Mikes György II.

Faludy György
2007. 01. 31. · Hócipő 2007/03

Egy másik tudósításában (vagy talán nékem írt levelében?) a dokkok bombázásáról írt. Az éjszakáról, mikor a Temze partja égett keleten, és valami magas helyről nézte a közelben az óriási tűzfecskendőket - az egyiket Károlyi Mihályné kezelte -, hallgatta a sebesültvivő kocsik szirénáit - melyek egyikét Arthur Koestler vezette -, miközben a Dante poklának egyik bugyrához hasonló, lángoló színről „paradicsomi” illat áradt feléje. A sok száz tonna égő indiai és ceyloni tea illata.

Első könyvét Mikes a háború utolsó évében adta közre. „We Where There to Escape” címen. Izgalmas, kitűnően megírt kalandregény arról, miként szökött meg egy szerb kapitány náci fogságból, és a partizánokhoz csatlakozott. (Mikes Siklóson született 1912-ben, és így sok baranyai szerbet ismert; bátorságukért, férfias jellemükért mindig tisztelte és szerette őket.) A könyvet, melynek megírásakor, tulajdon vallomása szerint, a Háború és béke lebegett a szeme előtt; egyik angol kritikusa azért dicsérte, mert a tragikus jeleneteken is átüt a szerző áldott humora. Ilyesmi Mikesnek nem állt szándékában. Elgondolkodott a kritikus megjegyzésén, és megállapította, hogy addigi írásaiban nem akart a humor felé hajlani, de a társalgásában mindig. Részben e gondolatsor eredménye volt a következő évben, 1946-ban megjelent könyve, a How to Be an Alien. Fordításban: hogyan éljen - vagy milyen legyen - az idegen Angliában? A könyvnek a magyar fordítója jóval szerencsésebb címet adott. Mikes mégsem örült ennek, amikor megtudta, hogy az Anglia papucsban plágiuma Jean-Jacques Brousson húsz évvel korábban megjelent, Anatole France papucsban (Anatole France en pantoufles) című könyvének.

A rendkívül rövid könyv - Mikes minibusznak nevezte - Nicolas Bentley rajzaival, André Deutsh kiadásában látott napvilágot, és világsikert aratott. A hazatérő katonák és a lakosság egyaránt valami mást akart olvasni, mint tolsztoji epikát vagy második világháborús heroizmust. Mikes nemcsak mást adott, hanem új műfajt is teremtett. Könyvét számos nyelvre lefordították - így arabra, kínaira, japánra, ceylonira, thaira is -, és szokványosan bestsellernek nevezték. De a bestsellernek az a sajátossága, hogy eleinte mohón olvassák, és aki tíz év múlva kezébe veszi, egyszerűen nem érti, miért kapkodták annak idején ezt a rosszul megírt ostobaságot. Ennek ellenére az Anglia papucsban hatvan éve friss maradt, és öröme számtalan olvasójának. Mikesnek egész sor utánozója akadt, kivált Német- és Franciaországban. Az epigonok nem egészen ügyetlenül sajátították ki példaképük humorát, és mégis messze maradtak mögötte. Talán azért, mert a furcsát, a különlegest keresték és nem találták meg, ugyanekkor híjával maradtak Mikes játékosan és hanyagul odavetett bölcsességének is.

A soron következő két évtizedben bizonyos mértékig az Anglia papucsban mintáját követte. Gyors, olykor éppen csak futó látogatásokat tett különböző országokba (pl. Iránba), és megírta őket. Rövid könyvei nem riportnak készültek, és semmit sem hasonlítanak az útinaplók, útirajzok műfajához. Lehet, hogy negyedúton közelíti Robert Byron híres Road to Oxiana-ját; de Mikesből hiányzik az angolszász szerző dühödt fölénye, mely az irániakkal szemben alighanem jogos is. Mikes azonban nem inzuláris, hanem európai; mélységesen kontinentális író, aki szórakozott és szórakoztató jóindulattal szemléli a világot, elnéző és megértő, aki nem mesélőkedvéből ír. - „Nem tudom” - vallotta meg egy este. „Mint az olaszok, a svédek, a franciák, úgy a magyarok is különböznek minden más néptől. Meg tudnád-e mondani, Gyurka, néhány mondatban, mik azok a sajátosságok, melyek egyedül a magyarokat jellemzik?” Fél éjszaka törtük a fejünket, de nem találtunk választ.

A beutazóvízumot Mikestől egyetlen ország tagadta csak meg; könnyű kitalálni, melyik volt. Holott Mikes nagyon szerette volna a Szovjetuniót meglátogatni, és izgatottan várta, mit felel a londoni szovjet követség a vízumkérelmére. - „Ha el is utasítanak”, jósolta, „diplomatikus formák közt teszik majd. Hogy most nem tudják még megadni, de okvetlenül próbálkozzam meg jövőre.” Amikor két hónap multával még mindig nem érkezett válasz, Mikes telefonált a követségnek, és az illetékes tanácsostól kérdezte: remélheti-e, hogy megkapja a vízumot? - „Mikes?” - tudakolta az illető, és megköszörülte torkát. „Nyet!” - bömbölte a kagylóba, és lecsapta.

A tizennégy könyv mellett, melyeket Mikes „Más népekről szóló írások” címszó alá gyűjtött, még vagy tizenhat könyvet írt; majdnem mindegyik sikeres volt, és megőrizte frissességét. „A magunkról szóló írások” kategóriába a speciálisan angol témájú könyveket sorolta, így az English Humour for Beginners-t. Ezt az utóbbit „a legrosszabb fajtájú angolok, vagyis az anglomán angolok” okulására írta arról, hogy a brit társaságokban szokásos állandó gonoszkodásnak és gáncsveetésnek nincs köze a humorhoz. A humort embertársaink felvidítására találták ki az olyanok, akik fajtánkat a megérdemeltnél nagyobb elnézéssel szemlélik.

A Mortal Passion regény, melyben közös barátunkat, Schulz Ignácot írta meg, aki a két háború közt Pozsony magyar szociáldemokrata képviselője volt a prágai parlamentben: eszes politikus, aki megtévesztésig hasonlított arcban Churchillhez - New Yorkban többször megtapsolták az utcán -, és gargantuai étvágyáról volt híres. (A washingtoni, de már De Gaulle hívei kezén lévő francia követségen, roppant vacsora után, tetten értem az elhagyott büfében, amint damasztszalvétával nyakában három nagy libamájat fogyasztott el sorjában, kenyér nélkül.) Nagy étvágyú emberről ízléses - és igazán mulatságos - könyvet írni nehéz; Mikes itt is sikerrel oldotta meg feladatát, és az amerikai alapítványok pompás szatíráját csapta könyvéhez ráadásnak.

Kései könyvei közül a nem eléggé méltányolt How to be Seventy-t - Hogyan legyen az ember hetvenéves? - tartom a legemlékezetesebbnek. A mindig érdekfeszítő önéletrajz, sok humorral fűszerezve. Könnyed eleganciával vezet végig majdnem az egész huszadik századon, és olykor kitűnő jellemzéssel, olykor egy-egy odavetett tollvonással vagy anekdotával állít az olvasó elé számtalan katarzist.

Mikes egyik életcélja volt, hogy a magyar irodalom jó hírét elvigye angol nyelvterületre, és legjobbjainkat ott bevezesse és népszerűsítse. Itthoni irodalmáraink ezeket az írásait eddig nem vették tudomásul, és még a megfelelő bibliográfiákból is kifelejtették. Úgy vélem, itt van, vagy legalább közelít az idő, amikor ezen az attitűdön változtatnak.

Csillaghegy, 2006

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/17  •  VIII. 10. – VIII. 23.
VÁNCSA + PARA + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Váncsa István: az autópályákat is ellopták, ha pedig emiatt gutaütést kapnánk, nem terheljük az ellátórendszert, se mentő, se benzin, se ahová bevihetne minket Para-Kovács Imre: Ez az én harcom – mondta Orbán Texasban – békében toporzékolni és ordibálni, veszély esetén sunnyogni a szőnyeg alatt, amíg mások meg nem oldják a problémát Smuzewitz Ilona: a fatüzelés nem a szegénység jele, hanem a szerénységé! Farkasházy Tivadar csodálkozik, hogy Orbánt még a landsbergi börtönbe se kellett zárni ahoz, hogy megírja texasi beszédét Verebes István: Itt a hülye, hol a hülye? Dési János örvend, hogy a Magyar Államkincstár spórol a közalkalmazottak WC-papírján, ez aztán a fejlődés A Heti Kamu megtudta, visszakéri a kormány a választási kampányban ingyen osztott krumplit és tűzifát, megélhetési költségcsökkentés-csökkentés címén Összegyűjtöttük, mely operákat kell betiltani kulturális keveredés miatt Trunkó Barnabás szerint az iskoláknak most nem pedagógusokat kéne keresniük, hanem a fatüzeléses kályhákhoz értő pedellusokat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.