Nemzeti kíváncsiságfejlesztő és megőrző program

Andrassew Iván
2013. 03. 20. · Hócipő 2013/06
Ülök az uszodában, várom a gyereket, az edzés végét. Olvasgatok. Hallom, hogy a mellettem ülő öregember szipog. Ismerem régen, ő az unokáját várja. Nem vízilabdás, mint az én fiam, hanem úszó.

Ja, és az „öregember” alig öregebb, mint én. Mostanában a feleségem gyakran jegyzi meg, ha például öregasszonyokról beszélek, hogy de hiszen fiatalabbak nálad. Nem hülyültem meg, csak még nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy az az egyre erősödő ketyegés, ami betölti a körülöttem levő teljes teret, beleértve az egyre soványabb és hűvösebb aurámat is, az idő hangja.

Hallom, hogy ez nem náthás szipogás, hanem mintha sírna. Felé fordulok, és csakugyan, könnyes a szeme. Megkérdezem, hogy segíthetek-e.

Nem, mondja. Az a baj, hogy el kell menni. És most valahogy rátört a szomorúság. Egy kórházban dolgozik, kérhetné, hogy maradhasson, de nem kéri. Az nem fordulhat elő, hogy ő kegyelmet kérjen. Pedig tudja, hogy szükség van a munkájára. Sőt: az nélkülözhetetlen.

Mondom neki, hogy mostanában több kórházban jártam, és föltűnt, hogy a dolgozók fele, vagy több is annál, bizony öregecske. És azon gondolkoztam, hogy ha mind elmennek, akkor nagy baj lesz.

Azt mondja, hogy eddig se azért dolgozott a nyugdíj mellett, mert nem volt más dolga, vagy éppenséggel nem tudott volna megélni, hanem azért, mert szerette a kórházat. Meg az emberek hülye bajaival bajlódni. Akárhogy is, a gyógyításnál nincs szebb munka a világon. Meg tanítani azokat az orvosokat, akik hajlandók ilyesmire. Úgy érzi, hogy amit tud, azt most kiöntik, ahelyett, hogy betöltenék.

Szerencsére jön az unokája. Mosolyog, mintha semmi szomorúság nem érte volna.

Milyen barom világ ez? Egész Európa azon sír, hogy elöregedünk, nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjravalót, Orbán meg erre azt találja ki, hogy aki még tud dolgozni, azt szépen haza kell küldeni, hacsak nem kér kegyelmet magától a miniszterelnöktől.

Pedig egyszerűen csak neki kellene állni egy konszenzusos programnak, amelyik arról szól, hogy minél tovább munkában kell tartani az embereket. Ha kedvük van, életük végéig dolgozzanak. Ha nincs, akkor meg ne. De akinek kedve van, az találjon olyan munkát, amit el tud végezni. Ha már nem tud operálni, akkor álljon a fiatal orvos mellett és tanítsa. Vagy beszélgessen a magányos beteggel. Ha már nem tud tanítani, akkor vigyázzon a gyerekekre. Ha már nem tud az ablak mögött ügyeket intézni, akkor adminisztráljon a háttérben.

Ha nem születnek nagy számban gyerekek, akiket aztán különös gondossággal a hasznos munkára alkalmassá, és egyben versenyképessé nevelünk, mi más lehetőségünk van? Márpedig nem születnek, és nem neveljük őket.

Orbán a munkaalapú társadalomról beszél, majd az egyik első dolga, hogy elzavarja a munkából azokat, akik tudnak és akarnak dolgozni. Ja, hogy pénzért! Azt nem mondta, hogy olyan munkaalapú társadalomra gondolt, amelyikben az a nemzeti hűség jele és követelménye, ha valaki ingyen vagy - esetleg - közmunkabérért dolgozik. Pedig tudhatná, hogy a Nemzeti CBA-ban, a Nemzeti Autóbuszon, de még a Nemzeti Közvécében is fizetni kell mindaddig, amíg Matolcsynak - immár a Nemzeti Bank élén - eszébe nem jut, hogy tulajdonképpen meg is lehetne szüntetni a forintot. Kicsit unortodox, de egy csapásra megoldana egy csomó problémát. A megoldás: be kell vezetni a Nemzeti Jegyrendszert. Mások is próbálkoztak már ilyesmivel, de nekik azért nem sikerült, mert hülyék voltak, meg kommunisták.

A környezetemben azt látom, hogy a nyugdíjasok a legnagyobb munkateljesítményre képesek. Itt van mindjárt Várkonyi Tibor, aki maholnap kilencven éves, és folyamatosan azon gúnyolódunk, hogy nagyon csodálkozunk: ha már ma írt a publicisztika rovatba is, meg a kulturálisba is, akkor mi az a lazaság, hogy hiányzik a sportrovatból? Persze ehhez olyan ember kell, akinek olyan problémái vannak, hogy „Iván, installáltam a Firefoxot, de csak francia nyelven, hogyan tehetném föl a magyar változatot?” Erre az a válasz, hogy „minek neked a magyar, amikor úgyis egész nap franciául olvasol?” (Amúgy szinte az összes kis nyugdíját arra költi, hogy francia könyveket rendel az interneten.)

Ahhoz, hogy az öregek nagy sokaságban váljanak ilyenné, az kell, hogy egy pillanatra sem lankadó kíváncsiság töltse be az életüket. Én például ma legalább annyit költenék az idősödők számítógépes ismereteinek, sőt kultúrájának fejlesztésére, mint a gyerekekére - sőt többet, mert a gyerekek maguktól is megtanulnak mindent. Valami titokzatos módon készségekkel születnek. Mivel az idősebbeknek adható munkák túlnyomó többsége ma már ezen a kultúrán alapul, egyszerűen csak ki kellene hozni belőlük ugyanazokat a készségeket, amelyek bennük ugyanúgy megvannak, mint a gyerekekben - legföljebb csak affektálnak, arra hivatkozva, hogy ők öregek.

Ennyi kellene: Nemzeti Kíváncsiságfejlesztő és -Megőrző Program. Oszt jó napjaink jönnének.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/22  •  X. 20. – XI. 2.
18 OLDALON AZ ELŐVÁLASZTÁS KRÓNIKÁJA Váncsa István: Nő, eredj, légy osztályharcos! – avagy a DK, MZP és Korzika tizenötezer szarvasmarhája Para-Kovács Imre Kásler Miklós kiteljesedett tudományos munkásságáról, akihez táviratban jelentkezett asszisztensnek Karikó Katalin Smuzewitz Ilona: Elrabolták Gyurcsányt és Dobrevet, akiket Budán tartanak fogva! Farkasházy Tivadar: Zavaros, bölcs és nagy volt a Duma – avagy ki hogyan lépett oda vagy vissza a másiknak Dési János visszaemlékezése arról, hogyan lett mindenhol más színű Fenyő János zakója Avar János elképzelte, ahogy Orbán Varga Mihálynál kuncsorog nyugdíjemelésre valóért Trunkó Barnabás csodálkozik, hogy Dobrev és MZP a klímaváltásról vitázott a kormányváltás helyett A Heti Kamu megtudta, hogy irodája padlójába betonozzák be Polt Pétert, akit a betonkeverők érkezése előtt még szögvasakkal is odaerősítenek
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.