Meteo

Trunkó Barnabás
2012. 10. 17. · Hócipő 2012/21
A magyar média vesz egy nagy lélegzetet, és átlibben a Rubikonon. Tudom, hogy ebből a hírből sokan a vízállásjelentések átfogó képi reformjára gondolnak, holott egyelőre csak az időjárásjelentésekről van szó.Az egyik kereskedelmi csatorna alkanálisán mezítelen felhőtologató lányok fogják prezentálni a meteorológiai jelentéseket. A megoldás persze nem új, Ázsiában már például régen alkalmazzák, de nem kell valamit csupán azért elutasítani, mert nem mi találtuk ki. Ez egyébként a hazai televíziós csatornák műsorpolitikájának is az alapköve.
Én előre bevallom, hogy Békéscsaba éjszakai legalacsonyabb hőmérséklete helyett a hölgy keblét fogom figyelni, egyszerre mind a kettőt! És ha a pucér időjós a képernyő jobb oldalán áll majd, tök nem fog érdekelni, hogy Szombathelyen milyen idő van, vagy lesz. És már előre röhögök a szombathelyieken, akik kénytelenek lesznek a szemükkel a távoli Békés megye környékét vizslatni.
Azt mondják, hogy az IMF ragaszkodott a meztelen időjárásközléshez; ezt még a pákosztos Cohn-Bendit elnöksége idején találták ki, és most rákényszerítenék ezt a megoldást az esetleg kölcsönért (készenléti hitel) folyamodó gyarmati országokra is. Úgy hírlik, az IMF még ahhoz is ragaszkodott, hogy a hölgyek a bugyijukat is tolják le, de ennek - fülkeforradalmárhoz illő daccal - a végsőkig ellen fogunk állni, sajnos.
Ennek a jelenlegi kiszolgáltatott helyzetnek természetesen az az oka, hogy azelmúltnyócévben már minden el volt kúrva (beleértve a satírozott zivatarfelhők között rendet rakni igyekvő lányokat is), és gyakran kivillant egy-egy komcsi kebel a dekoltázsok alól, a szoknyák meg olyan kurták voltak, mint Gogolák elvtársnő esetében.
Sokan úgy vélik, hogy minél hamarabb alá kellene írnia azt a kurva licencszerződést, hiszen a mostani kosztümök és ruhaköltemények rengeteg pénzbe kerülnek.
Ha mégis bevezetjük ezt a nem ortodox jellegű meteorológiai szisztémát, arra persze nagyon kell vigyázni, hogy a képernyőre csak megfelelő csajok kerülhessenek. Ne értsenek félre, elsősorban nem a meteorológia és légkörtani ismereteikre gondolok. De a castinggal - úgy hiszem -, nem lesz probléma, mert a Közgép propagandaosztályán állítólag nagyon csinos hölgyek dolgoznak.
Persze arra is számítani lehet, hogy az IMF további megalázó feltételeket fog szabni, meteorologice, és ragaszkodni fognak ahhoz, hogy pucér férfiak, esetleg kommandósok jelezzék a szélirányt és erősséget.
Sőt: az IMF-től még az is kitelik, hogy ragaszkodni fognak a pocakos tábornokokhoz. Ahogy azt már meg is írták!
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.