A Deep Purple Szent Istvánért zenél
Szabados Gábor
2013. 01. 14.
Visszatért a nagypolitikába Cser-Palkovics András, akit országos szinten szinte már elfeledtünk. Most viszont robbantott Székesfehérvár polgármestere, aki a fiatalság körében a Fidelitas alelnökeként (nyolc év!) vívott ki népszerűséget, mi, felnőttek pedig mindenekelőtt a Fidesz Elnöki Stábja főnökének, Szijjártó Péternek az egyik helyetteseként, helyettes szóvivőként ismertük meg. Vele beszélgettünk.Hócipő: Gratulálok, ön bekerült az országos médiába. Méltán.
Cser-Palkovics: Nem ez a szándék vezérelt. A szent ügy szolgálata motivált, amikor megtettem, amit a haza kívánt tőlem.
Hócipő: Mindenekelőtt persze Székesfehérvár, az ön által vezetett város.
Cser-Palkovics: Igaz, hogy az ünnepi emlékév székesfehérvári rendezvénysorozat, de túlzás nélkül mondhatom, hogy nemcsak az ország, hanem az egész világ figyelmét fel fogjuk kelteni. 2013-ban nagyszerű eseményekkel, méltó módon fogunk megemlékezni Szent István királyról, halálának kerek 975-ik évfordulója alkalmából. 1038. augusztus 15-én hunyt el, és augusztus 20-a óta itt nyugszik, Székesfehérváron.
Hócipő: Kivéve az ő Szent Jobb kezét.
Cser-Palkovics: Kérem, ne legyen profán.
Hócipő: Bocsánat, visszavonom. Csak arra gondoltam, hogy a Szent Jobbot, ezt a nemzeti és keresztény ereklyét a budapesti Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őrzik.
Cser-Palkovics: A mi részünk összehasonlíthatatlanul nagyobb. De nem akarok holmi számháborúba belemenni.
Hócipő: Megismételné nekünk a szenzációs bejelentését?
Cser-Palkovics: Szívesen teszem. Egy több generációt megszólító, korszakos jelentőségű zenekar a Deep Purple. Jelenlétük Székesfehérváron nagyban hozzájárul a 2013-as Szent István Emlékév méltó megünnepléséhez. Elősegítik, hogy ne csak a város, az ország, hanem a határainkon túl élőknek is vonzó legyen a fesztiválra ellátogatni.
Hócipő: A Szent István Fesztiválra.
Cser-Palkovics: A FEZEN fesztiválra jönnek.
Hócipő: Nem lehet baj a Deep Purple-lel?
Cser-Palkovics: Miféle baj? Komoly szerződést kötöttünk velük. Ha lemondják, jókora kártérítést követelünk.
Hócipő: Nem erre gondoltam. A rossznyelvek szerint a Smoke on the Water például a vízipipázásról szól, nem light dohánnyal megtömve... Nem lehet, hogy esetleg az ördöggel cimborálnak?
Cser-Palkovics: Nem, nem. Természetesen megkérdeztem erről Semjén Zsoltot, aki szociológiai szakdolgozatában leleplezte a Rolling Stonest és magát Mick Jaggert, kimondva, hogy ők bizony az ördög fattyai, amit pregnánsan fejez ki egy világsikert aratott számuk címe is: Sympathy for the Devil.
Hócipő: Igaz. Egyébként a Purple-ről én se hallottam ilyet. A Black Sabbathról viszont firkáltak hasonló ostobaságokat.
Cser-Palkovics: Ki se ejtse a nevüket! Majd újraszenteljük a széket, amin ül.
Hócipő: Ha már szent király, nem gondolt a King Crimsonra?
Cser-Palkovics: Tessék?
Hócipő: King Crimson. A progresszív rock egyik legkiválóbb bandája, akik szerencsére ma is működnek. És szintén nemzedékeken ívelnek át. Amúgy King Crimson az angol mesevilág bíborkirálya volt.
Cser-Palkovics: Progresszív rock?
Hócipő: Az bizony! Bizonyára hallott első lemezükről, az In The Court of The Crimson King-ről. Ezen szerepel a 21st Century Schizoid Man.
Cser-Palkovics: Hát csak hallgassa! Megkérem, hogy ne fogja meg a kilincset kifelé menet. Majd a titkárnőm kinyitja az ajtót.
Szabados Gábor
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Szabados Gábor
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.