No es importante

Március 27., péntek

Nem tudom, honnan vettük azt a baromságot, hogy Szabolcs-Szatmár megye elmaradott, én itt Mexikóban szeméten és roncsautókon, esetleg félig kész (vagy már félig ledőlt) házakon kívül semmit sem láttam. Eleinte (mint mániákus építkező) zavart, hogy nem tudom, hogy a ház még nem épült fel, vagy már dől össze. Aztán rájöttem, hogy mindegy. A kórházban - ahol japánokkal és amerikaiakkal várom a feltámadást - éppen emeletráépítés folyik. A munkások (hárman, ami már bonyolult technológia, mert jobbára itt egy ember építkezik), szóval a munkások olyan 9 - 1/2 10 körül érkeznek és rögtön alszanak egyet délig, aztán ebéd, utána szabadfoglalkozás, egyikük hegeszt valamit, a többiek nézik, ez eltart olyan 6-7 percig, aztán végre kifogy a palack. Mutatom nekik, hogy hat méterre a teraszon van egy másik.

- NO ES IMPORTANTE - nem fontos, mondják halál nyugodtan, a háznak nem árt, ha nem épül.

- No es importante - mondta dr. Bravó, a csillogóan intelligens fiatal orvosnő, amikor kicsit ijedten, kicsit undorral és igen kicsit büszkén mutogatom a daganataimat.

- A rákos sejt a legbutább a világon. Gőgös és buta és kényszeresen el akar foglalni mindent, ahová nem ér el, oda áttétet csinál, és amikor már mindenütt ő van, egyszer csak nincs sehol, mert belepusztul az egész test, belepusztul a rák is. (Vajon a nemzet testével hogy van ez?)

- No es importante - mondja a doktornő, mert ha az ember életéről van szó, fontos tudni, hogy mi a fontos. A GERSON terápia szerint - márpedig én hiszek neki, bár csak az életem függ tőle - az a fontos, hogy a szervezet magához térjen a megrázkódtatásból és akkor legyőzi a hülye daganatokat. Ha ő választotta ki, ha nem. És akkor a térfoglaló progresszió (így is hívják előkelően a rákot) vissza kell, hogy vonuljon, hiába volt egy darabig többen, szaporodott jobban, az atavizmus, ez az ős sejt kipusztul az egészséges szervezetből, ha árt. Ez a természet demokráciája. Vagy a demokrácia immunrendszere.

- No es importante - a fontos, hogy egy ország immunrendszere kimutatható-e.

Egy elég ronda daganat állítólag azt mesélte a minap egy társaságban, hogy attól vagyok újabban ilyen bátor, hogy már nincs vesztenivalóm, hát van, igaz nem attól, amivel ő még megijeszthet. A betegségnek egy dolgot biztos köszönhetek. Megtanultam látni.

Úgy hogy ha találkozom még a térfoglaló kollégával - márpedig szeretnék nagyon - , simán le tudom majd olvasni ebben a közéleti számháborúban, mert tudom, hogy ott a homlokán a jel:

- No es importante.

Chula Vista, Mexikó