Pekingi kacsak és londoni sör

Lengyel László
2008. 09. 10. · Hócipő 2008/19
1987 óta többször jártam Pekingben, ezért Peking és Kína „teljesítménye” az olimpián talán kevésbé lep meg, mint azokat, akik nem látták ennek a városnak és az országnak húszéves fejlődését. A pekingi olimpia láthatóan megdöbbentette, szorongó érzésekkel töltötte el az amerikaiakat és az európaiakat. Azokat is, akik ott voltak személyesen, és azokat is, akik a televízióikban látták a megnyitótól a záróünnepélyig az olimpiát. Valahogy úgy: láttam a jövőt, és megborzongtam tőle.

Többen hasonlították a pekingi olimpia gigantikus megtervezettségét, fegyelmét, tömegességét az 1936-os berlini és az 1964-es tokiói olimpiához. Tökéletes építmények, rend és fegyelem, százezrek, sőt milliók központi mozgatása. Mindhárom esetben úgy érezték a demokratikus nyugati világban élők, hogy valamiről lemaradtak, az élet elment mellettük, itt van a Nyugat alkonya. Erre mi nem vagyunk képesek és alkalmasak. Itt valamiféle jövőbeli történelmi erők munkálnak. A következő évek, évtizedek a németek, a japánok, a kínaiak évei és évtizedei lesznek.

Mindezt az ifjabb Samuelson a Newsweek-beli cikkében így elemzi: Amerikának nincs oka attól tartani, hogy belátható időn belül Kína utoléri az egy főre jutó nemzeti jövedelemben, de igenis félhet attól, hogy a világgazdaságban eddig érvényesülő amerikai, nyugati szabályok helyébe fokozatosan, de egyre gyorsulóan kínai normák lépnek. Az olimpia megtervezése és kivitele arra utal, hogy lehetséges a hatékony „szocialista tervezés és beruházás”, előállítható eredmény és siker nem amerikai szabályok szerint is. Mindez érthetően befolyásolja a világ közvéleményét, utánzásra, követésre készteti őket az állami irányítású piacgazdaság irányába. Nincs veszélyesebb, állítja, mint a „lehet másként”, „lehet jobban” normáinak bevitele a köztudatba. Ehhez nem kellenek tankok és rakéták: Kína nem folytatott háborút az 1960-as évek óta, nem foglalt el semmit erőszakkal. (Csak az amerikai és az orosz imperializmusoknak van szükségük tankerő-fitogtatásra.)

Krugman a New York Times-ban azt kérdezi az olvasótól: vajon mi a különbség aközött, hogy Kína 2001 júniusa óta tervezte és építette az olimpiai létesítményeket, hallatlan szívóssággal, erőt és energiát nem kímélve, és hogy Amerika 2001 szeptembere óta „terrorellenes háborút” folytat, megszállja Afganisztánt és Irakot, elfecsérli anyagi és szellemi tőkéjét. Vajon mi képesek lennénk-e ennyi évre előre tervezni és terveinket meg is valósítani?

Nem folytatom a huhogó cikkek érveit. Másutt már írtam arról, hogyan veszi át fokról-fokra a gazdaságban a „pekingi konszenzus” a „washingtoni konszenzus” helyét, hogyan szervezte meg Kína a maga szabályai szerint a délkelet-ázsiai régiót, hogyan hatolt be Latin-Amerikába és Afrikába. A pekingi olimpia igazi újdonsága az én szememben nem ez, hanem hogy miként vált egyértelművé: a demokrácia, az emberi jogok és szabadságok a nyugati „élhetőség” életforma. Ó, nem (csak) az a „baj” a kínai rendszerrel, hogy üldözi a maroknyi ellenzékit, hogy nem biztosítja az internet szabadságát, hogy nincs vallásszabadság és nincsenek kollektív jogai az ujgur és a tibeti nemzetiségeknek. A nekünk elviselhetetlen közösségi ellenőrzés, a mindenre és mindenkire kiterjedő spontaneitásmegvonás, a játékosság, a véletlen, a tévedés szabadságának hiánya, a civil lét lehetetlensége. Nem a „Nagy Testvér” figyel, nem a központi bürokrácia fojtogat, hanem milliónyi „Kis Testvér” figyelme közepette dönthetsz, vagy inkább nem dönthetsz, hogy számodra érthetetlen és mégis elfogadott szabályokhoz kell alkalmazkodnod.

Bevallom, szeretem Kínát. Kevés helyen érzem otthon magam Magyarországon kívül, Kínában sok hely van, ahol otthon gondolom magam. De mindig ott szivárgott a szállodai szobában és a piacon, a kompon és a metrón e közösségi „túlfigyelem”, a kitörő indulatokat fegyelmező számon kérés. Összehasonlítottam a foci-vb berlini karneválját, a meglepett Beckenbauer nyakába boruló Merkellel, az utcán éneklő, söröző egész Európát, sőt az odasereglett világot vegyítő népünnepélyt az ünnepélyes, mindenben tökéletes Pekinggel. Nem költöztettek ki milliónyi embert. Nem állítottak mindenkire rá megfigyelő önkénteseket. Nyerni akartak, de nem mindenáron. Játszottak. Berlinbe szeretnék menni.

Peking nem hiányzik. Láttad a pekingi záróünnepélyt? - kérdi tőlem Hankiss Elemér. Ott volt az egész olimpia csúcspontja. - Mire gondolsz? - kérdeztem vissza gyanakodva. - Természetesen a britekre. A londoni polgármesterre! A szabadságra! A könnyedségre! A játékosságra! Láttam magam előtt Londont! Ők már legyőzték többször a világot, megengedhetik maguknak, hogy ne győzzenek le mindenkit! Van még remény! Nevettünk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/11  •  V. 18. – V. 31.
VÁNCSA + PARA + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Para-Kovács Imre: nem azok váltottak irányt, akiknek határozott elképzeléseik voltak Európáról meg Putyinról, hanem azok, akik nem gondoltak semmit Váncsa István: Orbán átadta az oktatás- és egészségügyet egy főtörzsőrmesternek, majd átvette az agitprop osztály által paranccsá átfogalmazott direktívát Farkasházy Tivadar szerint nekünk most nem is olyan rossz, mint a Fülöp-szigeteken, ahol Marcos fia nyerte az elnökválasztást, Duterte lánya pedig az alelnökit Smuzewitz Ilona nem érti, hogyha egy focista tud négy évet várni két vébé között, akkor egy szívbeteg miért nem tud várni négy évet két rehabilitáció között? Verebes István bemutatja, milyen egyszerű a világmegváltás, egy zalaegerszegi cukrászdában megkávéztatta Bident, Putyint és Zelenszkijt Dési János felmondta Pesti TV előfizetését, és elutazott, ám a pakkjában megbújt egy iciripiciri Vidnyánszky A Heti Kamu megtudta, a kormány gyorsított eljárásban tengerré minősíti át a Balatont
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.