Esemes - 2012/21

2013. 10. 16. · Hócipő 2013/21
Orbán Londonban kijelentette a Downing Street 10. előtt: a következő néhány évben Magyarországon el kell érni, hogy az energia ne legyen drágább, mint az USA-ban, ahol egyharmaddal alacsonyabbak
Csodálom, hogy nem rángatták be azonnal a házba, hogy legyen ő a brit miniszterelnök, és mentse meg Angliát. (megyesi)

Kezdetnek elég lenne, ha a fizetések megközelítenék az amerikai béreket. Aztán valahogy megoldanánk az energiaárakat is.
(smuzewitz)

Érdekes, hogy az USA-ról beszélt, pedig Horvátországról kérdezték.
(trunkó)

Jó, érje el! Bár kinézhetett volna valami arab olajországot is.
(andrassew)

És mikor lesz népszavazás a stadionépítésekről, mint Svájcban?
(buzsik)

Ezekben a napokban tényleg az USA a legjobb példakép. (kövesdi)

Ugyanott én azt jelentettem ki, hogy vacsorázzunk a Wimpyben, de az meg is valósult. (révbíró)

Leálltak az USA kormányzati szervei és napokon belüli államcsőd fenyeget. Obama kész tárgyalni a republikánusokkal a költségvetésről, de nem fog meghajolni a kényszer előtt, és elutasítja a gazdasági káosszal való fenyegetést.
Ahogy látni, a kormányhivatalok nélkül is elég szépen megvan Amerika. (megyesi)

Könnyen lehet, hogy a káosz elutasítása további káoszhoz vezet.
(smuzewitz)

Talán nem állnak eléggé keresztényi alapokon. (szabados)

Nem adta vissza a próbavásárlásért kapott pénzt a NAV-osoknak egy ügyvéd, mert úgy véli, hogy megdolgozott azért, hiszen az ügylet, aminek a kezelésével megbízták, létrejött.
Az adóhivatal pedig nem tiltakozott, nem állt bosszút; korrekt, remek ellenőreik vannak. (Most megyek adóellenőrzésre.) (megyesi)

Még sikerdíjat is kérhetett volna! (trunkó)

Ebből az ügyvédből még népmesei hős lesz. (buzsik)

Új magyar horrorfilm: Közgazdászok vs. Jogászok (kövesdi)

Egyszerű: fogadjanak ügyvédet a NAV-osok, aki visszapereli a pénzüket. (szabados)

Az Egészségügyi Világszervezet kitüntette Orbánt a szigorú dohányzásellenes törvény elfogadtatásáért. Az egyre szomorúbb trafikosok egyre eső forgalmukért a feketepiacot okolják.
Tessék leváltani a feketepiacot, és fideszest ültetni a helyébe.
(megyesi)

A következő kitüntetést az ukrán dohányipartól fogja kapni! (trunkó)

És nem tűnt föl nekik, hogy a drogellenes „pálinkás jó reggelt!” kiáltással köszönte meg a kitüntetést? (andrassew)
:
Még azt se mondhatom, hogy kitüntetés-mutyi. (buzsik)

Sokan leszoknak, csak mert azt hiszik, ezzel Orbán embereitől vonnak el pár milliócskát. (kozmosz)

Észak-Korea szerint Svájc lábbal tiporja az emberi jogokat, amiért a luxuscikkek ENSZ-embargója miatt nem ad el síliftet nekik, pedig Kim Dzsongun pont svájci diákévei alatt kedvelte meg a síelést.
Egész Észak-Korea nem bír felépíteni önerőből egy síliftet? Alkalmazzanak síkulit. (megyesi)

Szegény Kim már csak a síliftcsempészekben bízhat. (trunkó)

Pedig Észak-Koreának legalább annyira szüksége van síliftekre, mint minekünk stadionokra. (buzsik)

De szívesen megtanítják a svájci vezetőket az emberi jogokra egy észak-koreai munkatáborban. (kövesdi)

Az észak-koreai propagandaszervek szerint a svájci embargó miatt milliók éhségsztrájkolnak. (szabados)

Legkevésbé a politikusokban bízunk, de a marketingesekkel és a bankárokkal együtt még kevésbé, mint öt éve. Az újságírókról továbbra is rossz a vélemény. A lista élén a tűzoltók állnak, a postásokkal, tanárokkal és orvosokkal.
Az újságírók kilógnak a sorból: rosszul keresnek, mégsem bíznak bennük. (buzsik)

Én pedig legkevésbé a magyarokban bízom, mert hiába nem bíznak a politikusokban, mégis szavaznak rájuk, ráadásul rosszul. (révbíró)

A volt háziorvosomban odakint is nagyon bíznak! (trunkó)

Akár magánszemélyeknek is kikölcsönözhetők hosszabb időre múzeumi tárgyak, műkincsek, kigondolói szerint sokkal jobb helyen vannak, mint a pincékben, hiszen nem lehet mindent egyszerre kiállítani.
Somogyi Győző Herman Ottó a Kis-Balatonnál című festményét részeg kisgazdák szitává lőtték söréttel. Inkább a pince. (révbíró)

Mi az, ki akarnak kupálódni az új földesurak és a Közgép-bárók?
(megyesi)

Előre szólok: a Múzeumok éjszakáján senkit sem fogok beengedni a kéglimbe! (trunkó)

A hálószobámban altató helyett jól jönne az Ásító inas. (majláth)

Másodfokon felmentették a közösség elleni erőszak vádja alól azt a 11 miskolci romát, akiket korábban ilyen indoklással ítéltek 40 évre, amiért egy autóra támadtak, amelynek utasai „szkinhed kötődésűek voltak”.
Nyilván külön-külön, egyenként kötődtek a szkinhedek. (megyesi)

Lapzártánk után véglegesítik az MSZP országos listáját, értesülések szerint Mesterházy és Botka vezeti, nem lesz rajta se Lendvai Ildikó, se Kovács László, de a többi „bölény” is csak az első 30-on kívül.
Nyugi, ha megvan a kétharmad, ők is bent lehetnek a parlamentben.
(megyesi)

Ez már egy egészen új MSZP. És ezt észre sem lehet venni.
(smuzewitz)

A hála nem politikai kategória. (majláth)

Lendvai és Kovács kettő azok közül, akik ép mondatokban tudnak beszélni. Nem is a névsort várom, hanem a kampányvideókat.
(révbíró)

Felcsuti Péter exbankár, a Bajnaiféle Haza és Haladás egyik alapítója kilépett, mert nem értett egyet azzal, ahogy pártja az ellenzéki összefogást kezelte. Ebben speciel Gyurcsánnyal ért egyet.
Egyesek olyan könnyen tudnak nem egyetérteni. (smuzewitz)

Vagyis ennek is Gyurcsány az oka. (buzsik)

Nekem szimpatikus. Aki ilyen névvel ellenáll a könnyű fideszes karrier csábításának… (kövesdi)

Muszáj kilépni, ha valamely kérdésben egy másik párt vezetőjével ért egyet? Ha például szereti a focit...? (révbíró)

Meg sokunkkal. (szabados)

Hét hónappal vagyunk a választások előtt - mondta Orbán a Fideszkongresszuson, ami áprilist sejtet - májusban EP-választás is lesz, talán ezt kerülnék el. 2002-ben Orbán szintén eltalálta, mikor lesznek.
Gondolom, a jövő héten bejelenti a végeredményt is. (megyesi)

Korrektségre vall, hogy az eredményt még nem közölte. (trunkó)

Ez jó hír, eszerint még mindig terveznek választást. (kövesdi)

Évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos - mondta Kövér. És lehet, ezt az állapotot már nem bírja sokáig. (smuzewitz)

Szeretjük is! Mi lenne velünk nélküle? (andrassew)

Nyílt levélben tiltakoztak a plüssmackók. (szabados)

Kövér Micimackó. (majláth)

Egy mackó, ami belül kardfogú tigris? (kozmosz)

Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni - mondta Orbán Londonban.
Csak éppen egymás után szöknek ki belőle a kísérleti egerek.
(megyesi)

Aki már látott kormos képű kémikust, annak fogalma lehet arról, hogy milyen veszélyes hely egy ilyen labor. (trunkó)

Fölhívom a figyelmet a labor sarkában arra a szép, tágas ketrecre!
(andrassew)

És a laborban mindennap vért vesznek mindenkitől. (kövesdi)

A fiam kérdezi Brémából, hogy küldjön-e haza vizeletmintát.
(szabados)

Fleming laborjában is penészből lett a penicillin. (majláth)

A svájci Credit Suisse elemzése szerint az orosz vagyoni egyenlőtlenség a legnagyobb az egész világon. A 110 milliárdos vagyona 420 milliárd dollár, ami az ország magánvagyonának egyharmada.
És akkor mi Simicskát irigyeljük. (megyesi)

Hol van az még a kétharmadtól! (smuzewitz)

A Credit Suisse csak tudja, hiszen ennek a pénznek a zöme már nála van! (trunkó)

Lenin forgolódik az üvegkoporsójában. (buzsik)

Azért egy századokon át nyomorgó országban 110 milliárdos az nagy szó. (kozmosz)

84%-kal választották újra Ilham Alyev azeri elnököt.
Sőt, már a választások előtt egy nappal! (megyesi)

Talán még nagyobb lett volna a győzelem, ha az eredményt a szavazatok összeszámlálása után hirdetik ki. (trunkó)

Biztos tűzifát osztogatott. (buzsik)

A magyar kormány díszbaltát küldött a gratuláció mellé. (révbíró)

Büszkék vagyunk rá, Orbán jól választott. (szabados)

Kevés! Orbán bezzeg 99%-ot kapott. (majláth)

Mivel a helyiek szerint rasszista felhangú volt, a hannoveri menzákon átnevezték a cigánypecsenyét és a cigányszószt. Utóbbi már magyarszósz néven kapható.
Érdekes, hogy amikor a német Praktikerben magyarfúrót kértem, nem értették. És a berlini Komische Operben se adtak jegyet Strauss Magyarbárójára. (megyesi)

A magyarszószból kétféle van: a magyar, meg a másik. (trunkó)

Kikérem magamnak! Ez tömény rasszizmus! (andrassew)

A jóságuknál már csak a hülyeségük nagyobb. (buzsik)

A cigányzenét világszerte csak úgy ismerik, hogy ez a magyar zene.
(majláth)

Itt minden idióta ötlet gyökeret ver: nálunk az orosz hússalátát, a franciakulcsot, a svédszekrényt és az angolspárgát fogják átnevezni.
(révbíró)

Gőgös Zoltán a területalapú támogatások körüli visszaélésekről szólva az ATV-ben elmondta, hogy a Podmaniczky utca 57.-be ezer cég van bejelentve.
Ha mindnek külön postaládája van, nem is kell fal. (megyesi)

32 éves jogászt választott a parlament a Nemzeti Bank monetáris tanácsába. Szakértők szerint az MNB csúcsszervébe, a legfelkészültebb makroközgazdászoknak van helyük.
Hát akkor most ez egy makrojogász. (megyesi)

Ha beperelik a monetáris tanácsot, milyen jól jön majd egy ifjú jogász!
(buzsik)

És ha simán zseni? (szabados)

Petőfi 26 évesen már meg is halt. (majláth)

Pelikán József egyszerű gátőr volt, aztán mégis a Vidám Park vezetője lett belőle. A káderpolitika átláthatatlan terület. (révbíró)

Orbán megvette felcsúti szomszédjuk házát, aminek túlsó oldalán édesapja háza áll. Mindhárom a felcsúti stadion mellett található, s Orbán egy korábbi nyilatkozata szerint szálloda kerülhet rájuk.
Ha megbukik is, Zimmer Feriként vígan ellesz élete végéig. (megyesi)

Aki nem tölt el ott legalább egy éjszakát fizetővendégként, az talán nem is igazi magyar ember. (smuzewitz)

Hát egy vasút nem kéne? (trunkó)

Néhány emeleti szobából a meccset is lehet majd látni. (buzsik)

Aznap biztos nem vett sem vadászrepülőt, sem szőlőbirtokot, hát estére megmaradt egy házra való. (révbíró)

Hát ahol stadion épül, ott kell a szálló. (kozmosz)

Eltörlik a kártyás fizetések tranzakciós illetékét, és ingyenessé teszik a havi kétszeri pénzfelvételt 150 ezerig, mondta Rogán. Varga erről mit sem tudva, ugyanekkor még kedvezményes alapszámláról beszélt.
A nyugdíjas nagymamám alaposan félreértette ezt a 150 ezres limitet.
(trunkó)

Így van az, amikor a túlszervezett anarchia mindenre rátelepszik.
(andrassew)

Ez egy ilyen demokratikus, pluralista párt. Eddig is tudtuk. (szabados)

A bankok bosszantására be kell tiltani az egész készpénzforgalmat. Egy azeri balta lesz egy erdélyi birka. (majláth)

Simicskó István ifjúságért felelős államtitkár szerint a kormány célja: 2020-ra teljesen megszüntetni a kábítószer-fogyasztást. Ám tévedésből leszavazta a kormány drogellenes stratégiáját a parlamenti szavazáson.
Az egész drogellenes stratégia súlyos tévedés, úgyhogy helyesen tévedett. (megyesi)

De a nemzeti űrstratégiánkat megszavazta! (trunkó)

Csak nem tette hozzá: Szombathelyen. (kövesdi)

Szerintem pontosan akkorra szünteti meg a kormány a kábítószer-fogyasztást, amikorra megteremti a teljes foglalkoztatottságot és a Kárpát-medencei Magyar Királyságot. (szabados)

2020-ban marihuána helyett már mindenki tömjénfüstöt fog szívni.
(majláth)

Az Orvostechnikai Szövetség elnöke szerint rövidesen a hitelezők sem bírják finanszírozni a kórházakat. Műtétek maradnak el, vagy a várólisták tolódnak ki eszközhiány miatt. Gyakori a cserekereskedelem, hogy hiányzó fonál miatt se maradjon el műtét.
Egy spulni sebészfonál egyenlő egy kecske, egy kanül egyenlő fél zsák só, in memoriam Marx. (megyesi)

Még szerencse, hogy a Fidesz eltöröltette a vizitdíjat. (smuzewitz)

És nyilván a betegeket is cserélgetik. Adok egy csípőprotézisest két könnyebb szívesért. (szabados)

15 éve megírtam a Rádiókabaréban Vészhelyzet címmel: „Itt Szent Korvin Ottó kórház. Gumikesztyűtök van? Adok érte sebvarró fonalat.”
(majláth)

A Műcsarnok, a Vigadó és a Hildvilla is térítésmentesen került a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába. A Műcsarnoktól gyászszertartáson búcsúztak neves képzőművészek.
A hamvasztásról majd személyesen Fekete György gondoskodik.
(megyesi)

Az akadémia vezetése nem látott kivetnivalót a gyászszertartásos akcióban, mert szerintük a művészeknek eleve jól áll a Fekete.
(smuzewitz)

Jövőre megkapják az egész Parlamentet. (majláth)

Mostanában nem olvasgattam az Alaptörvényt, de majd belekukkantok, hogy a Magyar Művészeti Akadémia mellett benne van-e már személy szerint Fekete György is. (szabados)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.