Lorsy Ernő I.

Faludy György
2006. 01. 04. · Hócipő 2006/01

A XX. század Magyarországának egyik legműveltebb koponyája. Latintanári vizsgáján az egyetemen Juvenalis egyik általa nem ismert szövegét adták néki, mire azt magyar versben fordította. Később állami tisztviselő lett, és a fehérterror idején idealista kommunistákat rejtett lakásán és juttatott ki Ausztriába, bár sem hozzájuk, sem a kommunizmushoz nem volt köze. Ezután Németországba emigrált, majd a harmincas években hazatért Magyarországra. Életművész, nagy tréfacsináló és hajnalig tartó beszélgetések kapitánya volt. Szelleme bejárta az öt kontinenst, és még az Antarktiszt is. Tudta, hogy az 1776-os amerikai forradalmárok liberalizmust akartak; a demokráciát Washington csőcselékuralomnak nevezte. Tudta, hogy 1799-ben Kairóban, mikor Bonaparte tábornokon két kurva dolgozott, az egyik azt mondta a másiknak: „Ilyen apró farkat működésem alatt még nem láttam.” Mire Napoleon jelentős összeget küldött néki, hogy fogja be a száját. Tudta, hogy a XX. század elején Camille Flamarion francia csillagász, halálos ágyán ezzel búcsúzott: „Most meglátom a Hold túloldalát.” Tudta, hogy Newton, noha a Nap reá is melegen sütött, II. Károly angol királynak azt mondta, hogy emberek laknak a Napban. Elmondta, hogy a húszas években Weimarban járt nagy ünnepségen, és a szállodában, ahol lakott, porcelán éjjeliedény díszlett az ágya alatt, amelyen Goethe kezet fogott Schillerrel. De Lorsy legszívesebben filozófiáról, irodalomról, Einsteinről és a világ örömeiről beszélt.

A harmincas évek közepén hetente - rendszerint csütörtökön - felmentem a Magyar Hírlap szerkesztőségébe, az Aradi utcába, ahová a szerkesztőnek, Feleky Gézának verset vittem, aztán hosszabb beszélgetésbe elegyedtem vele és az ott gyakran összegyűltekkel. Egy alkalommal Feleky ott ült íróasztala mögött, a söröspohárral maga mellett, melyben azonban nem sör, hanem konyak volt, ami szellemi jelenlétét nem zavarta, bár nem tudott fölállni. Előtte a pamlagon Supka Géza, a Literatura szerkesztője ült, mellette az általam nem ismert, ezüst hajú Lorsy Ernő. Császárok-királyokat játszottak. „Németország, I. Henrik” - szólt Feleky, és intett Supkának. „I. Henrik, német király, X. század, adót fizetett a kalandozó magyaroknak, hogy hagyják békén...” - magyarázta Supka. „Folytasd!” - mondta Feleky Lorsynak. „II. Henrik, német-római császár, Szent István kortársa...” - folytatta Lorsy. És így tovább, VII. Henrikig. „VIII. császár nem volt német-rómában, így most térjünk át az angol Henrikekre” - jelentette ki Feleky. Így játszottak cárokkal, francia és magyar királyokkal, kedvük szerint. Irigyeltem őket, mert még nem tudtam annyira a történelmet, hogy a játékban részt vehettem volna.

1939 elején Párizsban éltem mint emigráns, és Lorsy is hamar oda érkezett. Feleségét és gyermekeit odahaza felejtette. A Hotel de France-ban vett szállást, ahol számos magyar emigráns, köztük Német Andor és a fiatal kommunista költő Havas Endre is lakott. Lorsynak nem volt sok pénze, és a házbért nem fizette meg. A háziasszony legnagyobb csodálkozásomra nem dobta ki, de leállította szobája fűtését. Egyszer reggel bementem hozzá: csak cipőjét vetette le, egyébként fekete ruhában ingben nyakkendőben és a fejére illesztett fekete bársonykalapban feküdt az ágyban, és így is borotválkozott, miközben kalapját kissé feljebb tolta. Abból élt, hogy különböző előkelőbb kávéházakba ment, és ott személye varázsával embereket gyűjtött maga köré, akiknek művészetekről, történelemről, irodalomról beszélt. Ezek áhítattal hallgatták, noha ilyesmire soha életükbe nem voltak még képesek, és rendszerint ebédelni és vacsorázni vitték Lorsyt. Ez így ment hónapokig, míg Ernő szerződést kötött egy előkelő francia kiadóval, hogy könyvet ír a Maginot-vonalról, amely erődítményeivel megvédi a németektől Franciaországot. Jelentős előleget kapott, de a házbért nem fizette meg, hanem az összeget előkelő vendéglőkre költötte, ahová barátait - mint feleségemet és engem - szeretettel meghívta. Később a nyár közepe táján, mikor a háború kitörésének veszélye egyre erősebb lett, megkérdeztem, hogy miért nem írja meg a könyvét. „Azt állítják, 57 könyvre kötöttem eddig szerződést - válaszolta - magyar, angol, német és francia kiadókkal, és egyiket sem írtam még meg. Ez rágalom, mert csak 17 könyvre szerződtem, és 17-et nem írtam meg, miután fölvettem az előleget. Különleges okom van, hogy a Maginot-vonalról ne írjam meg, hogy védi Franciaországot. A Maginot-vonal északon nem fut a tengerig, vagyis a németek Belgiumban könnyen megkerülhetik, délen pedig a nagy bárkák ellen az erődítmények a Rajna mellett semmit sem érnek. Nézd meg a könyvtárban a parlamenti Naplót - mert, mondod, hogy mindjárt bemégy a Bibliotheque Nacionale-ba -, hogy Alphonse de Lamartin mit mondott az 1848-as véderővitában. 1900. oldal első hasáb fent: „a fal nem védi a várost, ha a falat nem védik férfiak”. Franciaország ebben az eljövendő háborúban elesik, szerencse még, ha a nyoma itt marad. Ezért nem írom meg a könyvet a Maginot-vonalról.” Elhűlve néztem reá, féltem ugyan, de azért nem tudtam teljesen elhinni azt, hogy igaza van.

Kitört a háború szeptember 3-án, és a hónap végén Freud meghalt Londonban. Lorsy többször járt fenn a lakásán, amikor még Bécsben élt, és egy kávéházban nagy és mulatságos beszédet tartott róla. Ingyenes titkárának, Havas Bandinak sikerült leültetni őt írógépe elé, és elmondatni vele a szöveget. Ezt aztán Bandi elvitte az előkelő hetilap, a Voltaire szerkesztőségébe, ahol örömmel fogadták, lehozták, és szépen megfizették. A Freudról szóló tanulmányban Lorsy sok apró csipkelődéssel fordult Freud felé, kárhoztatta mohó pénzszomját, de elismerte, hogy tanulmányával segített a lélektant új utakra vinni. Lorsy cikke azzal végződött, hogy megkérdezte Freudtól: „Kegyed annyi szexuális elnyomástól szenved, hogy ezt nem csak önmagán, hanem másokon is kénytelen volt meglátni, avagy annyira fölszabadította magát, hogy semmiféle elnyomás nem nehezedik önre, csak éppen másokon látja?” Erre a cikkben Freud azt feleli, hogy: „Lorsy uram, menjen ki innét, de hamar!”

2005. december 27., Csillaghegy

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/4  •  II. 13. – II. 26.
HÉT ORBÁNCSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉS Váncsa István Orbán énértékeléséről és káderpolitikájának csernobili léptékű üzemzavaráról Farkasházy Tivadar szerint minden érv igaz, amit felhoznak a Jobbik ellen, de nem kéne egyszer megverni már a Fideszt? Para-Kovács Imre felidézi, ahogy 40 éve a debreceni Fidesz-irodában töltötte a kérdőívet, felvételre várva Kéri László beszéde a Pirézekhez Smuzewitz Ilona megtudta, a magyarországi német autógyárak tárt karokkal várják a kirúgott kutatókat a szalagsor mellé Majláth Mikes László elképzelte a Káslerkutató Intézetet Bakács Tibor Settenkedő egyetért Palkoviccsal, mert milyen rövidítés az, hogy MTA? – olyan, mintha rendszámtábla lenne Trunkó Barnabás utánaszámolt, hogy aránylik a közmédia 90 ezer milliós éves költségvetése, az ellenzéki képviselők által okozott roppant károkhoz A Heti Kamu megtudta, hogy a 3-as metró alagútjaiban rendezik az Air Race-t Berendezzük a várat: új sorozatunkban javaslatokat teszünk rá, milyen festményeket kölcsönözzön a képtárakból Orbán új hivatalának falaira
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.