4947 db
2014. 10. 29.

Smuzewitz Ilona
Már Ukrajnából csempészik az internetet!
Internetcsempészt fogtak a vámosok. A belépésre jelentkező férfi egy, erre a célra átalakított autóban 3 milliárd gigabájt zárjegy nélküli, adózatlan internetet akart a vám megfizetése nélkül behozni Ukrajnából. A lefoglalt feketeinternet piaci értékét legalább másfél millió forintra becsülik.2014. 10. 29.

Bakács Tibor Settenkedő
Toldi legyőzi Amerikát
Magyarország tartozik a világnak azzal, hogy méltóképpen mutatja be azt a hőst, akinek több tisztelet járna, mint amit eddig kapott Brüsszelben! – zárta ünnepélyes beszédét az Urániában Kálomista Gábor a Toldi díszbemutatóján, és megcsókolta Andrew Vajna helyett Tímea Vajda Palácsikot. A pezsgődurrogással, székely himnusszal, és lovas bemutatóval egybekötött eseményről a sajtót kitiltották... De nézzük az előzményeket.2014. 10. 15.

Farkasházy Tivadar
Az egri viadal
Gárdonyi az Egri Csillagokban 200 ezres török seregről beszél, Tinódi Lantos Sebestyén 150 ezerről, későbbi források 75 ezerre felezik, ma már csak 30-40 ezer főre becsülik, ami akkor is hatalmas, tizenötszörös túlerő, hiszen Tinódi 1935 várvédőről, Pauer 2364-ről tud. Ahmed pasa serege egyenesen Konstantinápolyból érkezik, Ali pasáé Budáról, sorra veszik be Temesvárt, Veszprémet, Szécsényt, Hollókőt, Bujákot, Lippát, Lugost, Karánsebest, Drégelyt, abban viszont mindenki megegyezik, hogy egyesített seregük Eger vára alól elszelelt, tehát Dobóék győztek.2014. 10. 15.

Para-Kovács Imre
Folyamodvány menekültstátuszért
Alulírott Navracsics Tibor ezúton politikai menedékjogért folyamodnék a nagy tekintélyű brüsszeli hatósághoz (nbh). Itt kérem szépen, mármint Brüsszelben, akkora a szabadság és a liberális demokrácia, amilyet én eddig el sem tudtam képzelni, de mentségemre legyen mondva, hogy bezárva, már-már fogolyként éltem Magyarországon, és elhittem – én bohó –, hogy az a szabadság, ami ott van. Mindeddig. Mert most reám szakadt a valódi demokrácia, és megvilágosodtam.2014. 10. 15.
Yes, Comment... 2014/20
Szijjártó Péter elmondta, hogy dunakeszi házvásárlása előtt beszélt Orbánnal, aki biztatta, és azt mondta neki, fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is. A személyzet – Gratulálok, Szijjártó úr, nagyon szép az otthona!– Köszönöm az elismerő szavakat. Ha nem veszi dicsekvésnek, elmondanék még valamit, amire büszke vagyok. Mind a húsz cselédünk színtiszta magyar ember. Szabados Gábor
2014. 10. 15.

Smuzewitz Ilona
Végre közmunkások lehetnek az orvosok!
Újabb csoportok kapcsolódhatnak be a közmunkaprogramba, mondta a kormányszóvivő. Az ápolók és orvosok, a tanárok, a muzeológusok vagy a köztisztviselők a magyar kormány rezsicsökkentő politikájának köszönhetően egyre olcsóbban jutnak hozzá az energiához, ezért nincs is szükségük arra, hogy magas bérekért dolgozzanak. A kormány ezért úgy döntött, hogy mostantól közmunkásként folytathatják pályafutásukat ugyanabban a munkakörben.2014. 10. 01.

Farkasházy Tivadar
Karakter
Tölgyessy úgy véli, a kormányfő karakterének jobban megfelelne, ha a parlamentiről áttérnének az elnöki vagy félelnöki rendszerre. De akkor már miért nem királyira? Csak a megyék összelapátolt földkupacán a bicskájával vágjon négyfelé, mert olyan kis kard, amivel az oldalán nem esik hasra, csak a játékboltban kapható. S pónin se festene valami jól. Vagy legyen inkább cézár?2014. 10. 01.

Megyesi Gusztáv
Jó tanuló, jó shortoló
Amikor Szijjártó Péter 18 éves volt, még csak egyetlen legényszobát tudott a magáénak, és legfőbb álmai között a sportriporterség és az újságírás szerepelt. Tizennégy évvel később aztán a Vedomosztyi című orosz lap már mint szenvedélyes antikommunista harcosról ír Szijjártóról, aki az induláshoz képest csakugyan szédületes karriert futott be: ma százmilliós vagyona van, anélkül hogy a párton kívül valaha is dolgozott volna életében.2014. 10. 01.

Para-Kovács Imre
Lakodalmas politika
Oh, miért?! – teszi fel a költői kérdést a megzavarodott állampolgár –, oh, miért nem Kis Grófó vagy Nemcsák Károly lett a külügyminiszter, miért pont Szijjártó Péter?!? Rossz hírem van: magam sem tudom a választ, csupán sejtéseim vannak, melyeket persze megosztok önökkel, nehogy má’ csak nekem legyen szar napom. De mielőtt megtippelném, hogy miért nem, elmagyarázom, hogy miért igen, miért lehetne nyugodtan Kis Grófó vagy Nemcsák Károly a külügyminiszter....2014. 10. 01.

Váncsa István
Vonzások és választások, avagy a görénykurzus
A világnézeti-politikai hovatartozás különféle nemeihez különféle büdösségeket rendelünk. Eszerint a jó magyar ember száz méterről megorrontja a büdös kommunistát és a büdös libsit, a baloldali érzelmű és liberális gondolkodású polgár pedig a büdös nácit/fasisztát, persze csak szimbolikusan. Vagy ki tudja.2014. 10. 01.

Smuzewitz Ilona
Ultimátumot kaptak a norvégok!
A Fidesz szerint az amerikai elnök nem tudja, melyik a második és harmadik legnagyobb magyar város, mert néger.A belügy közleménye szerint a megnövekedett érdeklődés ellenére a külföldiek még nem vállalhatnak közmunkát Magyarországon.
2014. 10. 01.

Bakács Tibor Settenkedő
Se nem kolbász, se nem virsli, hungarikum
Egy biztos, ha nincs Kósa Lajos, soha nem lenne a debreceniből hungarikum. Pedig ha van valami, amit a magyarokon kívül más nemzet fiai meg nem esznek, azok pont ezek a kolbászkák. Kósának volt dramaturgiai érzéke, mert mielőtt újra megválasztanák haláláig polgármesternek, utolsó kérése a hatalomhoz ezen húsipari termék megfelelő, nemzeti szintre való emelése volt.2014. 09. 17.

Farkasházy Tivadar
Hadüzenet
Viktor és Lőrinc napján – micsoda iróniája a sorsnak – hadat üzenek. Nem a rendszerednek, kizárólag neked, mert az elmúlt 165 évben Ferenc Jóskának, Horthynak, Kádárnak sem sikerült átmentenie a hatalmát. Rákosi is szörnyű, de rövid intermezzo hozzájuk képest, nálam nem jut a hármas döntőbe. Így is bőven elég volt a 67, 25, 33 év, pont ötnegyed század, amihez máris hozzáadhatunk 8 és felet, de Fellinié jobb volt. Vagyis 1849 óta szinte mindig megszívtuk, ez a nép valahogy szereti a cár atyuskákat.2014. 09. 17.

Megyesi Gusztáv
Újra olimpia
Jó hír, hogy már csak háromezerhatszázat kell aludni, és megkezdődik a budapesti olimpia. Hogy ez így lesz, azt a lehető legszavahihetőbb potentáttól tudjuk, Schmitt Páltól, aki a rossz nyelvek szerint a múlt héten plagizálta a kormány propagandairodájától az örvendetes hírt, miszerint pályázunk a rendezésre...2014. 09. 17.

Para-Kovács Imre
A félelem bére
A megfelelési rettegés és az öncenzúra már Kádár idejében is borzalmasabb volt, mint a valódi követelményrendszer és a valódi cenzúra. És ezek fokozódni fognak, mert csak a jó elvtársaknak jut trafik, nemzeti kocsma, minisztériumi állás, polgármesterség, de még raktáros is csak az lehet, aki segget nyal.2014. 09. 17.

Trunkó Barnabás
Tankcsapda
A Duma külügyi bizottságának alelnöke nem hallgatja reggelenként a Klubrádióban Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléjét, hanem maga néz utána a híreknek; először mindig a Magyar Nemzeti Arcvonal által létrehozott Hídfő.Net-re kattint. Innen tudta meg, hogy az Egyesült Államok határozott biztatására Magyarországról származó T–72-es harckocsik lánctalpai szántják az ukrán sztyeppéket...2014. 09. 17.

Uj Péter
Idegen kívüli spirituális dimenziók
Az ilyenek, mint ez a Pintér, mennek ki a melegfesztiválra buzulni naphosszat kormány-, magyar- és emberellenessen, ahelyett, hogy nem zavarnának a négy fal között, genderelmélettel tömik az óvodások fejét, félremagyarázzák a fasisztoid tankönyveket, rúgdossák a hungarocell Orbán fejét.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2023/11 • V. 17. – V. 30.
Gálvölgyi 75 – avagy a 104 és a 41 perc és egy közelgő születésnap!
Farkasházy Tivadar: Nevezzék ki Gálvölgyit helyettes államtitkárnak!
Para-Kovács Imre: Halló, operatív törzs? Küldjenek egy mentőmellényt, mert légzésem van!
Váncsa István: sok éve már, hogy az állam elvette a kórházakat az önkormányzatoktól, csak rájött, hogy nincs itt semmi lopnivaló, így hagyja őket szétrohadni
Smuzewitz Ilona: Ilyen tavasz után lehet még magyar nyár? És majd sokat izzadunk a nagy magyarban? – avagy az átköltés korlátairól és kudarcairól
Verebes István: Egy magát különleges gondolkodónak valló valakinek a monológja
Havas Henrik: alapítson elvált nők klubját Varga Judit Kósa felségével, és legyen a fővédnökük Szájer József!
Dési János: a száraz kenyér szaros pelenkák közüli kihalászásának technikájáról
A Heti Kamu megtudta, jövőre az összes tankönyvből kiírják a Homo sapienst, amit ezentúl Magyar sapiensnek neveznek
Mindent vágott! – közel ezer képünk van Vágó Istvánról, helyünk viszont csak négy oldalnyi remek pillanatára volt
2023/11 • V. 17. – V. 30.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
