Fényes László II.

Faludy György
2006. 02. 15. · Hócipő 2006/04

Az I. világháború alatt Fényes László hadiözvegyek és hadi árvák érdekeit védte szolgabírák és főispánok ellen, akik a jogos pénzüket elsikkasztották előlük. Összeütközésbe került Horthy Miklós corvetta kapitánnyal, aki az úgynevezett otrantói csatában két angol csapatszállító hajót süllyesztett el, de az Adriai-tengerből nem tudott kitörni az osztrák- magyar hajóhaddal, és saját hajóját is elvesztette. Maga Horthy is megsebesült, és a polai kórházban feküdt, amikor Az Est újságírója meglátogatta, és a lapban közölt riportja végén azt írta: „Elbúcsúzunk tőle. Kórházi ágyán a tengerészkapitány szép kék szeme Budapest felé tekint.” Néhány nap múlva Az Est levelet kapott a beteg tengerésztől: „Egy beteg corvetta kapitány szeme nem Budapest, hanem Bécs fele tekint.”

Tisza Istvánt 1931. október 31-én, délután 4 órakor a Ligetben kóborló katonák meggyilkolták. Károlyi Mihály gróf lett az ország miniszterelnöke és hívét, Fényes Lászlót Erdély kormánybiztos főispánjává nevezte ki. Fényes Kolozsvárra utazott, miközben a románok, Mackensen német hadainak elvonulása után elfoglalták a román többségű Dél-Erdélyt. Ezúttal a Maros vonalát készültek áttörni, hogy a magyar többségű Észak-Erdélyt is elfoglalják. Fényes László minden tőle telhetőt megtett, hogy csapatokat szerezzen, de Erdélyben nem tudott önkénteseket szerezni, mert mindenki megutálta a háborút és sajnos Károlyi sem tudott katonákat küldeni. Így veszett el Erdély.

A kommunizmus alatt Fényes Lászlót halálra ítélték demokratikus meggyőződése miatt, illetve azért, mert meggyőződésének éles hangot adott. A vesztőhelyre menet lefényképezték, amint egyik kezében kenyeret tartott, miközben a hagymába harapott. A vesztőhelyen érte a szerencse, hogy tisztelője, az egyébként hírhedt kommunista Korvin Ottó népbiztos kegyelme még az utolsó percben elérte.

A Horthy-rendszer csakúgy, mint a kommunistáké gyilkosságokkal kezdődött és folytatódott. Fényes László jegyzőkönyvvel kezében végigutazta az országot és 330 gyilkosságról szerzett megbízható adatokat - ezeket a mészárlásokat a törvényszék nem ismerte. Horthy kormányzó bosszút esküdött Fényes László ellen, és Tisza István gyilkosai elleni perében a minden kétséget kizárólag ártatlan Fényes Lászlót - mint felbujtót - vád alá helyeztette és letartóztatta. Ártatlansága ellenére esélyei bizonytalanok voltak, mert Fényes elfelejtette, mit csinált október 31-én, délután 3 és 5 óra között, holott azzal vádolták, hogy a Hermina úton állt Tisza villája előtt, és a gyilkosokat tessékelte be az épületbe. Úgy tűnt, hogy a tárgyaláson minden bizonnyal halálra ítélik, amikor a Teréz telefonközpont két munkatársa jelentkezett, és alibit bizonyítottak, ők ugyanis a városparancsnoktól utasítást kaptak, hogy kapcsolják ki a telefonokat. Fényes délután 3-tól 5-ig veszekedett velük, míg meggyőzte őket, hogy a padlásokon felhalmozott tűzifa miatt, ha tűz ütne ki, akkor több kerület minden bizonnyal leég. Végül 5 órára győzött érveivel, tehát nem lehetett ott Tisza István meggyilkolásánál. A bíróság felmentette, és Fényes a nagy rózsacsokrot, melyet híveitől kapott, ugyancsak ártatlan vádlottársának, Kéri Pálnak adta át, akit halálra ítéltek. (Kérit nem végezték ki, mert Trockij kiváltotta Oroszországba, ahol a kommunistákat Kéri azonnal otthagyta.)

1923-ban Fényest Horthy emberei oly mértékig üldözték, és nyomorgatták, hogy kénytelen volt elhagyni Magyarországot. Mivel útlevelet nem kapott, a szociáldemokrata munkások a Sopron melletti Brennberg bányáján keresztül menekítették; ennek a bányának titkos kijárata volt Ausztriába. Bécsben az Arbeiter Zeitung főszerkesztője, Otto Bauer fogadta, és a magyar dzsentri a kitűnő osztrák szocáldemokrata újság munkatársa lett, úgy, hogy egyetlen szót sem tudott németül. 1934-ben, amikor az osztrák keresztény párt vezetője, Dollfus lemészárolta Hitler elleni egyetlen szövetségeseit, a szociáldemokratákat, Fényes kénytelen volt sebesülten Pozsonyba menekülni. Pozsonyból később Párizsba ment, ott ismerkedtem meg vele. Egyik magyar barátomtól megtudtam, hogy a Place Clichyn lakik. - „De melyik szállodában? Vagy 20 szálloda van ott” - mondtam. - „De muskátlis ablak csak egy van.”

Csillaghegy, 2006. február 10.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/14  •  VII. 2. – VII. 15.
Para-Kovács Imre: Az én hazám nem lehet ellenzékben. Kormányon sem, mert a haza nem a NER. A haza önök és én! Váncsa István: Be akarták tiltani, de nem sikerült, nem azért, mert elkúrták, hanem mert a földindulás nem betiltható! Smuzewitz Ilona: Ha még néhány napig megy a kampány, kb. négyszáz millió magyar ember és nő szavazott volna a Voks2025-ön! Farkasházy Tivadar: A világon az ausztrál kormányfőnek lehet a legtöbb birkája. Utána Orbán jön a sorban. Havas Henrik megtudta, hogy Szijjártó portyázói szerzik be a Xanaxot a Karmelita számára, nem olcsó közvetítőkön keresztül Nagy Bandó András: Üzenetek a melegvagyok.hu oldalról • Dési János: Pride-történet 1908-tól napjainkig Selmeczi Tibor: Mészáros nem is zebrát akart venni, hanem fekvőrendőrt, csak nem jutott eszébe a szó Lendvai Ildikó: Orbán szerint civilizált ország vagyunk? Eddig ez nem tűnt fel! Verebes István receptje valóságrealityhez: hogyishívják, izémizé és mittudomén Demszky Gábor a szovjet katonák disznótartási fortélyairól A Heti Kamu megtudta: Lázár megszüntette a késéseket, leszereltette a vasútállomások óráinak mutatóit
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.