beszéltek, mert az az igazság, hogy én nem nagyon tudok titkot tartani, és ha bevisznek az őrszobára, én már az első beígért pofon után kikotyogom az egész rafinált konspirációt.

Az üvegvisszaváltónál azonban összefutottam Sanyával, aki a „Proli Kommandó” nevű hagyományőrző egyesület gyepűparancsnoka és az azonos nevű egyszemélyes kft. ügyvezető alelnöke, valamint az illegális gárdistaavatások protokollfőnöke. Éppen mobilon utasította egyik beosztottját, hogy az avatásra feltétlenül szidolozzák ki a csókakői Horthy-szobrot. Bátortalanul jeleztem neki: én úgy tudom, hogy a ceremónia Dunaföldváron lesz, de huncutul csippentett egyet a szemével, és elárulta: azért mondta be a kamu helyszínt, mert tudja, hogy a nemzetbiztonságisok lehallgatják a telefonját. Amíg sorban álltunk, jóízűen szétrágta és lenyelte Dunaföldvár térképét, nehogy bármilyen nyoma maradjon a dezinformációnak.

Az avatásról az illetékesek is tudomást szerezhettek, mert a titkos nap reggelén Pesten még találkoztam azzal a rendőrségi gépkocsioszloppal, amelynek nyilván az volt a feladata, hogy több száz zsaruval biztosítsa a rendet a gárdistaavatáson.

A konvoj magabiztosan elhúzott Csókakő felé.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.