2012. 06. 13.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Új Nemzeti Konzultáció 2012
HÓCIPŐ: Miért töltötte ki?ZEMBER: Mert azt mondták, hogy ez rólam szól.
HÓCIPŐ: A kérdéseket elolvasva ön ezt valóban így is érzi?
ZEMBER: Tessék?
HÓCIPŐ: Azok után, hogy elolvasta, ténylegesen úgy érzi, hogy önről szól?
2012. 06. 26.
Varga Ferenc József
Hiba rendelhető Londonban
Addig fűtöttem tajvani feleségem fejét azzal, hogy ha egyszer ellátogat Angliába, soha nem akar majd hazajönni, hogy most így június közepén, a gazdasági instabilitás és az Olimpiára való lázas készülődés közepette rávett: vigyem el. Londonban a fent említett okok miatt alacsony árakról és elviselhető tömegről beszélni nagy kópéság lenne. Utunk előtt végig heklíroztam az asszonyt, mondván olthatatlan vonzalmat érzek a kövér fekete nők iránt. Már az első nap megvolt a túladagolás eme látványból, ám az igazi meglepetés az út végén ért minket.2012. 04. 04.
Ürmös Zsolt
Békamenet
Jobboldali természetvédők szerint már a magyar anyatermészet is a kormány politikája mellett demonstrál. Ezt bizonyítja a múlt hétvégén a Tisza-tó nedves ártéri részeiről Tiszafüredig vonuló Békamenet is, melyen több százezer levelibéka, barna varangy és vörös hasú unka demonstrált a kormány politikája mellett.2012. 04. 04.
Varga Ferenc József
Nem leszünk gyarmat!
Az idén januárban, a belvárosban végigvonuló Békemenet jóvoltából méltán híressé vált szlogent - „Nem leszünk gyarmat!” - Orbán Viktor is átvette március 15-én. Történészek, politológusok, geopolitikusok egybehangzóan állítják, hogy a kormány és szimpatizánsai által hangoztatott jelmondat teljes joggal követeli hazánk függetlenségét.A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/19 • IX. 9. – IX. 22.
Para-Kovács Imre: Nem csoda, hogy Magyar Péter szerény képességekből válogathat, ha csak az jó neki, aki exfideszesként kritizálta az Orbán-kormányt
Váncsa István egy nagyzenekari hegedűsről, akinek börtönőri állást ajánlottak
Smuzewitz Ilona odafigyel, amikor a buszos fuvarozók szentjei, a cöfösök azt mondják, hogy Magyarország felszámolás alatt áll, már nem is létezik
Farkasházy Tivadar nem érti, miért vált hátránnyá, ha valaki a Magyar Pétert megelőző tíz évben is dolgozott és tett a Fidesz ellen
Havas Henrik megkísérelte összebékíteni Orbán Viktort Orbán Balázzsal
Dési János kiszámolta, sok-e a hat év, pláne, ha 2010-től számítjuk
Majláth Mikes László a szavazófülkében tüdőszűrésre váró öregúrról
A Heti Kamu megtudta, új kommandót szervez a Mi Hazánk, Palackvadászok néven
Selmeczi Tibor megtalált a Duna medrében egy gyerekkorában elhajított kavicsot

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.