Esemes - 2007/24

2007. 11. 21. · Hócipő 2007/24
Nincs lehetőség a nagykoalícióra - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint egyedül a jobboldal képes a kisemberek és a középosztály közötti szövetség létrehozására.

Pedig ami az igazán nagy pénzek eltüntetését illeti, már rég nagykoalícióban vannak. (megyesi)

De ha vonakodnak, a végén még velük sem lép koalícióra. (makai)

Feltéve, ha a kisemberek mind egyedül vannak, s nem sorolhatók osztályba. Óvatosan kellene szinglizni ezután. (andrassew)

A burzsoáziát miért zárjuk ki a szövetségből? Legalább a jobboldali mágnásokat be kellene venni, nem? (buzsik)

Nincs lehetőség a nagykoalícióra - a kisemberek és a középosztály között. (szabados)

Az MSZP-frakció a kormány álláspontjával szemben nem szavazta meg a kisadók összevonását.

Rettenetesen bebüntették a kormányt. Sírni fog a kabinet, amikor az adózók befizetik a pénzt. (makai)

Ha van egy jó kormányzópártod, ellenzékre már nincs is szükség! (trunkó)

A kormány viszont kitart. A frakció is. Mi nem annyira. (szabados)

Talmácsi az első motoros, aki világbajnoki címet szerzett a volt keleti blokkból. Hazaérkezve szponzorától, a MOL-tól megkapta ajándékba azt a motort, amelylyel végigversenyezte a szezont.

Képzelem, az OMV-től mit kapott volna! (trunkó)

Faubelnak jobb motorja volt, és állítása szerint végig jobban is motorozott Talmánál. Szóval, csoda történt! (buzsik)

Az SZDSZ több mint százmilliárd dugipénzt talált a költségvetésben, ezért az alsó adósáv felső határát 1,7-ről 1,9 millióra emelték volna, ám a PM nem engedett.

Még jó, hogy időben megtalálták, mielőtt véletlenül kimossák. (kövesdi)

Most már csak az a kérdés, hogy a dugipénzt a kredencben találták-e a cukortartóban, vagy pedig a komódban, a vasalt ágyneműk között. (megyesi)

Nyilván másra szánta a dugipénzt. Ha valaki megtalálja a házastársa karácsonyra félredugott pénzét, mindjárt el is költheti? (andrassew)

Félmilliárdos többletbevételt vár a MÁV az év végéig tartó fokozott jegyellenőrzéstől. A bliccelők miatti éves kiesés 6 milliárd lehet.

Kár, hogy a jegyellenőrök is sztrájkolnak! (trunkó)

A kormány már dolgozik a megoldáson: kevesebb vonat, kevesebb kiesés. (buzsik)

El nem tudom képzelni, hogyan állapítja meg a MÁV és a BKV a bliccelők számát. Az utasok számát elosztják tízzel? (majláth)

Felmentette az úszószövetség Kovács Ágnest, akit szerintük szabálytalanul ellenőriztek a doppingellenőrök, ennek ellenére Ágit még a nemzetközi úszószövetség és a WADA is elmeszelheti.

De legalább a hazai úszószövetségnek ahhoz már nem lesz köze. (makai)

Amennyiben kiderül, hogy nem doppingolt, és emiatt a marhaság miatt letiltják, a magam részéről nem vagyok kíváncsi az olimpiára. (andrassew)

A WADA megvadult. (majláth)

Majd a Simon Templar jól behúz nekik egyet! (buzsik)

A sörözőkben megindult a gyűjtés Ági javára. (trunkó)

Valaki egy hajléktalan nevére nyitott bankszámlára befizetendő csekkeket tartalmazó, igazinak tűnő mikuláscsomagokkal próbált meg pénzt kicsalni szabálytalanul parkoló autósoktól.

Az, hogy a bírság egy maszek bűnöző vagy egy parkolási társaság számlájára kerül, egy és ugyanaz. Itt igazság csak akkor lett volna, ha az a pénz tényleg a hajléktalan zsebébe jut. (megyesi)

De elvitte a krampusz. (kozmosz)

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása során kiderült, a földművelésügyi minisztériumban több alkalommal is kismamákat fosztottak meg vezetői posztjuktól.

De csak azért, mert várandósan már nem tudták olyan erősen húzni az ekét. (makai)

Sőt: a hatóság meg is büntette a legutóbbi esetért másfél millióra a minisztériumot. Mi pedig öszszedobtuk a pénzt. (szabados)

A kismamákat mindig hasba vágja a csapóajtó. (majláth)

Az ellenőrző cég szerint a Szt. János Kórház rendszere olyan olajos emulziós levegőt pumpál a hálózatba, ami azonnali bezárást tenne szükségessé. Innen töltik az oxigénmaszkos betegek palackjait is.

Ilyen még Kuvaitban sincs, hogy a levegőben találjanak olajat! (révbíró)

Ha a beteggel a maszk fölvétele előtt porlasztott Vanish folttisztítót lélegeztetnek be, akkor az olajos emulziós levegő még a légcsövében megtisztul, s nem kell semmit bezárni. (megyesi)

Ha budapestiek, akkor semmi gond. Megszokták az olajos levegőt. (makai)

Az olajos levegőt fújják az olajkazánokba, mindjárt jobb lenne a kórház fűtése. (majláth)

Három hajó süllyedt el ugyanaznap a Fekete-tengeren. A belőlük kiömlő pakura és kén eddig 30 ezer madarat pusztított el.

Most már jogosan Fekete-tenger. (majláth)

Statisztikusok szerint ritka nagy szerencsénk van, hogy ilyen különlegességben lehet részünk. (szabados)

Közel kétmilliárdot bukott egy biztosító azon, hogy egyik területi képviselője személyesen szedte be a biztosítási díjakat, de nem fizette be a biztosító pénztárába.

Azt gondolhatta, bebiztosítja magát. (makai)

Az a biztosítási ügynök, aki ma kétmilliárdot tud kötni, egyszerűen szólva zseni. (majláth)

Egy ember kétmilliárdot lophatott? Volt-e vajon a cég ez ellen biztosítva? (révbíró)

Új önkiszolgáló étteremmel bővült a Parlament alagsora. Itt akár 410 forintért is lehet kétfogásos menüt enni. A felújítására költött 80 millió 10 év alatt térül meg.

Itt az ideje, hogy a képviselők ebédtérítést is elszámolhassanak, természetesen számla nélkül. (megyesi)

Végre egy örömteli hír a sok rossz között... Ja, ez se az. (szabados)

A kupolában pedig fapados szálló nyílik. (buzsik)

Az árak megfelelőek, de a hír hiányos: nincs benne, milyen telefonszámon foglalhatok asztalt. (révbíró)

Tévéstábnak álcázott izraeli rohamosztag fogott el egy palesztint, máris tiltakozott a sajtó, mivel ez életveszélybe sodorhatja az újságírókat, ha őket is rendőrnek nézik.

Nálunk már több mint egy éve a Hír Tv viselkedik utcai rohamosztagként. (megyesi)

2006-ban 94 újságírót öltek meg, mert újságírónak nézték őket. (szabados)

Akit pedig rendőrnek néznek, annak E. Zsanettekkel és M. Krisztinákkal gyűlhet meg a baja. (révbíró)

Michael Schumacher egy teszt erejéig visszaült a Ferrariba, és megverte a teljes Forma-1-es mezőnyt.

Jó az öreg a gáznál. (szabados)

Több vádlott ügye elévült, a többieket pedig kisebb büntetésekre ítélték vagy felmentették első fokon a hatmillárdos jövedékiadócsalás gyanújával tíz éve indult Energol-ügyben.

Éljen a független és igazságos magyar bíróság és a szintén független és mindig szakszerű magyar ügyészség! (megyesi)

Vajon meddig tartott volna az eljárás, ha nem rendelnek el soronkívüliséget az ügyben? (buzsik)

70 taggal alakult újjá az MSZP nemrég feloszlatott kiskunhalasi alapszervezete. Zuschlag idején még 560-an voltak. Kérdés, hogy a többiek hová lettek.

Ahová a pénz. Beépítették őket is Zuschlag házába. (megyesi)

Szökésben vannak. (buzsik)

A fogdában nézték már őket? (trunkó)

És hová lett a rendszerváltás előtti 800 ezer MSZMP-tag? (majláth)

Másik kérdés: honnan van ez a hetven? (szabados)

Egy Hondurasban talált edény faláról vett minta alapján kutatók úgy gondolják, hogy az első csokoládé a kakaósör gyártása során keletkezett melléktermék lehetett.

Végül is minden találmány, amellyel az emberiség meglepte önmagát a történelme során, az alkohol előállítására és fogyasztására tett kísérleteinek a mellékterméke. (megyesi)

Mint ahogy az első kenyér a búzasör mellékterméke. (szabados)

Ha tudtam volna, hogy kakaóból sört is lehet csinálni, nem pazarlom bele a tejbe! (buzsik)

Megnyitottuk munkaerőpiacunkat, a jövőben munkavállalási engedélyre csak a szakképzetlen románoknak lesz szükségük.

És a huszonhárommillió romántól rettegő szocik ezt tudják? (makai)

De hát éppen ők nem kértek eddig se engedélyt semmire. (megyesi)

Hat nemrég befogadott kubai menekült egy nő miatt összeverekedett három magyarral Bicskén, a befogadó állomás közelében.

Min verekedjenek össze? Azon, hogy ki vigye vissza a "Materializmus és empiriokriticizmus" kötetet a könyvtárba? (makai)

Ezek után nehezen fogják megtanulni, hogy magyar nyelven Bicske és bicska nem egy és ugyanaz. (révbíró)

Hat kubai szivar. (kövesdi)

Az amik tudták, kiket engednek el Guantanamóból. (majláth)

Táblákkal és bekiabálással segítik a frakciók képviselőiket, hogyan szavazzanak a költségvetésről. Néha fordítva kiabálnak, hogy megtévesszék a túloldalon ülőket, volt, aki emiatt tévesen szavazott.

Annyira ravaszul taktikáznak, hogy a végén még a számokat is kifelejtik a költségvetésből. (makai)

De nem ezért szeretjük őket. (szabados)

Alkalmazzanak jeltolmácsokat. (majláth)

Fordítva kiabálnak? S utána még van min vitatkozni? (révbíró)

Kirúgtak egy bírót Virginiában, mert pénzfeldobással hozott ítéletet arról, hogy egy gyerek apjánál vagy anyjánál töltse a karácsonyt.

Én tizenegyeseket rúgattam volna. (megyesi)

Viszont amnesztiát nála kizárólag pókeren lehetett nyerni. (makai)

És a pénzzel mi lett? (trunkó)

Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő, mert mire megszületik az ítélet, a gyerek már felnőtt. (buzsik)

Egy munkaügyi vizsgálat feketemunkásokat talált Kóka épülő villájánál. Egyiküket bilincsben vitték el, mert drogügylet miatt körözték. A kormány épp az illegális foglalkoztatás ellen kampányol.

Ha feketemunkás van, feketeminiszter miért nincsen? (megyesi)

Egy feketemunkást az MDF küldött, egyet a Fidesz, egyet pedig az MSZP. A drogdíler meg csak ott volt, de nyilván szimpatizál a liberálisokkal. (buzsik)

Mint láthatjuk, sikerrel. (kövesdi)

Egy fideszes építkezésén meg leánykereskedőket fognak találni! (trunkó)

Kollektív tanács: amíg kormánytag vagy, ne építkezz. - Horn Gy., Juhász F., Magyar B., Torgyán J. (révbíró)

Megszűnt az Európai Parlament szélsőjobb frakciója, miután kiléptek belőle a román képviselők, mert frakciótársuk, az olasz Alessandra Mussolini a románok kitoloncolását követelte hazájából.

A frakcióból máris kitoloncolta őket. (makai)

Kár, mert a világ legvidámabb frakciója lehetett az, amelyiknek egymás népei iránti gyűlölet volt az összetartó ereje. (andrassew)

A fideszes vezetésű budavári önkormányzat javaslatára új járatot indított a BKV nyugdíjasaiknak a Fény utcai piacra, akik az első járatot a "Kádár elvtárs buszt adott a népnek" dallal ünnepelték.

A fideszes vezetésű budavári önkormányzat kígyókat melengetett a keblén. (buzsik)

János Károly ráförmedt a venezuelai elnökre, hogy ne zavarja minduntalan a spanyol miniszterelnök beszédét. Chávez a király intelmét elengedte a füle mellett, s továbbra is folyton közbekotyogott.

János Károly szavait ("Por qué no te callas?") a magyar hírportálok a következőképpen fordították: "Miért nem fogod be a szádat?" (Hírszerző), "Kuss" (Index), "Kussoljál már" (Gondola), "Miért nem kussolsz már?" (Bors), "Shut up" (MTV), "Miért nem dugulsz el?" (Inforádió), "Chávez, fogd be a szád!" (Blikk), "Hallgass már el" (Népszabadság), "Chávez lepökhendizte a spanyol királyt" (Stop). Egyébként a szó szerinti fordítás: "Miért nem hallgatsz már el?" (megyesi)

Ugo Chávez non coronat. (révbíró)

Ha nem fejeztetheti le, akkor legalább fejelje le. (makai)

Sztrájkolnak az amerikai forgatókönyvírók, így leállhatnak a sorozatok, mert új részeik csak hetekkel az adás előtt készülnek el. A hazai tévék többsége éves csúszásban van, így a leállás minket még nem fenyeget.

Nem lehetne a sztrájkot a hazai kereskedelmi csatornák forgatókönyvíróira is kiterjeszteni? (megyesi)

1956-ban nálunk is volt írósztrájk, a kutya sem vette észre. (majláth)

Mi viszont a vonatsztrájk miatt lekéssük az esti műsort. (kozmosz)

127 milliárdot költ az állam jövőre a költségvetésből a MÁV veszteségeinek finanszírozására. Annyit, mint az ország összes útjának javítására, fejlesztésére.

A baj csak az, hogy míg az utakat (egyelőre még) nem lehet ellopni, a vasúti síneket igen. (megyesi)

A munkaügyi miniszter szerint az alapfokú képzésben felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást, mert jelenleg a szegényebb családok gyermekeinek nincs módjuk jobb iskolába járni.

"A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák." Ezt mintha valami alkotmány írná elő, ha még számít az valamit. (megyesi)

Igaz, hogy nincs módjuk, de legalább demokratikusan nincs módjuk. (szabados)

Több néző azt a pár hónapja százezrekért aranyat vásárló hölgyet ismerte fel abban a takarítónőben, akit Győzike nemrég fogadott fel pár forintért.

Mivel minden pénzét aranyba fektette, kénytelen fillérekért takarítani. És ha megint jól megszedte magát, újra bevásárol. (makai)

Egyszer fenn, egyszer lenn. (megyesi)

A statiszták szerencséje is forgandó. (buzsik)

Franciaország megbénult a vasúti sztrájk miatt. A közvélemény nem állt melléjük, mondván, ha nekik is 40 évet kell dolgozniuk a nyugdíjig, a vasutasoknak ne járjon ebből 2,5 év kedvezmény.

Tényleg: nálunk Gaskó szakszervezeti vezér, a vasutassztrájkok nagy barátja hány évet dolgozott már életében? (megyesi)

Gondoltak már a franciák arra, hogy a középosztály szövetséget kössön a kisemberekkel? (makai)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.