Fércnél maradandóbb

Révbíró Tamás
Nyomtatás
2014. 12. 10. · Hócipő 2014/25
Mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége! És ezzel még keveset mondtam. Természetes hát, hogy e tulajdonságaikat sokan szeretnék valahogy aláhúzni, nyomatékosí­tani, hátha esetleg nem tűnik fel eléggé.

Akinek e sokak közül csak papírra és tintára telik, az írással igyekszik megörökíteni nevét. Horatius, a földönfutó költő nem kis önbizalommal jelentette ki, hogy ércnél maradandóbb emléket hagy maga után: a műveit.

Jó megoldás, de van egy hátulütője: tehetség kell hozzá, mondjuk ez Horatiusnak megvolt. Az élet egyik nagy igazságtalansága, hogy aki tehetséggel nem rendelkezik, de mégis az utókorra akarja hagyományozni az emlékét, az kénytelen pénzt költeni, pedig a tehetség ingyenes.

Az ókori Egyiptomban némelyik fáraó piramist emeltetett – a szükséges, nem kímélt költséget és fáradságot persze azok fedezték, akik nem voltak fáraók. Macedóniai Nagy Sándor néhány építménnyel nem érte be, ő komplett városokat alapított, és saját magáról nevezte el őket Alexandriának; egy friss forrásmunka tizenöt ókori Alexandriát tüntet fel. Ez is strapás megoldás volt, mert hadsereget kellett toboroznia, végig kellett járnia az ismert világot Hispániától Indiáig, és mindenütt csatákat kellett nyernie. (Walt Disney szintén önmagáról nevezte el Disneylandet, de ő a csatáit a mozivásznon nyerte meg, személyesen nem vett részt bennük.)

Az ókor óta eltelt évezredek során a grandiózus építmények nagy része a Feljebbvaló dicsőségét hirdette, kisebb részük a feljebbvalókét. Mindig akadt azonban olyan, zakkant elméjű politikai vezető, aki e helyesírási nüanszról szeretett megfeledkezni. A Harmadik Birodalom vezére Germániának nevezett, rideg és bájtalan fővárost terveztetett kedvenc építészével. Ugyanakkor tőle keletre a másik tömeggyilkos, a bajuszos grúz megirigyelte New Yorkot, ő is felhőkarcolókat akart látni a Kreml ablakából, de megfeledkezett arról, hogy Manhattan sziklára épült, Moszkva viszont egykori lápvidékre, így a megépült felhőkarcolók (egy még Varsóba is jutott belőlük) inkább emlékeztetnek piramisra – amennyiben széltében nagyobbak, mint felfelé.

A 20. század második felében itt a szomszédunkban is felütötte fejét a diktatúra, és ezeknek a diktátoroknak valahogy egy srófra jár az agyuk. Egyrészt a lehető legtöbb helyre felíratják a nevüket, másrészt saját dicsőségük ápolását nem bízzák az utókorra: hanem maguk intézkednek. A szomszéd diktátor megkerülhetetlenül monumentális bukaresti kormánynegyedre pazarolta a betont meg a vasat, de ezzel nem érte be: a szülőfalujában futballstadiont is építtetett, persze ő sem a maga pénzéből... A természet azóta visszafoglalta már a területet, az épület lassanként szétmállik, a pálya fűnyírót, gondnokot évtizedek óta nem látott zöld gyepén mezei pockok kergetőznek. A másik, személyi kultusz célját szolgáló stadion Akasztón épült, szorgos, fáradhatatlan áfacsalásból, és az is már a végleges demokrácia megvalósulása felé tart, amennyiben mindinkább egyenlővé válik – a földdel.

Ilyen előzmények után építették fel a világ harmadik személyi stadionját Felcsúton, a Fő utca és a Fő utca sarkán, a jelenlegi miniszterelnök házával átellenben, alig kőhajításnyira. Persze akárcsak a többit, ezt sem maga a megrendelő finanszírozta. A gondolat óriása, a cár meghittje csak egy nyomatékos tanácsot adott a vállalkozóknak: befizetéseikkel az állam helyett szíveskedjenek a szembeszomszédját támogatni, és akkor majd jó lesz nekik, legalábbis nem lesz annyira rossz, mint ha nem támogatnák.

Felcsút lakói tehát 2014-től kezd­ve jó ideig kénytelenek jártukban-keltükben egy ormótlan szépséghibát kerülgetni, amíg egyszer a Bastille sorsára nem jut, vagy egy jegyző ki nem adja rá a bontási engedélyt. De az a nap egyelőre messze van – távolabb, mint Makovecz Jeruzsálemtől.
A Hócipő legolvasottabb cikkei
A Hócipő legfrissebb cikkei
archívum
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/12  •  VI. 4. – VI. 17. Smuzewitz Ilona: Legyünk bátorak, merjünk BL-döntőre gyalogolni! Para-Kovács Imre: a ketamin hatása a gazdaságpolitikára, avagy hogyan szaladgáljunk láncfűrésszel a kezünkben a szüreti bálon Nagy Bandó András búcsúestje a Szegedi Zsinagógában Váncsa István: kötelezni fogják az önkormányzatokat, hogy péntekenként zsíros kenyeret dobáljanak a nyugdíjasok közé Farkasházy Tivadar: a KDNP olyan, mint a Felcsút a fociban, nem kell hozzá ember se a tribünre, se a pályára Havas Henrik beszivárgott a Karmelitába a Magyar Nemzeti Védelmi Tanács ülésére Lendvai Ildikó nem érti, miért kesereg Orbán, hogy az Unió lenullázná a magyar növekedést, amikor az előrelépés volna, hiszen épp mínuszban van Dési János Haraszti Miklóssal beszélget arról, hogyan kell újra megtanulnia a stencilezést az ellenzéki újságíróknak A Heti Kamu megtudta, alapítvánnyá alakul Magyarország is Selmeczi Tibor alig várja a kormány 30 ezres élelmiszerutalványát, hogy megduplázza vele a vagyonát!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.