2008. 06. 13.
Orbán Viktor a héten még kétszer-háromszor tart előrehozott választásokat, vasárnap kicsit megpihen hogy azután a jövő héten naponta négyet-ötöt is meghirdessen.
Gera Zoltán állítólag azért szerződött a kiesést éppencsak megúszó Fulham csapatához, mert a 2009-10-es szezonban újra angol bajnok szeretne lenni. A másodosztályban.
2008. 06. 12.
Titkos csatornákon keresztül sikerült a Hócipőnek megszereznie Gyurcsány dobogókői beszédét, ám a felvétellel nem megyünk semmire, az ugyanis totál élvezhetetlen: akárhányszor elkezdjük meghallgatni, a harmadik-negyedik percnél elalszunk.
Az amúgy önmagát liberális gondolkódóként meghatározó özv. Terebes Áronné mezőszajkai virágtermesztő maga és két nagylánya nevében arra kéri Fodor Gábort, hogy a nyárra való tekintettel szusszanjon már egy kicsit: pihenjen két-három napot, mert így hamar elfárad a potenciális szavazótábor.
2008. 06. 11.
Az érintett három pártnál felmerült, és erről már folynak is a háttértárgyalások, hogy az egymásnak üzengetés helyett zárják rövidre a megbeszéléseket, e célból a nyárra bútorozzon össze Gyurcsány, Fodor és Orbán.
A horvát gazdasági kamara elnökének arra a kijelentésére, hogy Horvátországnak egymillió külföldi munkavállalóra lenne szüksége, Orbán Viktor csak annyit mondott: \"Na, ugye?\"
2008. 06. 10.
A Transparency International, amelynek most közzétett jelentése szerint Magyarországon dúl a korrupció, határozottan visszautasítja a vádat, hogy azért festett negatív képet, mert ezért fizette a megrendelő.
Fodor Gábor tegnap háromszor kovácsolta össze az SZDSZ-t. Az új pártelnökhöz közelállók szerint szombat óta kb. 4-5 centit nőtt, vállban is.
2008. 06. 09.
A Fidesz készen áll arra, hogy egyeztessen az SZDSZ új elnökével az előrehozott választásról - jelentette be Szijjártó Péter. Azt viszont eltitkolta Fodor Gábor elől, hogy ez esetben az SZDSZ kipottyan a parlamentből.
Egy biológiatanár és három tanítványa a hét végén megcsapolta a Barátság kőolajvezetéket Kárpátalján. Ezer liter nyersolajat csapoltak le tárolóedényekbe. A tanár azzal védekezett, hogy ő a diákjait nem az iskolának, hanem az életnek tanítja.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.