Lófaszt tudnak kendtek

Dési János
2020. 02. 12. · Hócipő 2020/04
„Azt vettem észre, hogy sajnálatos módon valahogyan mi magunk sem voltunk eléggé egyformák, még ha ugyanazt csináltuk is, ugyanabban az öltözetben.”
(Ottlik: Iskola a határon)

A fejlett diktatúra építése az nem játék. Ráadásul nem is medve, aki majd elbújik téli álmot aludni, és addig mehet a haligali demokráciázgatás. A diktatúra tehát nem játék és nem medve.

A fejlett diktatúra építése akkor már inkább egy szép nagy Molochhoz hasonlítható. A Moloch olyan istenség, amelyiknek áldozat kell. És melyik áldozat a legkedvesebb az efféle haragvó, gyilkos istenségeknek?

Hát a gyerekáldozat.

Kétségkívül, a felvilágosult Orbán-kormány mostanság nem éget el elevenen ifjakat, hogy a nagy Molochnál ily módon könyörögjön ki egy kis útfelújítást Mészáros Lőrincnek. Nem, ez korszerűtlen lenne, és a keresztényvédelmi államtitkárság szervezeti szabályzatban is rögzített feladataival sem fér össze. És amúgy meg, nem vagyunk mi olyanok.

Vagyis nincs máglya, meg tüzes vaskemence a kis nebulók részére. Helyette inkább az úgynevezett „közoktatás” oltárán áldozzuk fel gyermekeinket – hogy a diktatúra ügye is méltóságteljesen, nyugodtan haladjon előre.

A közoktatás lebutítása szép és komoly feladat, amelyért mindennap meg kell küzdenünk, hogy felderengjen előttünk a cél. A demokrácia teljes bukása. De nevezhetjük nemzeti demokráciának is, ahol a nemzeti az új fosztóképző.

Tévedés azt hinni, hogy azért az iskolák elleni hajsza, mert a diktatúrához buta emberek kellenek. Ilyenek is szükségesek, de hát ismerjük be, egy makulátlan demokráciában sem mindenki egy Maróth Miklós. Bizony, bizony, Németh Szilárdok is élnek ott – más kérdés, hogy nem feltétlenül kerülnek magas állami posztra, nem rendelkeznek jelentős közpénz felett, nem osztják az észt a sajtóban – de napra nap szépen megsütik a véreshurkát, és a májas sem pukkad ki a kezük alatt. Így aztán szeretetnek, közmegbecsülésnek örvendő polgárai lehetnek a társadalomnak.

Szóval faékegyszerűségű emberek mindenhol lehetnek, csak a diktatúrában néha kicsit túl nagy arcuk lesz. De ettől még a nemzeti dikiben is nélkülözhetetlenek az olyanok, akik átlátnak a szitán, akik tudnak egy hidat méretezni, képesek egy nagyobb számoszlopot gyorsan összeadni, és bármikor megvesznek Tiborcz Istvánnak egy jelentős háztömböt az Andrássy út környékén.

Ám mégis az a jó, ha már az elemi iskolában móresra tanítják a jövő nemzedékét. Időnként megalázzák őket, hogy így váljanak könnyen, gyorsan, foltmentesen egy távoli felsőbbség hűséges kiszolgálóivá. Mindenki férjen bele a dobozba, érezze magát csereszabatosnak, és ne tudja, mikor csap le – de úgyis lecsap – az aktuális „őrmester”. Aki olvasta az Iskola a határon-t, az körülbelül el tudja képzelni, miről beszélek.

Miközben, ahogy említettük, kellenek ám ezekbe az épülő kis nemzeti vircsaftokba olyanok is, akik tudják, mi a dörgés. Akik elég okosak ahhoz, hogy felismerjék, mit kell például kihagyni az aktuális nemzeti alaptantervből. Az Egy mondat a zsarnokságról-t például biztosan, nehogy már valaki a fejére csapjon, hogy itt mindenki szem a láncban. Az Iskola a határon-t is jó, ha elolvasta valaki, mert tud szólni, hogy ettől is meg kell védeni a magyar ifjúságot.

És Herczeg Ferencre is emlékeznie kell valakinek, hogy a Horthy-korszak ünnepelt írófejedelme volt. Ha olyan Kossuth teret akarunk, amilyen 1944 előtt volt, akkor oda már Herczeg-regény dukál.

És Illyés a Puszták népével szintén mehet az indexre. Sőt, ennél az Illyésnél rövidesen adóhatósági vizsgálat lesz foganatosítva, ha még egyszer azt meri írni, hogy Mészáros Lőrinc birtokán az uradalmi cselédeknek nem is olyan nagyon jó.

Miközben az az igazság, hogy Mészárosnál a beszolgáltatás igen­is öröm, a robot csupa móka és kacagás. A tanyaközpontban lévő egyházi iskolában meg mindenre megtanítják a büdös kölköket, leginkább arra, hogy ez minden világok legjobbika, ahol ők egy ilyen urat szolgálhatnak.

És különben is. Az olvasásról való leszoktatás fontos nemzeti programmá és céllá nemesedett az új alaptanterv szellemében. Ugyan pontosan nem ismerjük, kik alkották meg ezt a pedagógiai hőskölteményt, de azt azért kockáztassuk meg, hogy minimum negyeddöntősök voltak a megyei Olvasás­megutáltatási Versenyben.

Nem azért olvasunk ám, kérem, mert az jó, az szép, azt szeretjük. Hanem hogy megteljen a kebelünk hazafias és nemzeti érzésekkel, és persze leginkább a hála legyen az, ami kitölt minket. Hála annak, aki megteremtette nekünk ezt a világot, melyben gondolkodni ugyan szabad, de nem ajánlott.

Sajnos Wass Albert nemzetnevelő hatásáról eddig nincs hitelt érdemlő adatunk, mert a tudósok a legnagyobb erőfeszítéssel sem találtak még olyan fiatalkorút, aki két oldalnál többet képes lett volna elolvasni belőle. Pedig a Magyarságkutató Intézet és a Művészeti Akadémia százmilliókat fordított a kutatásokra, és a Petőfi Irodalmi- és Nemzeti Akaratközpont (PINA) öt ösztöndíjat alapított erre.

A magyarságkutatónál kisebb eredményt elértek azért. Faluhelyen valaki óvatlanul otthagyott egy Wass Albert-kötetet az asztalán, amin korábban a dézsa állt, hogy ne billegjen. Szerencsére a gyerek nem érte fel az asztalt, de egy peches kecske felfalta, és rövidesen szörnyű kínok között kimúlt. Az állatorvos tehetetlenül tárta szét a karját. De ezt a leíró jellegű esetet sem publikálták, mert az intézmény vezetése azt gyanította, nem erre kapták azt a nagyon sok pénzt.

Amúgy – csak üzenem – a valódi irodalomtól nem könnyű eltiltani az ifjúságot. Édesapám ugyan a könyvespolc hátsó sorában tartotta Faludy György Villon-verseit tartalmazó könyvét (hogy lehetőleg senki nem kérje kölcsön) és Lőwy Árpád verseit (hogy ne kerüljön a kezünkbe), ám mi az öcsémmel mégis mind a kettőt lelkesen olvastuk.

Valahogy még azt is megtanultuk, hogy az iskolában minderről nem számolunk be a tanító néninek. Mesélt ő nekünk a Kincskereső kisködmönről meg más nemes és szép dolgokról, de mi délután vagy a Svejken röhögtünk, vagy péhovardon izgultunk.

Ezért mondom vigasztalásul, az iskolán túl is van élet. S hogy Lőwy Árpád örökbecsű, szép szavaival üzenjek a NAT fejlesztőinek:

„Lófaszt tudnak kendtek – nem magyarul!”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2020/7  •  III. 24. – IV. 7.
FARKASHÁZY VÍRUSNAPLÓJA 12 OLDALON Para-Kovács Imre: Buster Keaton, Magyarország miniszterelnöke, avagy hogyan sétált be Orbán a péniszrengetegbe Farkasházy Tivadar kronologikus vírusnaplója az elmúlt két hét kormányzati csúcsteljesítményéről Dési János: hol a kézfertőtlenítő, és a maszk? Atomerőműre gyúrunk, és ezt nem tudjuk megoldani? Avar János: Orbánnak korlátlan hatalom áll rendelkezésére a vírus megfékezésére, de pénz az nem, mert azt másba fektette Selmeczi Tibor örvendezik, hogy a digitális oktatásnak hála, újra el tudja végezni az ötödik osztályt Bakács Tibor Settenkedő kóbor kutyákkal bandázik, mert járvány idején az emberkerülés erkölcsi kérdéssé válik A Heti Kamu megtudta: Ezentúl hang nélkül sugározzák a köztévé híradóit • Mészáros Lőrinc polgazdot tanít az M5-ön • A felcsúti Pancho Arénába költözik az országgyűlés A HÓCIPŐ KÉT HÉTIG IS FRISS MARAD, ÉS A LEGTÖBB ÉLELMISZERBOLTBAN IS KAPHATÓ!
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.