Alternatív evolúciós elméletek
Az USA-ban többéves program kezdődött, aminek célja, hogy megtalálják a végső választ arra a kérdésre, hogy az emberiség valamely istentől vagy Darwintól származik-e. A kérdés megválaszolása azonban nem egyszerű, ugyanis az évi egymillió dolláros kutatás hírére eddig nem ismert evolúció elméletek kutatói is jelentkeztek.
Az egyik önjelölt szakértő szerint az emberiség 6 milliárd üveg whiskytől származik. Legalábbis a saját gyerekei létezésére - a felesége kinézetére tekintettel - nem tud érthetőbb magyarázatot találni, mint az általa a koitusz idején elfogyasztott whiskymennyiség. Ezt felszorozta az emberiség számával, és így jött ki az eredmény.
Népszerűek még az ufótól származási vagy ufók irányította lételméletek is. Az egyik elképzelés szerint a Föld egy távoli létforma valóságshow-ja, s akit kiszavaznak, az meghal.
Egy ennél is bizarabb elmélet szerint a Föld egy, az univerzumunkon kívüli értelmes civilizáció egy tagjának terráriuma, s ebből a nézőpontból kell vizsgálni a Föld és az emberiség történetét. Ez alapján a dinoszauruszok nem kihaltak, hanem megunták és kidobták őket, mert túl hangosan kaparták éjszakánként a terrárium falát. A cunamik pedig például azért történnek, mert valamelyik idegen véletlenül belerúg a Földbe, és kiloccsan a dísztó.
A sok alternatív elképzelés közül a legvalószínűbbnek mégis az az elmélet látszik, mely szerint az embereket a macskák teremtették, hogy legyen, aki kinyitja nekik a whiskasos dobozt.
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával







