De Merda

Váncsa István
2005. 03. 02. · Hócipő 2005/05
Értekezésünk két okból kapott latin címet. Részint mert úgy ítéltük meg, hogy magyar megfelelője - „a szarról” - címnek nem volna kellőképp elegáns, részint pedig azért, mert már a cím komolyságával is jelezni kívánjuk, hogy cikkünkben a szar nem valaminek a jele vagy szimbóluma, még kevésbé publicisztikai kokszkályha, melytől a szerző a későbbiekben eltávolodik, hogy szakmájának primitív módszertanát követve valamifajta sekélyes és nyilván politikai természetű mondandót ásson elő. A szart még csak nem is jelenségként kezeljük, most ugyanis túllépünk a jelenség-lényeg hagyományos ismeretelméleti kategóriáin, helyette inkább intuitív, fenomenológiai megközelítést alkalmazunk.

Eszerint a szar phainomenon, vagy, ha úgy tetszik, fenomén, ami mögött nincs lényeg, mert a lényeg önmaga, és így közvetlenül szemlélhető. Ez a heideggeri das Sich-an- ihmselbst-zeigende, a magát- önmagában-önmagán-megmutató, ami mögött nincs más. Ha a fenomént - esetünkben a szart - a hagyományos logika eszközeivel kívánnánk feltárni, akkor máris lényeget tételeznénk föl mögötte, és így „puszta jelenséggé” (blosse Erscheinung), vagy másképpen fogalmazva vulgáris fenoménná másodrendűsítenénk, ha ellenben magában a szarban látjuk a lényeget, a célt, az értelmet, azaz ha közvetlenül, intuitív módon szemléljük a szart, akkor nem vulgáris, hanem valódi, fenomenológiai értelemben vett fenomént kapunk.

Térjünk is tüstént a tárgyra.
A fenomenológiai értelemben vizsgálandó szarkupacra a Dohány utcában bukkantunk, kora délelőtt, ott magaslott az amúgy is szaros járda közepén, színe világos okker, nem az a fajta óarany árnyalat, ami az őszi erdők érett pompáját idézvén a mulandóság érzetét csempészi az emberi szívbe, hanem egy nagytermészetű, életvidám, rezes fényű kolorit, csupa jókedv, Wurstelprater, sramli, sör, gemütlichkeit. Állaga krémes volt, mármint a szaré, párállóan friss, illatáról nem számolhatunk be, minthogy az erre irányuló érzékszervi vizsgálatoktól jobbnak láttuk eltekinteni. Korábbi tapasztalataink viszont vannak, egyszer ugyanis halkan beleléptünk egy másik halomba, majd ezt követően jöttek távol, ferde illatok, mint kósza lányok és hideg cselédek, ahogy ezt Karinthy különös érzékletességgel megfogalmazta egykor.

Mért jőnek ezen ferde illatok, ez itten a kérdés, magyarul mért büdös a szar, erről szól a mostani értekezésünk, vállalva, hogy a magyarázatban óhatatlanul felbukkannak különféle teleologikus elemek is, innen pedig már csak egy lépés volna eljutni addig a pontig, ahol a büdösség egy átfogó isteni terv részeként tűnik elénk. Mi ezt a lépést nem tesszük meg, terjedelmünk azonban korlátos, így hát bele kell törődnünk abba a körülménybe, hogy explikációnk valahol a filozófia cselédromantikájának a pocsolyájában fog megfenekleni.

Kérdésünk a közvetlen empíriában gyökerezik, abban a tényben, hogy a lószar például nem bűzlik, a marhák alól származó trágya szintén nem, sőt némelyek szerint határozottan illatos, míg viszont a föntebb leírt ebszar orrfacsaró, az emberi szervezet hulladékanyaga úgyszintén.

Ez a kérdés, bárha fennköltség híján szűkölködik, nemcsak e sorok íróját foglalkoztatja, sőt, a nagy tekintélyű New Scientist 2004. március 20-i száma összeállítást szentelt neki, ismereteinket onnan merítettük. A büdösség kiváltó oka a metilindol nevű vegyület, C9H9N, a vörösvértestek elpusztulásakor képződő bomlástermék, amely az epéből kerül az emésztőcsatornába, nagy koncentrációban irritálja a szemet és a bőrt, gyúlékony, de mindenekelőtt büdös. E sajátosságára az emberi orr módfelett érzékeny, már néhány molekula jelenlétét is detektálja, az emberi tudat pedig úgy van programozva, hogy ezt az észlelést undort keltő élményként azonosítsa be. Az ürülékben különféle kórokozók hemzsegnek, ezért a normális ember zsigerileg irtózik tőle, koprofágia tehát csak a súlyos pszichózisban és a politikai élet szürke hétköznapjaiban fordul elő. Ezért van az, hogy a „szar” szó bármit jelölhet, ami rossz, hitvány, ártalmas, komisz, gonosz, bomlasztó, liberális, baloldali, jobboldali és így tovább, továbbá ezért van az is, hogy ama különös képességünket, amely más emberek, szituációk, szándékok és eszmék közvetlen, intuitív megítélését teszi lehetővé, szarjelző készüléknek nevezzük. Ez a fogalom arra látszik utalni, hogy létezhet egy skála, amely a végtelenül undorítótól a végtelenül kívánatosig terjed, és ezen a skálán bármely létezőt egyértelműen el tudunk helyezni, szarosságának mértéke szerint.

Itt azonban megállunk, letekintünk a járdára, ahol párállik az a nagy halom, és bizonytalanság vesz rajtunk erőt.

A játszi eb, amely e halmot maga mögött hagyta, önnön bűzös hulladékára röstelkedve tekint, az emberi ürülékben viszont őrjöngő kéjjel dagonyázik, ahogy ezt az ebtulajdonosok gyakorta tapasztalják. A vadkutya majd megvész egy falatnyi sakálszarért, a hiéna pedig a vadkutyaszarért, habár a sakálszart sem veti meg. A házinyúl ráveti magát a macskaszarra, a csirkeszarral pedig a szarvasmarhákat etetik, nyilván ettől kapják a korszerű technológiákkal készülő tejtermékek azt az utánozhatatlan ízt, amit például a magyar gyártmányú trappistában annyira szeretünk, persze ez csak feltételezés.

A példákat sorolhatnánk akármeddig, de most ássunk mélyebbre inkább.

Mondtuk föntebb, hogy a szarszagért a metilindol felel, a metilindol úgy viszonyul a szarhoz, mint a tömény kapszaicin az erős paprikához, ez a szar kvintesszenciája vagy platóni ideája, ahogy tetszik, a metilindol a szarság maga. Fogódzzunk meg: a kontyvirág (Zantedeschia aethiopica) maga szintetizálja a metilindolt, hogy magához vonzza a legyeket, amelyek beporozzák. Más: a cibetmacskának van egy mirigye, ennek a váladékával jelöli ki a területét, ez a mirigy metilindolt választ ki, ami még hagyján. A csoda az, hogy ebből a mirigyből, a szarnak e fokozhatatlan koncentrátumából korábban illatszert gyártottak, amíg volt erre a célra elegendő mennyiségű leölhető cibetmacska. Most már nincs, az ember viszont találékony, ezért manapság a disznószarban föllelhető bizonyos baktériumokat mozgósítunk arra, hogy legyártsák nekünk a metilindolt, amely aztán drága parfümök aromáját fogja gazdagítani. Nyilvánvaló, hogy e célra viszonylag kis mennyiségben használják, mégis tény, hogy a legfinomabb illatokat a tömény szar jelenléte teszi azzá, amik. Más szóval valamely dolog akkor és csakis akkor válhat rendkívül kívánatossá, ha a rendkívül undorítóból is magába fogad egy keveset.

Egyébként a metilindolt az élelmiszeripar is hasznosítja, egyebek között a vaníliaízű jégrém gyártásánál, vagyis nemcsak a parfümben van szar, hanem a fagyiban is.

A szarkupacot, jelen értekezésünk tárgyát, a délutáni órákban újólag megtekintettük, állaga addigra némiképp leromlott, óvatlan lábak a csinos halmot széttaposták, illetve szétkenték a járdán, más részét a cipőtalpakon elhordták a helyszínről, a zöm azonban maradt. Témánk továbbra is az utcán hever.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/15  •  VII. 17. – VII. 31.
Para-Kovács Imre: Orbán Viktor, a csűrdöngölő-külpolitika feltalálója önerőből lett nemzetközi „hallja-kend”! Váncsa István: a Mars-Uránusz együttállás európai megvilágosodást hoz, Orbán új putyinista frakciójának karanténba zárásáról Smuzewitz Ilona: Elkezdődött a békelövészárokharc! Farkasházy Tivadar: Az ügynök élete, avagy ki csinál bolondot kiből a Moszkva–Orbán–Brüsszel háromszögben Havas Henrik megtudta, Orbán kovászos uborkával harcolna a békéért, mert az már egyszer bevált Dési János: a kopasz pincér esete a nyári költészettel Verebes István újabb Örkényiádái Lendvai Ildikó az a jó új nemzeti sportunkban, az ámokfutásban, hogy mi egyhelyben nézzük, amíg miniszterelnökünk helyettünk is ámokot fut A Heti Kamu megtudta: Orbán a Türk Tanácsban tartja uniós elnöki székfoglalóját
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.