A norvég hadtest

Bakács Tibor Settenkedő
2014. 11. 26. · Hócipő 2014/24
Amikor Lázár, a kincstárnok azt mondta, hogy Norvégia hiába akarja megbuktatni a magyar kormányt, beszartam. Tudtam, lebuktunk, végünk. Azonnal felhívtam kapcsolatomat a titkos számon, ami egy szikratávíróhoz kapcsolódott, ezt egy civil hacker pötyögte be a laptopjába, amitől egy műhold elkezdett forogni... de nem is ez a lényeg, Oslóban felvette valaki, akinek a nevét nem írhatom le, mert abból kormányválság törne ki. Nem itthon, hanem ott. A demokráciában irtó kényes kérdés más ország belügyeibe beavatkozni, hát még fegyveresen. Ugyanis csak a hülyék hiszik azt, hogy a civilek nincsenek felfegyverezve.

Vagyis a A norvég hadtest tényleg létezik. A francia idegenlégió mintájára jött létre, de csak magyarokat vesznek fel, akik helyben maradnak. Ott kapnak kiképzést bizonyos központokban (ÖKO és társai), és ha nem mentem volna át jómagam is SAS-nél erősebb kiképzésen, tényleg nem hinném arról a rasztahajú szociális munkásról, hogy kommandós. Pedig az. Az alvó ügynök hozzá képest kezdő tömeggyilkos. A civil kommandós képes éveken át folyamatosan pusztítani a leghungarikumabb és legmagyarabb értékeket, valamint idegenként tekint a stadionban rendezendő népjátékokra. Mi baja a labdával? Nem értem.

Főleg drogosokat, szegényeket, cigányokat szerveznek be, szinte ingyen, néha egy tál leves és pörkölt a fizetség nekik. Soha nem láttam még olyan elitegységet, ahol a pénz szinte nem is számít. De ettől sokkal veszélyesebbek. Elmondom, hogy csinálják.

A jelentkezők kilencven százaléka már kibukik az első körben, amikor mindenki szakmájának megfelelő bérezést kap a norvég seregnél. A gyöngébb magyarok inkább oda­költöznek, és polgári munkán keresztül polgári bért kapván éldegélnek. A kiválasztott hülye magyarok, vagyis a civilszervezetek tagjai innentől kezdve egy kiképzésen vesznek részt a saját hazájukban (titkosszolgálati zsenialitás, ami mögött CIA-tanácsadók állnak), ami azt jelenti, hogy havi százhúszezerért gázolnak a mocsokban diplomával rendelkező diverzánsok. Rendőrnek születik az ember, terrorista később lesz belőle, főleg, ha bölcsész.

Ha tapasztalt embert akarsz kérdezni Káposztásmegyerről, VIII. kerületről – mi a téma az utcán, a garázsoknál, a parkokban? –, jó, ha az informátorod civil szociális munkás. Hát nem értitek, magyarok?! Tényleg veszélyben a haza. Pénz hiányában az ügynökök valódi és fedősztorija ugyanaz, vagyis minden szociális munkás alkalmas arra, hogy a norvég hadtest része legyen, és fordítva, minden katonájuk képes terepen is működni.

Ráadásul álcázásban a legjobbak. Ezek az anarchista gyanús zöldek, cigányokat okító gazdag szülők gyerekei, táncszínházas buzik – beolvadnak a tömegbe. Ha lefényképezed őket, mit látsz? Semmit, a népet. Csúnya, jellegtelen, annyit ér, amije van. Egy sapkás, nadrágos, kabátos fószert, de mindegyiknek más az arca. Lehetetlen a civileket a civilek közül kiszúrni.

Ördögien gonoszak a norvég hadtest katonái, soha nem hagynak maguk után túlélőt. A hulla lábainál meg azt mondják a mentősnek, az önkormányzatisnak, a rendőrnek, hogy ezt el lehetett volna kerülni. (Mindig lázítanak, valódi balosok, hiába tagadják hatvannyolcat. A tömegtüntetéseket imádják a legjobban, ahol csúnya szavakkal illetik a miniszterelnök urat és barátait.)

Amikor sikerült lekapcsolni őket – ez volt a Kékpont hadművelet, amikor a munkások közé szocializálódott deszantosokat Kocsis Máté békeharcos foglyul ejtette a VIII. kerületben – a felperzselt föld taktikáját használták. Beindult utánuk a tűbiznisz, vagyis elhagyott területen is képesek a szervezett alvilág bevételeit növelni. Gazdasági bűnözők a civilek mind, pont olyanok, mint az arab országokat megfojtó gazdasági bérgyilkosok, csak ők alulról építkeznek, és nem Felcsúton. Ahogy kiteszik a lábukat a területről, elszabadul a fertőzés, mindegy, hogy tripper, vagy hepatitis B, a lényeg, hogy biológiai hadviselésen keresztül fogyjon a magyar. Sok közöttük a zsidó, vagy majdnem az. Régi történet, na.

A pénz tehát egyrészről jön Norvégiából, másrészről meg a célországból, hát ezért ravasz rókák a norvég imperialisták. Meg a dánok is. A finnekről most ne is beszéljünk. Sőt, egyáltalán nem tartom jó ötletnek, ha valaki nem magyar. A norvég hadtestben bujkáló ellenforradalmár is legyen magyar. Aki nemzeti érzésben tőlem jobbra áll, az már fekszik, nyugszik.

De nem mindenki ügynök, aki éjjel alszik. Az elhárításnak most ez a legnagyobb problémája, de nincs vész, Lázár János örökösen ébren van. Nem tudom, hogy az ördögbe csinálja, hogy átlát rajtunk, norvég zsoldban harcoló civileken!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.