Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
4963 db
2014. 08. 21.
Smuzewitz Ilona

Demokráciát építenek a magyarok!

Dolgozószobájában fogadta Lázár János a 17. számú Lázár János úttörőcsapatot. A kancelláriaminiszter a kötetlen, baráti hangulatú találkozón megmutatta íróasztalát, ahol a Norvég alap és más imperialisták zsoldjában álló civilszervezetek elleni harcot irányítja nap mint nap.
2014. 08. 06.
Farkasházy Tivadar

Időnként ráront Amerikára

Miért gúny tárgya, hogy Orbán nem teheti be a lábát a Fehér Házba, s a külügyben sem fogadta volna a magyar származású Kerry miniszter, csak egy helyettes államtitkár? Az nagy poszt, nálunk például csak 98 van belőle. S micsoda szemtelenség, hogy a Georgetown Universityn kérdezni is akartak tőle, amikor e szót nem is ismeri. Így csak az immigration officer fogadja a Kennedyn.
2014. 08. 06.
Megyesi Gusztáv

Alapcső

A kormányfő Kisvárdán járt egy baromfifeldolgozó üzemet átadni, s a hivatalos program után szigorúan magánemberként meglátogatta Seszták miniszter és felesége új kávézóját, ahol igen jól érezte magát. A kávézó Kisvárda központjában nyílt meg, ott, ahol a Fidesz egykori irodája is üzemelt, s ez volt az a hely, ahol „tucatszám működtek gyanús vállalkozások, amelyeket adótartozásuk és szabálytalan működésük miatt szüntetett meg néhány év után a bíróság”.
2014. 08. 06.
Para-Kovács Imre

Liberálisok

Nincs többé liberális demokrácia. De biztos, ami biztos, érdemes körbelőni, nehogy valami nyoma maradjon, úgyhogy mától nincs liszt, lift, liba, líra és nincs liter. Illa berek, nádak, erek az van, de tutáliber-máliber az nincs. Nehogy má’! Minden, ami a liberalizmusra emlékeztet, eltűnik lassan. A liberálisok zsidóbuzikommunisták, rágják a nemzet testét, és nem fáj nekik Trianon.
2014. 08. 06.

Elment Bajor Imre

Alapításunktól kezdve egyik legnagyobb barátunk, támogatónk, gyakori címlapunk, Hócipő estek özönének főszereplője, állandó olvasónk, aki ragaszkodott hozzá, hogy az újságosnál vegyen meg minket. Néha elhoztuk neki a nyomdából, hogy láthassuk, mit szól az egyes képekhez, öröm volt nézni, ahogy végiglapozza.
2014. 08. 06.
Bakács Tibor Settenkedő

Szavak és mondatok alfában

Tusnádfürdő helytörténeti nevezetességeiről olvastam egy könyvet, amikor elszenderedtem. Álmomban éppen felébredtem, és egy bőrkötéses kapcsos könyv volt a kezemben, amiben színes fotók voltak Tusnádfürdő nevezetességeiről, meg arról az úri közönségről, akik ide jártak nyaralni. Az egyiken Semjén Zsolt lovon ülve megkoszorúzta a Második Világháború Veszteseinek szobrát.
2014. 07. 23.
Farkasházy Tivadar

A történelem szemétdombja felé

Akik ebből az avatni sem merő kelet-európai pojácából élnek úgy, hogy unokáiknak sem kell dolgozniuk, azokhoz nem szólok, de akik csak lelkesedésből istenítik, azok jobb, ha tudják, hogy hamarosan el kell majd számolni a lelkiismeretükkel, mint sok elődnek Sztálin, Rákosi, a korai Kádár miatt.
2014. 07. 23.
Para-Kovács Imre

Gabba Gabba Hey!

Meghalt a leghíresebb magyar zenész, aki egyedüliként bekerült a Rock Dicsőségcsarnokába, aki az első punklemezen dobolt, aki kitalálta a legendás hey ho, let’s go! csatakiáltást, Erdélyi Tamás, alias Tommy Ramone.
2014. 07. 23.
Trunkó Barnabás

Lépfene

Rémes álmom volt! A szokásos nyári országjárásom során Balatonfüredre indultam, de az autó navigátora megbolondult; kétszer is bemondta – egyszer angolul, egyszer meg finnül – hogy újratervezi az útvonalat. A fedélzeti navigátor olyan, mint egy kormánypárt: jó előre el kell döntened, hogy megbízol-e benne. Különben szart sem ér az egész! Szóval, Balatonfüred helyett így jutottam el Tiszafüredre...
2014. 07. 23.
Bakács Tibor Settenkedő

Az SGH Aviation-ügyirat

A helyszín Hévíz és nem messze tőle a Balaton Airport biznisz, harmincas milf forró nadrágban, rúzsos szájjal. Milliárdos biznisz, a hülye is látja a dekoltázson át, de nem minden a pénz! Oké, ez hülyén hangzik Magyarországon, de most elhiszem Széles Gábornak, hogy ebben az esetben nem a pénz miatt mondja azt, amit.
2014. 07. 09.
Farkasházy Tivadar

Vigyázz, az uru harap!

2012 őszén egy szórakozóhelyen féltékenységből egy bokodi férfi orrába harapott egy 32 éves oroszlányi, vélhetően szintén férfi, vagyis nem tangó vagy salsa közben, pedig úgy könnyebb. Zagyvarónán egy kocsmában történt ugyanez. Olasz gazdája orrát egy uszkár, egy magyar hölgyét csivavája harapta le, de mivel a világ legkisebb kutyája, háromszor is evett belőle, míg elfogyott.
2014. 07. 09.
Farkasházy Tivadar

Olajipar

Nem igazán állt jól Siófokon a még Telek Manciból, Albert Floreszból, Vincze Ottóból s más igazi focistákból álló csapatom, mire egy borízű basszus bekiabálta: – Büdös bunkó balatoni bányászok, szopjatok le egy csille olajat! Úgy érzem, e mondat minden durvasága ellenére tartalmaz némi költőiséget...
2014. 07. 09.
Lengyel László

Háború és háború

A Rákóczi-felkelés utáni 300 év a rövid forradalmak / ellenforradalmak és a hosszú konszolidációk története. Az 1989-es rendszerváltás létrehozta egy demokratikus konszolidáció intézményes kereteit, ám ez a konszolidáció mindmáig nem következett be. Már az első Orbán-korszakban azon igyekezett az új csapat, hogy a korábban kialakult egyensúlyokat megbontsa, megállapodásokat felrúgja...
2014. 07. 09.
Megyesi Gusztáv

A magyarok ellensége

Fölvetődik a kérdés, hogy most, amikor a magyar miniszterelnöknek mégsem sikerült Juncker útját állnia, és 26:2 arányban vereséget szenvedett tőle Brüsszelben, nem fordult-e ellene a falu, hiszen nem teljesítette választási ígéretét. De a falu nem ilyen. Újra bizalmat szavazott neki, igaz, csak azután, hogy konzultáltak Kohl kancellárral és idősebb Bush elnökkel, Orbán minden körülmények között tántoríthatatlan híveivel.
2014. 07. 09.
Para-Kovács Imre

Kánság vagy kalifátus?

Abu Bakr el-Bagdadi, az ISIS nevű terrorszervezet vezetője nem szarral gurigázik. Újonnan alakult kalifátusát a jövőben ki akarja terjeszteni Afrikára, Európára és a teljes Közel-Keletre, mert rend kell a világba, konkrétan erre a rendre vártak már 25 éve, és eljövend, nemsokára az egyenruha nem félelmet, hanem tiszteletet fog kiváltani az emb… izé… ja, ez egy másik beszéd, elnézést kérek.
elejére  |  17  |  18  |  19  |  20  |  21  |  22  |  23  |  24  |  25  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/11  •  V. 22. – VI. 4.
Para-Kovács Imre: mi járhatott a fékezhetetlen agyvelejű külügyér, Szijjártó fejében, amikor kiderült, hogy az oroszok már nem csak a spájzban vannak? Smuzewitz Ilona: azért sújtotta egyedül a magyar embereket a háborús infláció, mert a magyar kormány békepárti Váncsa István a magyarok fehérneműjében kutakodó Putyinról Farkasházy Tivadar: nade mit keresett egyszerre Budapesten Ahmedinezsád és Hszi Cin-ping, akinek annyira zárt volt a programja, hogy még összerakni sem lehetett? Havas Henrik fültanúja volt, milyen mestertervvel akarja Orbán Viktor magunk mögött tartani Bulgáriát Lendvai Ildikó Orbán titkoskampányáról, amit Orbán üres utcákon tart Dési János: Vajon elhiszi-e Mészáros Lőrinc, hogy a nála parkoló ezermilliárd az övé? Verebes István újabb Örkényiádái Selmeczi Tibor a mosoly országáról (Kína) és a kész röhejről (Magyarország) A Heti Kamu megtudta, pirossapkás kínai önkéntesek segítik majd a margitszigeti Békemenetet is.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.