Vége van a nyárnak

Lengyel László
2011. 09. 07. · Hócipő 2011/18
Hűvös szelek járnak. Elém kerül valahonnan egy augusztus 20-i kép, rajta Fidesz vezetők állonganak elszántan. Eszembe jut Márai Sándor 1976-os naplóbejegyzése: „Egy képes folyóirat a szovjet vezető réteg egyik csoportképét mutatja. Az arcok szomorúak, komorak. Felidézik egy nagy német reformátor mondását: »Aus einem traurigen Arsch kann man keinen fröhlichen Furz erwarten «.” „A bánatos seggből nem várható boldog fing.” - adja meg a szerkesztő Luther Márton német szavainak pontos magyar változatát.

Ha már kinyitottam Márai naplóját - mennyivel jobbak a benne írottak a regényeinél! -, tovább lapozok. Eljutok 1981-ig, ahol ezt találom lejegyezve: „Az oroszok kerülgetik a nyugtalan Lengyelországot, kezdik megérteni, hogy amit erőszakkal összetákoltak - a Baltikumtól az Adriáig -, nem védelmi övezet számukra, hanem veszélyzóna. Ahogy az első világháború után a székely góbé mondotta az angol újságírónak: »Mi székelyek mindig tudtuk, hogy győzni fogunk. De azt már mégsem hittük, hogy akkorát győzünk, és egész Romániát hozzánk csatolják«.” A mi édes jó uraink, akik elfoglaltak mindent, és még annál is többet, akik eljutottak az Óperenciás tengeren túl, és még egy arasszal azon is túl, mintha érzékelnék, hogy ez a temérdek valami, s rajta a sok-sok ember nem védelmi övezet, hanem veszélyzóna. „Győztünk!” -, zümmögték a legyek diadalittasan, miután elfoglalták a légypapírt.

Ekkor rémlett föl egy réges-régi, 1968-as vagy 69-es nyári emlékem. Kisbaconban, az alsó Mária úton mendegéltem kifelé a fák koronázta szűk ösvényen. Előttem Pajtás vagy talán Almira futott, nem emlékszem már, melyikük. Ahogy a régi temető domboldalához értem, látom, hogy egy parasztember nagy nekiveselkedéssel kaszálja az oldalt. A kaszája sima egyöntetűséggel siklott, ezt nekem sose sikerült megtanulnom, de a lábát húzta maga után. Ráköszönök. Megáll. Rám néz, majd a kutyára sandít. Veszett hírük volt a faluban a Kisasszony, Benedek Elek második lánya, Loli nagynéném kutyáinak. Megmartak azok mindenkit, aki nem tartozott a házhoz. Ő meg a mienkét kaszálta. Ahogy visszaköszönt, hozzá köhintette: „Csak egy kis sarjú, úrfi!” Nem az én dolgom, hogy erről tárgyalást indítsak. Leemeli a kalapját, megtörli kopaszodó fejét, és most már beszédbe elegyedik, ahogy illik: „Hát itt van?” „Én itt” - válaszolom okosan. Látszik rajta, hogy most valami fogós kérdést fog föltenni: „No, és maguk kintiek - azt már tudtam, hogy mindenki kinti, aki Székelyországon túlról jön, legyen az pesti vagy kolozsvári -, ugyan hogy vannak az oroszokkal?” Illem és valóság együttesen mondatta velem: „Mi bizony rosszul”. „Gondoltam, hogy így van. De azt már mégse hittem,” - tette hozzá -, „hogy nékünk két háborút kelletik megnyerni, hogy egész Romániát hozzánk adják. Isten megáldja” - fogott hozzá megint a munkához.

Délben az ebédnél mondom, hogyan és miként jártam a régi temetőnél. „Húzta a lábát? Az melyik Veres, te Boriska?” - kérdezte Loli a fölszolgáló kedves fiatalasszonyt. „Az a Dezső” - jött a válasz. „Tolvaj!” - hangzott a rövid ítélet a falu nagyasszonya szájából. „Csak egy kis sarjú…” - idéztem az öreget. „Mondta es nekem, hogy tanálkozott az ifiúrral, és meg azt es mondta, hogy már megértette, mire valók a kinti úrficskák.” - szólt közbe nevetve Boriska. „Éppen mire?” „Hogy legyen, kit a karcos kutya sétáltasson.” „Boriska, van ennek az embernek tehene?” „Van annak.” „No, ha van, holnaptól nyár végéig onnan hozza a tejet, és mondja meg neki: csak egy kis tej!” „Ezt mégse kellene, hiszen nekünk nem is kell az a széna!” - szólt hozzá szelíden és csöndesen a nagyanyám. „Mariska, ezt te csak hagyd rám. Kell, nem kell, a miénk. Ha idejön és kér, kap. Ha odaoson és vág, fizet. Tanuljon becsületet. Az unokádat meg sétáltassa a karcos kutya!”

A nyáron, Firenzében újraolvasom Dosztojevszkij Félkegyelműjét. Itt írta gyötrődve és ki-kitörve a Pitti palotával szemben. Amikor a Palazzo Pittibe mentünk éppen 38 fok volt, és elképzeltem mennyire szenvedhetett Dosztojevszkij a forróságot sugárzó kövek, kövek és még egyszer kövek között. Még a Boboli kert is haldoklott a nyilazó és lándzsázó napsugarak alatt. A Félkegyelműben semmi sincs Itáliából, semmi fény, szín - az izzás az emberek között van. Most, amikor otthon - ami Firenzétől és Luccától, Sienától és Pisától oly távoli, mint a hold túlsó oldala -, szóval a távoli Magyarországon minden nap indulatok, dühök, sérelmek feszülnek egymásnak, most Dosztojevszkijtől tanulom, hogy hogyan keressük az átható szót. „Miskin már az átható szó - ponyiknovennoje szlovo - hordozója, vagyis az olyan szóé, amely képes aktívan és meggyőzően beleavatkozni a másik ember belső dialógusába, ezzel elősegítve saját szólamának felismerését.” - írja Mihail Bahtyin. Mennyire hiányzik a magyarországi őrjöngések közepén az átható szó!

Emlékeznek, amikor Nasztaszja Filippovna szörnyű botrányt csinál Ganyecskáék szalonjában, a felindult Miskin herceg így avatkozik be: „- És ön nem szégyelli magát?! Hát valóban olyan volna, amilyennek most bemutatkozott?! Hát lehetséges ez?!

Nasztaszja Filippovna meglepődött, elmosolyodott, de mintha rejtegetne valamit e mosoly alatt, kiment a szalonból. Ám, mielőtt még az előszobába ért volna, hirtelen visszafordult, odasietett Nyina Alekszandrovnához, megfogta a kezét, és a szájához emelte.

- A herceg eltalálta, én csakugyan nem ilyen vagyok - suttogta gyorsan, hevesen…”

Mennyire szeretnénk ugyanilyen átható, átütő szót találni, hogy megtaláljuk annak a Másnak a belső szólamából azt, ami nekünk és értünk is szól. Ránézni az országot maga alá gyűrő komor és elszánt emberre, és Aljosa Karamazov Iván testvéréhez intézett szavát idézni: „Nem te ölted meg az apánkat. Nem te.” De már nincs se külső, se belső dialógus. „Nagy bánata van a cinegemadárnak, / szeretne elmenni, ő is útra kelni, / de cipőt, az árva…”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2016/19  •  IX. 14. – IX. 27.
SAJÁT KACSALÁB: 12 oldalon Ráhelék bahreini útjáról Megyesi Gusztáv Mészáros Lőrinc gáz- és nehézvízszerelőről. Farkasházy Tivadar 23 posztszovjet Orbán Ráhelnek járt utána. Para-Kovács Imre Pukliról és Orbán megreformálhatóságáról. Bartus László szerint Tiborczék vélhetően fát akartak cserélni olajra Bahreinben. Bakács Tibor Settenkedő dicséretesnek tartja, hogy az MSZP embere legalább Füredet megtalálta. Smuzewitz Ilona szerint az ellenzék politikusai közül Gyurcsányhoz csak Karácsony ér fel magasságban. Exkluzív képek a VII. Nemzeti Tanévnyitóról, eszerint 2010 előtt nem is tanítottak. Matolcsy, Lázár, Kósa, Hende és a nők. Orbán, Szájer, Deutsch, Kerényi, Kálomista, Széles Gábor, Selmeczi Gabriella Szárszón. OKTÓBER 2-ÁN MAXIMUM
EGY HÓCIPŐÉRT UGORJON LE!
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.