Etni Kum Laude
Fábry Sándor a zsidó és a nem zsidó kabaréról
2025. 01. 15. · Hócipő 2025/02
Igen érdekes gondolatokat fejtegetett Fábry Sándor Háromszéken, lenne mit hozzátennünk, de csak azzal foglalkozunk, amely elkerülte az eddigi hozzászólók figyelmét. Ez a beszélgetés 68. percében hangzik el:A humorban az elmúlt húsz évben többféle áttörés történt, a stand uposok szinte kivétel nélkül vidékiek, és szinte kivétel nélkül diplomások, tehát megszűnt ennek a pesti zsidó humornak a monopóliuma, ami természetesen nagyon fontos szegmense a humornak, de azért a Szomszédnéni legalább olyan érdekes, amely egy másik etnikumból fakad, illetve egy másik etnikumot céloz meg.
Akkor nézzünk a Fábry által jelzett húsz évvel ezelőtti áttörést megelőző húsz év húsz törzsgárdistáját a Rádiókabaréból:
• dr. Majláth Mikes László, jogász
• dr. Trunkó Barnabás, jogász
• dr. Farkasházy Tivadar, közgazdász-matematikus
• Megyesi Gusztáv, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
• Déri János, Műegyetem, gépészmérnök
• Verebes István, Színház- és Filmművészeti Főiskola
• Koltai Róbert, Színház- és Filmművészeti Főiskola
• Kern András, Színház és Filmművészeti Főiskola
• Gálvölgyi János, Színház és Filmművészeti Főiskola
• Usztics Mátyás, Színház és Filmművészeti Főiskola
• Katona János, Színház- és Filmművészeti Főiskola
• Nádas György, Színház és Filmművészeti Főiskola
• Markos György, ELTE, középiskolai tanár
• Sinkó Péter, Pécs, Pollack Mihály Főiskola
• Éles István, Budapesti Tanítóképző Főiskola
• Moldova György, Színház- és Filmművészeti Főiskola
• Selmeczi Tibor, főiskola
• Fábry Sándor, ELTE
• Varga Ferenc József, szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola, tanár
• Ürmös Zsolt, Gödöllői Agráregyetem
• Ayala és Brindisi, Kossuth Lajos Katonai Főiskola
Ez már 22, tehát az utóbbi párossal befuccsoltunk, s még említhetnénk többeket a humorfesztiválok 1974-es, 1982-es, 1990-es és 1998-as felfedezettjei közül, s csak a 2006-oson jött utánuk a stand-up. A felsoroltak átlagéletkora 75 év körül jár, már ha mind megérték volna, tehát joggal nevezhetjük őket a stand uposokat jóval megelőző generációnak. Akiknek az idején a rádiókabarét olykor három-négy milliónyian hallgatták, az akkori szereplők vajon melyik etnikumot képviselték és melyik etnikumot célozták meg? Tegyük hozzá a Hócipő mostani állandó szerzői közül azokat, akik nem szerepelnek az előző listán:
• dr. Havas Henrik, JATE, jogász
• Juszt László, Szófiai Egyetem, bölcsészkar
• Dési János, Államigazgatási Főiskola
• Szabados Gábor, gépész üzemmérnök
• Buzsik Zsolt, Államigazgatási Főiskola
• Farkasházy Benedek, Oxford Brookes University
• Marabu, szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola
• Révbíró Tamás ELTE, angol-magyar
• Kéri László, ELTE jogtudományi és bölcsészettudományi kar
• Smuzewitz Ilona, egyetem
• Bartus László, szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, ELTE
Tehát ezen a téren a stand uposok Dolores Ibárruri szavaival nem törnek át, mert nem kell. A mellettük elvégzett újságíróiskolákkal nem fárasztanánk.
A következő állítás is csikorog, bár hogy a hócipősök közül ki, mikor, hol élt azt nem tudjuk, de jelenleg Verebes Bazitán, Juszt Akán, Váncsa Fonyódon, Farkasházy Füreden, Révbíró Szentendrén, Fenekovács Pécelen, Bélabátyó Szekszárdon, Bandó Pécsett, Havas Kisorosziban, Ürmös Gödöllőn, Marabu Vácott lakik. Bartus egy floridai kisvárosban, miként Trump, ami szintén vidéknek számít. Para-Kovács Miskolcon, Selmeczi Debrecenben, Szabados Miskolcon, Ürmös Szentesen, Bandó Deszken, Kéri Röszkén, Weisz Szekszárdon, Havas az akkor még vidéknek számító Újpesten, régebbi szerzőnk, Boncz Nagybányán született.
Az etnikum jelentése: Közös származás tudatával, közös nyelvvel és szociális-kulturális vonásokkal rendelkező embercsoport.
Hogy a mintegy negyven felsorolt közül ki zsidó, félzsidó, kikeresztelkedett zsidó, buddhista, mohamedán vagy ateista, azt nem tudjuk, és nem is kívánjuk tőlük megérdeklődni, ahogy azt sem, melyik etnikumot célozták meg, de Fábry mindkettőnek biztosan alaposan utánanézett. Már csak ezért is megérdemelne ezektől egy Kossuth-díjat. Bayer Zsolt Sanyi köztévés működéséről megjegyezte, hogy nem kis elfoglaltság azt a két és fél milliárdocskát felvenni és elkölteni. S ahogy ismerjük az ötös számú tagkönyves alaposságát, ennek bizonyára szintén utánanézett.
Mi viszont Nagy Endre (Nagyszőlős), Békeffi László (Szeged), Kellér Dezső, Darvas Szilárd, Gádor Béla (Nyíregyháza), Hofi Géza, Sándor György stand uposok, valamint Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Ady Endre (Érdmindszent), Szép Ernő (Huszt), Gábor Andor (Berlin), Karinthy Frigyes, Nóti Károly (Tasnád), Vadnay László (Kerepes), Salamon Béla (Beregrákos), Komlós Vilmos (Sillye), Herczeg Jenő, Kabos László (Sárvár), Medgyasszay Vilma (Arad) iskolai végzettségének sem néztünk utána. De ha már szegmensezik, akkor jobb, ha tudja, hogy nem a régi kabaré szegmense az általa említettnek, hanem pont fordítva, a stand up az előzőnek, csak nem fajilag, hanem műfajilag, hiszen számtalan más ága volt, jelenet, bohózat, blüett, sanzon, paródia, improvizáció, amiről a mai fiatal generáció már alig tud.
Régi kollégánknak azt javasoljuk, hogy miután most várhatóan elég nehéz lesz a dolga Kötcsén, vagy Orbán évértékelésén, áldozatnak pedig még nehezebben tüntetheti fel magát ennyi közpénzből rendelt erősen túlárazott Fábry Showder után, a piacon pedig már a kutyának sem kell, ezért etnikumos elmélete bővebb kifejtésével talán keresse fel a Mi Hazánk legközelebbi irodáját. Három taxival.

HAJJAJ
2004 szeptemberének elején Sanyi az Esti Showderben leköpte Gyurcsány képét, aki akkor még csak tíz napja volt miniszterelnök-jelölt, majd elkezdte törölgetni, azt mondván, hogy ő csupán megtisztogatja. 2006. áprilisának elején, a választás hetében megismételte a produkciót egy árnyképpel. Ez a véleménynyilvánításnak egy sajátos formája, ám hozzátette: Ha Orbán nyer, azt is leköpöm, majd meglátják, hajjaj!Ennek lassan 19 éve, s nem emlékszünk rá, pedig Orbánt azóta négyszer is megválasztották miniszterelnöknek. Ha esetleg a huszadik évfordulóra tartogatja, kérjük, szóljon, nehogy lemaradjunk róla, hiszen a szavát biztosan be fogja tartani. Bár a galápagosi teknősök lassúak.
Némileg bővebben a friss papír-Hócipőben
A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/3 • I. 29. – II. 11.
SULYOK ELNÖK 228 MILLIÓS PÁRIZSIJA!
Majkagyerek kérjél bocsánatot: Farkasházy Tivadar Majka Heti Hetessel szembeni vádjáról
Para-Kovács Imre: ha egy üres stadion elkiáltja magát a magyar pusztában, nagy valószínűséggel egy csődbe ment akkumulátorgyár felel neki
Váncsa István: aki orvoshoz megy, az az egészségügy helyzetét súlyosbítja
Smuzewitz Ilona: ma már örömhír, hogy a kormány engedi, hogy a magyar emberek arra költsék a pénzüket, amire akarják
Havas Henrik megmentette miniszterelnök urunkat, aki miután nem hívták meg Trump beiktatására, világgá akart menni
Dési János témazáró előtti ismétlést tart a Rogán-stúdiumból
Lendvai Ildikó Orbán és Trump örök és megbonthatatlan barátságáról
Verebes István újabb Örkényiádái
Selmeczi Tibor: a huszárnak öltözött Churchilltől a MÁV Előre labdarúgójának öltöző Orbánig
Összeállítás az oroszok megbízhatóságáról, Csernobiltól a lelőtt utasszállítókon és a novicsokos teán keresztül Navalnijig
Bélyegre tettük korunk nagy magyar feltalálóit Lázártól Rogánig
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István lesz a korrupció ellen harcoló Integritás Hatóság új elnöke!
2025/3 • I. 29. – II. 11.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
