2008. 05. 28.
Új sebességi rekord született Borsod megyében. A rendőrök 226 km/órával mértek be egy autóst az M3-ason. A dolog szépséghibája, hogy a 150 ezer forint értékű csúcsot nem hazai versenyző érte el, hanem egy osztrák barom.
2008. 05. 27.
Cser Ágnes egyes parlamenti képviselőket bírálva kijelentette: alkalmatlanságuk miatt még Tesco-árusnak sem mehetnének el. A Tesco most tudakozódik, hogy ki az a Cser Ágnes, aki vérig sértette alkalmazottait.
Kiszivárgott, hogy Gyurcsány Ferenc tanácsadói azt javasolták a miniszterelnöknek: próbáljon meg ő is kiszivárogni.
2008. 05. 26.
Kettészakadt egy teherszállító Boing 747-es a brüszeli repülőtér kifutópályáján. A szakemberek kijelentették, semmi vész, csak a varrás mentén ment szét.
Dávid Ibolya bejelentette: az MDF szakértői ezermilliárd forint mozgásteret találtak a költségvetésben. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy csupa ötforintosban.
2008. 05. 24.
A rendőrök és a vám- és pénzügyőrök közös akciójuk során illegális fogadóirodát lepleztek le, ahol 2:1 arányban lehetett fogadni Kókára, 3:2 arányban Fodorra, és 870:1-ben az SZDSZ-re.
A magunk mögött hagyott hét celebvilág-statisztikája szerint 9 cici villant ki, 27 híresség popsijában gyönyörködhettünk, és 4 sunába engedett betekintést gazdája. A növekvés tendenciája szignifikáns.
2008. 05. 23.
Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a távozások után női kajak hármasban Fábiánné, Rozsnyói, Katalin indul hazai színekben.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint a MÁV-társaságok azzal zsarolják őket, hogy ha nem sikerül megegyezniük, akkor sztrájkba lépnek.
2008. 05. 22.
Elhunyt Raksányi Gellért. A Hócipő Online-nál, amely az elmúlt hónapokban kényszerűen tudomásul vette több kiváló, szeretett művész halálát, betelt a pohár. Fel kell tennünk a kérdés: most már ez mindig így lesz?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.