Yes, comment... - 2014/08

2014. 04. 16. · Hócipő 2014/08
A Fidesz több mint 600 ezer szavazót vesztett 2010-hez képest, ám a baloldal is csak 200 ezerrel tudta növelni szavazói számát. A kétharmad egy olyan körzeten múlik, amelyben a külföldi szavazatok nélkül csak 22 szavazat a különbség. 2/3 Mert a Fidesz ugyebár kétharmad híján nem lenne képes úgy intézni a dolgokat, hogy ha szükséges, akkor meglegyen szavazásnál a kétharmados többség? Mindig ez van, ez az átkozott tisztesség a részükről, ez hátráltatja a dolgok intézését. Megyesi Gusztáv PLÁNE Rettentően sajnálom a Fideszt, pláne a KDNP-t, hogy ilyen sok szavazót veszítettek ilyen intenzív törvényes csalás mellett – vagy talán éppen azért. Mert hogy visszaéltek a hatalommal, azt talán maguk sem tagadják. A baloldallal meg talán az történt, hogy a Jobbik vonzóbb volt, amin azért nem csodálkozom, mert egyrészt tudom, hogy mennyi hülye van ebben az országban, másrészt a Jobbik csakugyan keményen kampányolt három éven át. Én legalábbis naponta kaptam tőlük üzeneteket. Ezeknek 20%-a undorító volt, 25%-a arcátlanul demagóg, de a többiben kétségkívül érvényes kérdéseket tettek föl. Olyanokat, amelyek a népeket csakugyan foglalkoztatták – ha a válasz nem is volt mindig elfogadható. Ha ez így folytatódik, 2018-ban Jobbik-kormányunk lesz. Meg is érdemlik. Mi meg pláne. Andrassew Iván HASONLAT Kétharmados Fidesz-kormány nélkül Magyarország olyan lenne, mint a hal bicikli nélkül. Révbíró Tamás Az Együtt-PM-nek és a DK-nak is csak 4-4 képviselője lesz, de a frakcióhoz minimum 5 fő kellene. Elterjedt, hogy Fodorért versengenek, de az Együtt-PM nem kér belőle, és a DK is cáfolta, hogy felkérték volna. LIBERÁLISOK Az a nagy helyzet, hogy Fodor Gábor az egész táborával együtt nem tudna egy ötfős frakciót kiállítani. Megyesi Gusztáv DEFINÍCIÓ Azért ne lepődjünk majd meg, ha kiderül, hogy a frakcióhoz 5 főn kívül Kövér házelnök jóváhagyása is kell. Smuzewitz IlonaREPETA Más megoldás is van! Az Együtt-PM és a DK közösen alakítsanak frakciót! És akkor már csak egy jó név kell! Mondjuk: Összefogás. Trunkó Barnabás EGYSÉG Fodornak sincs szüksége rájuk, elvégre egyedül egységesebben tudja képviselni azt a közel egymillió, liberális értékrendet valló szavazót, aki sehogy sem akar a liberálisokra szavazni. Buzsik Zsolt ELTERJEDT Elterjedt, hogy Fodor verseng. Szabados Gábor Orbán a választás előtt azt kérte a Mazsihisztől, hogy a tiltakozások tárgyát képező Szabadság téri megszállási emlékműről szóló párbeszédet „a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után” folytassák. A választás után két nappal mégis elkezdték építeni azt, ám a felállítás helye körül épített kordont a tiltakozók már többször is lebontották. KÖZBEN MEGÚJULT Olyan bizony nem egyszer előfordul az emberrel, hogy előbb újul meg, mint ahogyan eltervezte. Orbánnal is ez történt a böjt alatt. Ám attól az élet még megy tovább. Megyesi Gusztáv ÁTNEVEZÉS A kormány szerint a Szabadság téren Kőműves Kelemen emlékműve épül. Smuzewitz Ilona PASSIÓ – Főnök! Azt ígértük nekik, hogy majd húsvét után...! – Na és? Én már feltámadtam! Trunkó Barnabás ROGÁN ALAPOS Rogán Antal szerint hiába alapoznak a német megszállás szobrának, még lehet róla konzultálni. Vannak, akikben felmerült: egy kicsit bele kellene alapozni Rogánt a betonba, azután konzultálni róla. Szabados Gábor TUDJUKKIK Szemmel láthatóan Orbán arra játszik, hogy olyan helyzetbe kerüljön, amelyben vagy amelyből le kell mondania, de ne a hazudozásai, a törvényei, a gazdasági igazságbukkanások miatt, hanem úgy, hogy valaki más miatt. A rendszerét csak úgy konszolidálhatja, ha hátrébb lép. Találhatunk számos példát ilyesmire a szeretett Napkeleten. A dolgot mindenképpen úgy kell beállítani, hogy Orbán valami ellenség áldozata. A zsidók erre azért jók, sőt a legjobbak, mert tuggyukkik. Andrassew Iván ÜNNEP ÜNNEP HÁTÁN Mit lehet tenni? A mindannyiunk számára megújulást hozó ünnep két héttel korábban jött el. Buzsik Zsolt MAZSI A hitközségek szövetségének nevet kellene változtatnia. Kétség nem fér hozzá, hogy Orbánnak a Mazsi már egyáltalán nem hisz. Révbíró Tamás Átírtak mindent, úgy alakították a választási rendszert, szabályozták a médiát, hoztak létre álcivil szervezeteket, ahogy nekik volt jó. Ezért nem lehetett Orbán győzelméhez gratulálni – mondta Mesterházy a 168 Órában. RELATÍV Szerintem Orbán ezeket a szavakat gratulációnak tartotta. Trunkó Barnabás GESZTUS Gratulálok Mesterházy Attilának, hogy ezt meg merte tenni. A gratuláció vereség után szép gesztus, szokás, de tudni kell, hogy az az úriemberek közti kommunikációban alakult ki. Andrassew Iván ELISMERÉS Páratlan rajzkészség (a körzethatárok mesteri átrajzolása). Matematikai tálentum (a győztes-kompenzáció kiagyalása). Szuggesztivitás (média megbűvölése, tömegek elbűvölése). Kiváló esztétikai érzék (a választási plakátok ízléses és arányos elhelyezése). Nagyvonalúság (a kis pártok bőkezű támogatása). És napestig sorolhatnám, mi mindenért járna gratuláció. Buzsik Zsolt MERKEL VISZONT GRATULÁLT Angela Merkel viszont gratulált Orbánnak. Ezt írta neki: „...pártja választási sikeréből az a különleges felelősség fakad, hogy ismételt nagy többségét józansággal és érzékenységgel használja...” Nem tette hozzá: végre józansággal és érzékenységgel... Mint ahogy azt se: „...És ha legközelebb levelet ír nekem, kérem, ne tegezzen...” Szabados Gábor GRAT Elképzelhető, hogy az áldozat gratulál a győzelemhez annak, aki előbb megkötözi, utána jól helybenhagyja. Elképzelhető, de nem valószínű. Révbíró Tamás Valamilyen formában vissza kell hozni az otthonteremtési támogatási rendszert – mondta Rogán aznap, amikor tíz nap alatt másodszor is át kellett írnia vagyonnyilatkozatát, amiben nemcsak megnőtt a budai luxuslakóparkban lévő ingatlanának területe, de 95 m2-es tetőterasza és több kisebb ingatlana is kimaradt belőle. Egy lap kiszámolta, hogy jövedelméből nem futhatta mindezek megvásárlására és fenntartására. NEM KÁPTALAN Sajnos az otthonteremtés Magyarországon ennyire veszi igénybe az embert nemcsak fizikailag, de idegileg is: romlik a koncentrálóképessége, s hirtelenjében azt se tudja megmondani, hány háza is van a családnak, milyen és mekkora, és pláne, hogy az ország melyik pontján. Megyesi Gusztáv HOME, EXPENSIVE HOME Ha egy belvárosi polgármester és egy frakcióvezető jövedelméből nem telik ezekre az ingatlanokra, akkor tényleg felül kell vizsgálni az otthonteremtési rendszert. Trunkó Barnabás ROGÁN JÖVEDELMÉBŐL Vajon Rogán jövedelméből futja-e annak a lapnak a megvásárlására? És ha nem, de páran összedobnák? Szabados Gábor Senki nem gondolhatta, hogy nem a Fideszre szavaznak a határon túli, legalábbis az erdélyi magyarok azok után, hogy megkapták a kettős állampolgárságot – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Klubrádióban. VOKS SYLVANIAE Fordítva történt a dolog! Azért kapták meg a kettős állampolgárságot, hogy a Fideszre szavazzanak. Trunkó Barnabás VALLOMÁS Bevallom, már jó ideje kacérkodom a gondolattal, hogy egyszer újra a Fideszre szavazok, de hát sehogy se tudom magam rászánni. Most viszont rájöttem a megoldásra: áttelepülök Erdélybe. Buzsik Zsolt AZÓTA NYILVÁN Azóta nyilván megkezdődött annak a néhány erdélyi magyarnak az összeírása, akik mégse a Fideszre, hanem a Jobbikra, a Kormányváltókra, vagy más pártra szavaztak. A speciális Kubatovlista elnevezése: Határon túli nem hazafi magyarok. Szabados Gábor CRASH Mikola előre megmondta: ha sikerül megvalósítani a szavazatimportot, húsz évre előre minden eldől ebben az országban. Így is lett: irtózatos recsegés-ropogás hallatszik, és sorra eldől minden, a szemünk láttára. Csak érjem meg, mire újra felépül az ország, ahol éltem. Révbíró Tamás Több mint hatvan felszolgálót, konyhai dolgozót és őrt hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda, miután Orbán Ráhel tavaly szeptemberi esküvőjének a Tiborcz-birtokon tartott lagziján eltűnt egy mobiltelefon. A dolgozóktól DNS-mintát is vettek, ami fejenként 200 ezerbe került. Közben két hónappal meghosszabbították a 2013 február 8. óta húzódó nyomozást, ami azért indult, mert illegálisan vágtak fát Tiborczék azon traktorával, amin az esküvői ifjú pár is pózolt. FORRÓ NYOMON És gondolom, a bevetés mintegy melléktermékeként elkapták a Béke utcai bankrobbantót is, nehogy már szégyenben maradjanak. Tényleg: nem az a magát szegényembernek álcázó öregasszony volt a robbantó, akinek illegálisan kivágták a fáját? Megyesi Gusztáv ALAPOSSÁG Majd a fáktól is vesznek DNS-t, csak előbb legyen meg a telefon. Smuzewitz Ilona FELCSÚTI HELYSZÍNELŐK A DNS-szűrés egy kicsit sokba kerülhetett, de most az egész személyzetnek megvan a géntérképe, így diagnosztizálni lehet a meglévő vagy jövőbeli betegségeket. Gondolom, tart az utógondozás is. A traktoron egyébként nem találtak értékelhető DNS-nyomokat, csak a rendszám volt azonos. Trunkó Barnabás DNS-MINTÁK Azóta DNS-mintát vettek a traktortól, a szérűtől, az illegálisan kivágott fától, hogy kiderítsék, melyikük és miben bűnös. Szabados Gábor KÖLTSÉG Atyaég, milyen adatok lehetnek azon a telefonon, ha ekkora felhajtást és kiadást csinálnak miatta! Révbíró Tamás Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője a Népszavának elmondta, a brüsszeli parlamentben baloldali többség várható, ezért nem megszorításokról, hanem a gyermekéhezés felszámolásáról, egységes európai minimálbérről, minimálnyugdíjról és egységes áfáról várható döntés a következő ciklusban. PROGRAM Sok dolguk lesz, de szerencse, hogy adómentes pálinkafőzésről már nem kell döntenie az Uniónak. Trunkó Barnabás ŐSHONOS Ha lehet, legyen szó arról is, hogy az EU a fejébe vette: Magyarországon teljesen ki kell irtani az akácfákat, mert hogy azok „gyomnövények”. Én a jövő héten indítom a kampányt, azon az alapon, hogy az EU jó dolog, föltéve, hogy talál módszert a hülyeség teljes kiirtására – bár az Európában őshonos –, és hálás lennék, ha a képviselőjelöltek támogatnának. Andrassew Iván CSAK A REZSI! Nekem aztán hiába ígérget, hogy egységes így, meg európai úgy, amikor ősszel jön az újabb rezsicsökkentés. Buzsik Zsolt AKKOR AZOK ELLEN Akkor a gyermekéhezés felszámolása, az egységes európai minimálbér, a minimálnyugdíj és az egységes áfa ellen fog Orbán harcolni? A Békemenet élén. Szabados Gábor A strasbourgi emberi jogi bíróság szerint sérti a vallásszabadságot és az egyesülés szabadságát a magyar egyháztörvény, mert nem bíróság, hanem a parlament minősíthet egy szervezetet egyházzá, és döntése ellen nem lehet fellebbezni. E törvényt korábban az Alkotmánybíróság is megsemmisítette, mire a kétharmad beleírta az Alaptörvénybe a korábban alkotmányellenesnek minősített szabályokat. NAGYON FICÁNKOLNAK Ezt a strasbourgi ízét, ezt a bíróságot nem lehet egy törvénymódosítással Handó Tünde alá rendelni? Megyesi Gusztáv VÉDELMI FRONT Brüsszeltől a rezsit védjük meg, Strasbourgtól pedig a vallási diszkriminációt. Smuzewitz Ilona GYŰLÖLETTÖRVÉNY Előre tudtuk, hogy így döntenek majd Strasbourgban, mert egy ilyen hitvány gyűlölettörvény nem állhat meg Európában. Az egész arról szól, hogy Orbán gyűlöli Iványi Gábort, aki megkeresztelte a gyermekeit. Oszt ennyi. Hogy miért, azt nem tudom, talán majd egyszer kiderül. Hogy hogyan lehet gyűlölni Iványi Gábort, azt legföljebb egy pszichiáteri leletből derülhet ki. Andrassew Iván EGYHÁZTÖRVÉNY A KDNP szerint egészen biztos, hogy minden rendben van, mert Isten látá, hogy a kétharmad beleírá az egyháztörvényt az Alaptörvénybe, és nem szóla ellene. Ehhez képest Strasbourg elmehet a pokolba. Szabados Gábor Lázár János felháborodott levelet írt a norvég fejlesztési miniszternek, amiért a Norvég Civil Alap egy olyan magyarországi alapítványon keresztül támogat magyar civil szervezeteket, amely Lázár szerint az LMP-hez köthető, és így belpolitikai beavatkozásnak tekinthető. Lázár egyik helyettese szerint amúgy is az lenne a jó, ha ezen források állami gondozásban lennének felhasználva. LÓRA, MAGYAR Érthetetlen ez az udvariaskodás. Van légierőnk, lovas hadosztályunk, tán már tengeri flottánk is, de főleg van Hende Csabánk, Békemenetünk; nehogy már egy Norvégia gond legyen. Megyesi Gusztáv AJÁNLAT A legjobb az lenne, ha Norvégia a nevére venné a Fidesz- kormányt, és egy megnyugtatóan bőkezű apanázst küldene havonta az olajbevételeiből. Smuzewitz Ilona OSLÓ FIGYELMÉBE! Szerintem is átláthatóbb lenne, ha ezeket a forrásokat állami kézbe kanalizálnánk, és közbeszerzési pályázat útján osztanánk ki. Trunkó Barnabás LENNE Meg az is jó lenne, ha Lázár János és helyettese is állami gondozásban lenne fölhasználva. Andrassew Iván VÁLASZLEVÉL A Norvég Civil Alap visszakérdezett: Utalhatjuk a CÖF-nek? Szabados Gábor A 2014-es választásnak Orbánon kívül még két igazi győztese van: a közvélemény-kutatás és Fodor Gábor. Egyiknek sem hittük, hogy bejöhet, aztán tessék – írja Mester Ákos a 168 Órában. MÉG NÉHÁNY GYŐZTES Van még pár győztes: azok a búcsúzó kormánypárti képviselők, akik a létszámcsökkentés miatt kimaradtak. Mind nek kellemes állást szerzett a Fidesz. Szabados Gábor POST Én meg most azon gondolkodom: ha egyik sem jött volna be, akkor melyiket sajnálnám jobban. Trunkó Barnabás A TOTYA A közvélemény-kutatásoknak egy ideje kénytelen voltam hinni, Fodor Gábor „meg csak ott volt”. Buzsik Zsolt Ezt a szobrot akkor is el fogjuk egyszer takarítani, ha felállítják – mondta Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a Klubrádióban, miközben már sokadik alkalommal bontotta a szabadság téri emlékmű körüli kordont a többi tiltakozóval. FEKÜDJ! Én csak az alkotóra volnék kíváncsi: nem gondolkodott-e el még azon, hogy némi módosítással eleve fekvőszoborrá alakítja a művét a szoboravatás utáni nyilvánvaló problémák kezelése érdekében. Megyesi Gusztáv NAGYTÉTÉNY Cseréljen helyet az Osztapenkóval! Trunkó Barnabás TISZTA SOR Nem értem én ezt a nagy tiltakozást: a folytatáshoz kértek felhatalmazást. Megkapták, folytatják. Buzsik Zsolt ELTAKARÍTÁS ELŐTT Szerintem ezt az emlékművet napi minimum 24 órában kell majd őrizni, és még így se fogadnék rá, hogy nem kell majd gyakran letakarítani. Szabados Gábor ELDŐL Biztosan akad majd egy autóbusz, amelyik kisodródik a kanyarban, és a földdel teszi egyenlővé azt az agyrémet. Ha Radnóti Miklós szobrát képes volt ledönteni valaki... Révbíró Tamás Az Együtt-PM a Kúriához fordul, ugyanis a győzteskompenzáció révén (az egyéniben győztes jelöltre adott szavazatokból azok is az országos listához adódnak, melyeket a második legyőzéséhez minimálisan szükségesen felül kapott) a győztesre leadott szavazatok jóval többet érnek, mint a vesztesekre leadottak. A Fidesz 32 ezer szavazatonként jutott egy mandátumhoz, a Kormányváltók 66 ezrenként, és az LMP-nek már 95 ezer szavazat kellett egy mandátumhoz. INDOK Igazán megérthetné az ellenzék, hogy erre csak a kétharmad és a nemzeti egység miatt volt szükség. Smuzewitz Ilona HARMADIK FÉLIDŐ Olyan ez, mint ha a meccs végén a győztes csapat eredményéhez hozzáírnának még két gólt. Trunkó Barnabás HELYESBÍTÉS Egyszer kell győzni, de akkor nagyon. Ja, nem: másodszor is nagyon. Buzsik Zsolt „Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled... Úgy mentsenek ki lángban álló házból” – idézi a Népszava azt a verset, amellyel Orbán színpadra lépése előtt tüzelték a debreceni Fidesz-nagygyűlés közönségét. HARCRA KÉSZEK Most már csak a hazaárulók listáját kell elkérni a pártigazgatótól, aztán meggyújtani a fáklyákat, és indulás az éjszakába. Megyesi Gusztáv HATÁS Kétségtelenül tűzbe hoznak az ismeretlen költő sorai. És mit írt a márciusi havazásról? Úgy ülj át másik autóba? Vagy az árvízről? Úgy szakadjon a fejedre a mobilgát? Smuzewitz Ilona KATARZIS Szép vers, veszek is itthonra egy poroltót. Buzsik Zsolt DEMOKRATA Gyorsan felidézem, hogyan szavaztam. Kissé még álmosan, ebéd előtt, saját tollal, derűsen, bizakodva, világoskék ingben... Vajon melyikről lehet szó? Révbíró Tamás A Political Capital tanulmánya szerint az európai szélsőjobb, a Jobbikkal, a francia Nemzeti Fronttal és az osztrák Szabadságpárttal egy oroszbarát európai parlamenti frakció létrehozására készül, miközben Moszkva a fasisztáktól „félti” az ukrajnai orosz kisebbséget. EGYSÉGFRONT Egyszer volt Budapesten, az egyik Fáy utcai vendéglőben nemzetközi nacionalista találkozó, szlovák, osztrák, német és magyar szélsőséges, idegengyűlölő pártok és csoportok tagjainak a részvételével. Éjfélig bírták, csak aztán verekedtek össze. Igaz, akkor még utálták az oroszokat. Megyesi Gusztáv HEZITÁLHAT Hezitálhat a Fidesz: közéjük álljon? Még ne álljon közéjük? Talán a felét átülteti, a fele marad, ahol van. Szabados Gábor REPRÍZ Azt mondják, amikor a történelem megismétli önmagát, a tragédia komédiaként jelenik meg. Mármost vagy nem igaz a mondás, vagy az én humorérzékem ment tönkre az utóbbi években, mert ettől a hírtől a számat sem tudtam elhúzni. Révbíró Tamás
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/15  •  VII. 17. – VII. 31.
Para-Kovács Imre: Orbán Viktor, a csűrdöngölő-külpolitika feltalálója önerőből lett nemzetközi „hallja-kend”! Váncsa István: a Mars-Uránusz együttállás európai megvilágosodást hoz, Orbán új putyinista frakciójának karanténba zárásáról Smuzewitz Ilona: Elkezdődött a békelövészárokharc! Farkasházy Tivadar: Az ügynök élete, avagy ki csinál bolondot kiből a Moszkva–Orbán–Brüsszel háromszögben Havas Henrik megtudta, Orbán kovászos uborkával harcolna a békéért, mert az már egyszer bevált Dési János: a kopasz pincér esete a nyári költészettel Verebes István újabb Örkényiádái Lendvai Ildikó az a jó új nemzeti sportunkban, az ámokfutásban, hogy mi egyhelyben nézzük, amíg miniszterelnökünk helyettünk is ámokot fut A Heti Kamu megtudta: Orbán a Türk Tanácsban tartja uniós elnöki székfoglalóját
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.