Variációk Parlamentre

2014. 01. 22. · Hócipő 2014/02
A Steindl Imre által tervezett, 1904-ben befejezett, idén 110 éves, eklektikus és neogótikus stílusban épült Országházunkra minden magyar büszke, a turisták pedig a csodájára járnak. A benne ülőkről azonban erősen megoszlanak a vélemények. Bodnár János képei közül ki-ki választhat pártállásától, pénztárcájától vagy egyszerűen csak a közérzetétől függően.


– A legeslegújabb Alaptörvénybe belevesszük, hogy legyen kétkamarás, s Budának is jusson!


– Sötét emberek gyülekezőhelye, de legalább betartják a rezsicsökkentést!


– Magyarország jobban teljesít!


– A legjobb, ha nem is látom!


– Sűrű fellegek tornyosulnak hazánk egén!


Fotó: Bodnár János
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.