Esemes - 2006/16

2006. 08. 02. · Hócipő 2006/16

Mindenki egymásra mutogat a körúti villamosok leállása miatt.

Majd mindannyian a villamospótló autóbuszokra mutattak, mert azok is leálltak. (megyesi)

Én úgy láttam, hogy minden utas egyfelé mutogat. (majláth)

Hétre ma várom ott, ahol a hatos megáll - vagyis akárhol! (révbíró)

Képzelem, mennyi villamosjegy árát fizette már vissza a BKV! (buzsik)

Aba: „A kör közepén állok...” (szabados)

Gyurcsányt Zamárdiban kifütyülték azok az egyetemisták, akik az ősszel tüntetni fognak a tandíj ellen. Pedagógusok is tervezik a kötelező óraszám felemelése miatt.

A részhozzájárulás a nem tudással arányos és késleltetett, meghitelezhető és csak a fizetőképeseket érinti. Akkor kik fütyülnek? A buta gazdagok? (kozmosz)

Mert a pedagógusok eddig a lyukas óráikat kizárólag az önképzésnek és a műveltségük elmélyítésének szentelték. (megyesi)

Zamárdiban fürödjenek, és ne fütyüljenek. (majláth)

Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, RÁCIÓ, DEMONSTRÁCIÓ! (buzsik)

És Gyurcsány azt is vegye tudomásul, hogy teljesen pártsemlegesek vagyunk, amióta Viktor megparancsolta! (révbíró)

Országos egyeztetésre lenne szükség, mert rengeteg a szakma, sok a tüntetnivaló, temérdek a fütty és rövid az ősz. (szabados)

Schmitt Pál úgy érzi, még tele van energiával, nem érti, miért támadják.

Hát épp azért! (révbíró)

Visszamehetne szállodaigazgatónak, az jó energialevezetés. (megyesi)

Schmitt olyan, mint egy Duracell-nyuszi, ő bírja a legtovább. (majláth)

Legyen uniós energiaügyi biztos! (buzsik)

Talán azért, mert tele van energiával. Az ilyesmi agressziót kelt. (andrassew)

Az izraeli és a libanoni szépségkirálynő a legjobb barátnők, Amerikában.

Vajon mit szólna a két bombázó egy harmadikhoz, a Hezbollah-szépségkirálynőhöz? (szabados)

Nem is csoda. Ahogy tapasztalom, a nők más dolgok miatt szoktak összekapni. (révbíró)

Dubai tévéhíradójának éves költségvetése akkora, mint Izrael éves hadiköltségvetése. Mégsem támogatják a Hezbollahot. (kozmosz)

Amikor miniszterelnök-jelölt lettem, azt mondtam a barátaimnak, hogy segítsenek abban, és szóljanak, ha azt látják, hogy kezdek meghülyülni - írja Gyurcsány blogjában.

És már szóltak? (majláth)

Úgy látszik, nincsenek barátai. Hacsak nem a medvesajt. (megyesi)

Fletó, ha tényleg elszállnál, azt onnan fogod észrevenni, hogy nem szól rád senki, mert olyan barátod nem marad. (révbíró)

Kíváncsi vagyok, hogy ki szól majd először? (trunkó)

És szóljanak neki akkor is, ha azt látják, hogy másokat kezd hülyíteni! (buzsik)

Sok barátja éppen most tiltakozott a vizitdíj tervei kapcsán, melyet persze a valódi biztosító fedezne. (kozmosz)

Én ugyan nem vagyok a barátja, de most szólok: kellene valami koncepció, mert meghülyülünk. Együtt. (andrassew)

A traumatológusok azzal fenyegetőznek, ha nem kapnak két és félszeres fizetésemelést, betartják az összes rájuk vonatkozó szabályt.

Ennek a bejelentésnek csak az APEH örülhet! (trunkó)

A repülésirányítók 100%-os emelést kértek, aztán beérték négy és féllel. (majláth)

A munkalassítási sztrájk a vasútnál késést okozhat. A kórházban halált. (révbíró)

Kapnak majd, ha az első három koalíciós politikus a kezük ügyébe kerül. (andrassew)

És ha mi is? Cseszhetik, mert munka nélkül maradnak. (szabados)

Szept. 23-ára nagygyűlést hívott össze Orbán a Hősök terére. Aki október 1-jén az MSZP ellen szavaz, az a Gyurcsány-csomag ellen is szavaz - mondta Bálványoson.

Lefordítom O. V. szavait: - Ezt a választást már kurvára meg szeretnénk nyerni. (buzsik)

Szeptember 23-ára nem nagy kunszt nagygyűlést összehívni. Arra a bolond is elmegy. De, mondjuk augusztus 2-ára! Azt megnézném. (szabados)

Göncz Árpád elmondta, ő már látta válságban az országot, ez nem az. Lánya külügyminiszteri kinevezéséről megjegyezte, hogy a pszichiátria hasznos tudomány.

Ezt a felismerést már Jeszenszky Géza alatt is hasznosíthatta volna. (megyesi)

Különösen, amikor a szomszéd országok egyikében paranoid fantáziájú kormánytagok is vannak. (kozmosz)

Válságocska. Külügyminiszterke. (szabados)

Tiltakozott az SZDSZ, hogy Sólyom a patkó alja helyett ezentúl egy páholyban ül a Parlamentben.

A patkó nem hozott szerencsét. (trunkó)

Örüljenek, hogy szék helyett nem igényelt trónt. (kozmosz)

Ezeket a dolgokat akkor kellett volna tisztázni, amikor az SZDSZ hatalomra juttatta. Tudhatták volna, hogy öntörvényű ember. (andrassew)

Meg tudom érteni őket. Tiltakozni muszáj. Hosszú idő után végre találtak egy okot. (szabados)

Ugye-ugye? Mégse kellett volna Szilit megtorpedózni. (buzsik)

A lengyel államfő és kormányfő megsértése miatt büntetőfeljelentést tett Varsóban egy német lap ellen a lengyel államfő és kormányfő.

Pedig akárhonnét nézem is, a két Kaczynski tényleg olyan, mint két krumpli. Ami a föld fölött van belőlük, az mérgező. (megyesi)

Mi abban a sértő, ha újkrumpliknak nevezték őket, jobb lett volna a gyökér? (majláth)

Ha azt mondom: Kököjszi és Bobojsza, az már perelhető? (révbíró)

Kína 900x700 méteres terepasztalt készített egy 450x350 km-es vitatott indiai határvidékről, melyre Google-felhasználók találtak rá.

Ha Andorráról csinálnak terepasztalt, mindjárt be is vonulhattak volna. (megyesi)

Mi van, ha nem terepasztal, hanem maga a kérdéses terep az, csak elállítódott a lépték? (révbíró)

Nekem meg találhatnának egy parkolóhelyet a Retek utcában. (szabados)

Demszky: elvárom, hogy a budapesti munkahelyeken biztosítsanak ásványvizet és engedélyezzék a könnyített munkaruha, például rövidnadrág viselését.

Ahhoz vajon mit szólna Mitnyan, ha nem elég szép lábú férfiak grasszálnának sortban városszerte? (révbíró)

Vagy lesz ásványvíz, de csak hosszúnadrágosoknak, vagy mehet a rövidnadrág, de akkor víz nincs. (megyesi)

Tarlós: Demszky, Budapest ura már azt is megszabja, mit igyunk és mit viseljünk. Le a diktátorral! (szabados)

Aba Botond is rövidnadrágban várja leváltását. (majláth)

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.