2008. 06. 07.
Idegenforgalmi szakemberek nagy fantáziát látnak az olyan cirkuszi felvonulásokban, mint a pénteki volt, amikor egy csoport fekete betyárruhába öltözött, kendővel eltakart arcú ember - közöttük lóháton Budaházy György és Toroczkai László - vezette követőit.
A héten négy ellenzéki és három kormánypárti program született a kilábalásra. Fogadkoznak a pártok, hogy a jövő héten még több biztos receptet kínálnak a fellendüléshez. Azt viszont nem sejtik, hogy a harmadik héten mi lesz.
2008. 06. 06.
Barack Obama pert fontolgat egy magyar internetes portál ellen, amely egy hírének címéül azt adta, hogy „Obama begyűjtötte az első fekete pontját”.
Országos összehangolt közúti ellenőrzés zajlik június 5-étől 7-éig. Különböző szabálytalanságok, sokszor életveszélyokozás miatt eddig 763 kilométer közutat büntettek meg.
2008. 06. 05.
A magyar válogatott öt helyet javított korábbi pozícióján, így jelenleg 52. a FIFA világranglistáján. A kormány bármelyik pillanatban közleményt adhat ki arról, hogy megcsinálták!
Az SZDSZ azt számolgatja, hogy még hányat alszik.
2008. 06. 04.
Daróczi Dávid és Szijjártó Péter kölcsönösen lehazugozta a másik főnökét. Utána együtt látták őket sörözni egy budai kiskocsmában. Daróczin jó minőségű, halványsárga Szijjártó volt. A Fidesz szóvivője nagy tetszést aratott a közönség körében azzal, ahogy Orbán Viktor beszédmódját utánozta. Szijjártó később elárulta: nem is tud másként.
Sólyom László a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kenuban evezve ismerkedett a Dráva völgyének természeti értékeivel, valamint a tájegység szóba jöhető ombudsman-jelöltjeivel.
2008. 06. 03.
Igaz, hogy aranyérmes lett a Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta összetételű váltó az öttusa-vb-n, de ha nem maradnak le lövészetben, vívásban és futásban, jobbak is lehettek volna.
Megváltozhat az ország hangulata, ha megmozdul a magyar gazdaság - írta Gyurcsány Ferenc internetes naplójában. A magyar gazdaság egyelőre nem mozdul, de ott áll a nyitott ablakban, és lefelé tekint.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.