Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
4970 db
2015. 12. 23.
Trunkó Barnabás

Ketten az NDK-ból

Vologya egy ideig még Drezdában mélyítgette a barátságot KGB-alezredesi rangban, majd vásárolt egy Leningrádba szóló repülőjegyet, de a schönefeldi reptéren a hangosbemondó már a szentpétervári járathoz szólította az utasokat. Közben Angela is abbahagyta kvantumfizikai kutatásait, egy párt­egyesülés kapcsán CDU-s lett, majd a Kohl-kormány ifjúsági, nőügyi, környezetvédelmi és atomreaktorügyi minisztere...
2015. 12. 23.
Uj Péter

A Top 100 leggazdagabb felcsúti

Nem szabad irigykedni a felcsúti csodavállalkozó sikereire, mondta a miniszterelnök őszintén, és rögtön példát is mutatott: ő maga sem irigykedik. Sőt. Én sem irigykedem, hiszen ki vagyok én, hogy irigykedhessek? Én egyenesen büszke vagyok rá, és már előre örülök, hogy majd elmesélhetem az unokáimnak: én abban a korban élhettem, amikor egy Mészáros Lőrincet tudott adni a hazának a felcsúti reneszánsz.
2015. 12. 23.
Váncsa István

Semmi korrupció

Az Európai Unió tavalyi jelentése szerint a magyarok nyolcvankilenc százaléka úgy véli, nálunk a korrupció a közélet minden zegét-zugát átitatja, társadalmunk a korrupció mocsarában fuldoklik. Kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy a magyarok nyolcvankilenc százaléka téved. Magyarországon korrupció gyakorlatilag nem létezik.
2015. 12. 23.
Ürmös Zsolt

Jön az országházban szülés!

2015. 12. 23.
Smuzewitz Ilona

Heti dezinfó

Az országot meg kell védeni, jó napot kívánok. Elmondjuk, mit és miért tesz a kormány azért, hogy a magyar embereknek jobb legyen. Az országot meg kell védeni. Nem győzöm elégszer mondani. Majd visszatérünk arra, hogy Mészáros úrnak kell-e minden közbeszerzést és földet megnyernie – szerintem egyébként igen –, de előbb az országban legyen rend, biztonság. Ha egy barátnak tévé kell, akkor kaphasson piaci alapú hitelt. Az államtól. De nem, az nem állami pénz.
2015. 12. 23.
Varga Ferenc József

Kövér unokák

2015. 12. 09.
Bartus László

Szegénységi bizonyítvány

Cseppet sem véletlen a migránshullám, amely hazánkat fenyegette, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere páratlanul vonzó életpályamodellekben gazdag. Magyarországon elképzelhetetlenül rövid út vezet a dunakeszi futsalcsapattól a külügyminiszteri székig, a falopástól a milliárdos állami megrendelésekig.
2015. 12. 09.
Farkasházy Tivadar

Civil war

A Rákos mezején a döntő ütközetre felállt a két sereg: jobbra a Fidesz Orbán vezetésével, balra az MSZP Tóbiással az élen. Velük nem? Akkor jobbra a Fidesz Orbán vezetésével, balra a DK Gyurcsánnyal az élen... Kezdem újra a másik felét. Balra az Együtt, velük se? Akkor balra a PM. Így se jó? Rendben. Balra az LMP Schiffer vezetésével...
2015. 12. 09.
Farkasházy Benedek

A sólyommá változott papagáj

Ez ki volt? Ki mondta, hogy az idegenlégiósok nem vehetik el a magyarok munkáját, és velük le fogunk zakózni? Lezakózni? Az én csapatom? Itt, Dunakeszin? Mondd, hogy kikapunk, vagy bármit, de zakót ne emlegess, mert mész a fakóba! Lesz új szertáros is. Jani bácsit internáltuk Barcelonába nagykövetnek. Hogy ott nincs is követség? Hát majd lesz! A főnök is megmondta, hogy csak akarni kell...
2015. 12. 09.
Para-Kovács Imre

Zsebtévé és zsebkultúra

A kultúra irányítása nehéz állami feladat, mert a mezőgazdaság élére ki lehet nevezni egy szelíd tekintetű lábasjószágot, a külkereskedelmet pátyolgathatja egy retardált csoffadék, de a kultúra nem viseli el az ilyen jellegű pártmegbízottakat, hanem egyszerűen kiröhögi, és létezik tovább függetlenül és irányítatlanul. Ez neki a jellemzője.
2015. 12. 09.
Trunkó Barnabás

A Sakálok napja

Dodót a 60-as évek elején egy Paks környéki csőszkunyhóban ismertem meg, de akkor még nem tudtam róla, hogy tenorista. Sőt később együtt jártunk az angyalföldi Vashang dalárdába, itt azonban kiderült, hogy Dodó nem igazi tenorista, hanem inkább bariton, sőt a sok bagózás miatt inkább basszbariton, amivel aztán sokat szívattuk őt a szomszédos, Négycsöcsű nevű krimóban.
2015. 12. 09.
Uj Péter

A neoreneszánsz fordítókorong

Több mint jelzésértékű, hogy az egész százszögletű érték-síkidom egyik csúcsán egy régi, klasszikus reneszánsz nagymester, Tiziano képe fityeg. A magyar pénzügyi világ az utóbbi években némileg óvatosan kezelte az itáliai reneszánsz festők műveit, amennyiben azok egy-egy befektetési portfó­lióban jelentek meg, az óvatosabbak ilyenkor már a NAV-ot tárcsázták, nem tudtak szabadulni az Utolsó vacsora és egy szegény akasztói juhász szomorú történetének emlékétől.
2015. 12. 09.
Váncsa István

Kutyaszar

Tíz év múlva a magyar lakosság felének nem lesz orvosi alapellátása, vagyis nem lesz háziorvos, akihez, ha baj van, elmehetne. Ez a jövőkép nem valamely ballib törpepárt agyszüleménye, hanem a lehető legilletékesebb helyről, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik munkaanyagából származik, és persze közel sem oly vészjósló, mint első hallomásra gondolnánk.
2015. 12. 09.

Az év hírei • 2015 január-június

• Áder aláírta a Paks2 beruházást 30 évre titkosító törvényt. Állítólag vissza akarta küldeni a Parlamentnek megfontolásra, hogy legyen inkább 150 év.
• Rogán Antal sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bár tegnap 100%-ig becsületes volt, mára még 20%-ot rátett erre.
• Orbán Viktor pontosította a halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentését: keresztyén emberként természetesen nem nyilvános kivégzésekre gondolt.
2015. 12. 09.
Smuzewitz Ilona

Egy hosszú, őszinte barátság vége

Mikor az emberek még nem döntötték el, hogy az országot meg kell menteni, akkor váratlanul véget ért egy rég­óta tartó, mély és őszinte férfibarátság. Pontosabban a nagyközönség számára volt váratlan, hogy Simicska úgy döntött, mindenkinek elérhetővé varázsolja magát, és teljesíti a betelefonálók kívánságát. Elég volt mondani egy nevet, és ő készségesen rávágott valami durvaságot: Orbán? Geci.
2015. 12. 09.
Varga Ferenc József

Elég volt!

2015. 12. 09.
Bakács Tibor Settenkedő

Krisztus katonái

2015-ben végre egymásra talált a katolikus klérus és a KDNP. Lehetne ez evangélium is, de nem az, mert nincs benne semmi jó hír. Írhattam volna a katolikus egyházat is, de az nem lenne pontos, mert a Kádár-rendszerben a hívők között sokan nem voltak besúgók, ahogy a főpapok között is volt kivétel. Ám ebben az évben mindenkinek színt kellett vallania saját ura előtt, attól függően, hogy Orbán Viktornak vagy Jézus Krisztusnak hívják.
2015. 12. 01.
Szabados Gábor

Kormánytagok listája

Szögezzük le: A II. világháborús relikviákat gyűjtő, magyarországi és felvidéki fiatalokból álló „nemzetközi beágyazottságú”, „szélsőséges nézeteket valló” csoport (© Hajdu János), nem azonos azzal a két, géppisztolyos férfival, akik egy magyar „kormánytagot akartak kivégezni” (© Tasnádi László). A Hócipő munkatársa pedig kiderítette (© Szabados Gábor), hogy a TEK által megfigyelt más csoportok mit szándékoztak művelni a kormány tagjaival.
elejére  |  6  |  7  |  8  |  9  |  10  |  11  |  12  |  13  |  14  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/12  •  VI. 4. – VI. 17.
Smuzewitz Ilona: Legyünk bátorak, merjünk BL-döntőre gyalogolni! Para-Kovács Imre: a ketamin hatása a gazdaságpolitikára, avagy hogyan szaladgáljunk láncfűrésszel a kezünkben a szüreti bálon Nagy Bandó András búcsúestje a Szegedi Zsinagógában Váncsa István: kötelezni fogják az önkormányzatokat, hogy péntekenként zsíros kenyeret dobáljanak a nyugdíjasok közé Farkasházy Tivadar: a KDNP olyan, mint a Felcsút a fociban, nem kell hozzá ember se a tribünre, se a pályára Havas Henrik beszivárgott a Karmelitába a Magyar Nemzeti Védelmi Tanács ülésére Lendvai Ildikó nem érti, miért kesereg Orbán, hogy az Unió lenullázná a magyar növekedést, amikor az előrelépés volna, hiszen épp mínuszban van Dési János Haraszti Miklóssal beszélget arról, hogyan kell újra megtanulnia a stencilezést az ellenzéki újságíróknak A Heti Kamu megtudta, alapítvánnyá alakul Magyarország is Selmeczi Tibor alig várja a kormány 30 ezres élelmiszerutalványát, hogy megduplázza vele a vagyonát!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.