Az évszázad üzlete (ami a duplája)

2014. 03. 05. · Hócipő 2014/05

A felhalmozás időszaka

Két külön időszakra kell bontanunk a PAKS2 beruházás konstrukcióját, hiszen előbb kezdjük el felhasználni az oroszok pénzét, mint ahogy törleszteni kezdjük. A 2015-től 2022-ig tartó építkezés alatt úgy vettük, hogy évente egyenlő részletekben vesszük fel a tízmilliárd eurót. Ami még két évig kamatozik, hiszen törleszteni csak 2025-ben kezdünk.


Így az eredetileg felvett tízmilliárd euró tulajdonképpen 13,25 milliárdra nő, mire hozzákezdünk visszafizetni. Olyan, mintha hitelből húznánk fel egy új házat, amit a bank pénzéből építünk, de a hitelünket csak a beköltözést követően kezdenénk el törleszteni, és a tartozásunk ezalatt is nő.

A törlesztés időszaka

Amikor tehát elkezdjük törleszteni, már 13,25 millárd euró tőketartozásnál tartunk. Tudjuk, az éves kamat 3,95–4,95% között mozog, ám mivel ennél pontosabbat nem árult el a kormány, úgy vettük, 5 milliárd 3,95%-kal, másik 5 milliárd 4,95%-kal kamatozik, persze éven­te. Annak kiszámításához pedig, hogy egy adott évben mennyi tőkét és mennyi kamatot törlesztünk, egy szokásos lakáshitel-konstrukciót vettünk alapul (profiknak: annuitásos képlet).


Végeredményben a felvett összeg több mint dupláját fizetjük vissza Oroszországnak, a 20,3 milliárd euró mai (310-es) árfolyamon pedig 6,313 billió forint:

6 312 903 719 260 Ft

Azaz – ha a beruházás nem lesz drágább (de az lesz) – akkor is minden magyarra 635 ezer forint jut, ami egy négyfős, kétgyermekes háztartás esetén 2,5 millió. Ha a 30 éves futamidővel számolunk, az addig havonta 7000 Ft. Villanyszámla-alapdíjnak kicsit sok. Apropó, azt nem most akarta eltörölni Rogán?

Számításunk alapja annyi információ volt, amennyi lapunk megjelenéséig napvilágot látott. Azóta az orosz kormány további részleteket is nyilvánosságra hozott, s ezekből megtudhattuk, hogy a hitel kamatozása az általunk alkalmazott számításnál is kedvezőtlenebb lesz.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18  •  VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve! Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is! Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyon­visszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.