Számrendszerek

Farkasházy Benedek
2022. 01. 26. · Hócipő 2022/03
A politológusok furcsa emberek. Elvégzik a bölcsődét, az óvodát, az általános és középiskolát, majd elmennek az egyetemre deriválás és protézisbeültetés helyett inkább politológiát tanulni. A politológus­képzés során megtanítják nekik, hogy van jobboldal és van baloldal. Esetleg vannak még liberálisok, konzervatívok, komcsik, nácik, chemtrailhívők meg egyéb marginális miegymások… Ezt tanulják négy vagy öt évig, ebből írják a zárthelyiket, a beadandókat, ezt mondják fel a vizsgákon, ebből írnak, és erről kapnak diplomát.

Az ő agyuk menthetetlenül rááll erre, és kész, innentől e körül forog a gondolkodásuk. Ha néha megunják a sok definíciót, kiállnak a buszmegállóba szórakozni, nézik az embere­ket, és próbálják megtippelni, hogy a cekkeres néni vagy a kutyás pasas jobb- vagy baloldali (ebben amúgy a férfiszabók sokkal jobbak). Próbálnak ebből megélni, cikkeket írnak, ha jól is beszélnek, bemennek a tévébe, esetleg háttérelemzéseket csinálnak, és elmondják, hogy jobboldal meg baloldal, és baloldal meg jobboldal. Ez az ő világuk, elmondják nekünk, hogy ilyen a világ, hol ilyenebb, hol olyanabb.

De ez az ő világuk. A kinti világ már nem ilyen. Hogy tényleg csak nagyon kevés dolgot említsek, a baloldali ellenzékben ott figyel a Jobbik; a jobboldali Fidesz pedig kommunista-tempóval (jelző by OV) hatósági árat vezet be a benzinre és a csirke far-hátra. Szóval, miről beszélünk, Béláim? Idekint emberek és nem számok élnek!

Vannak emberek, akik félnek. A szegénységtől, a kiszolgáltatottságtól, a nincstelenségtől, a magánytól, attól, hogy például meglopják őket és egyszer megint semmijük sem lesz. Ők eleinte a száz- meg ezerforintos vackaikat féltik, és nem az ezermilliárdos közöset, később, az idő előrehaladtával azért változhat a nagyságrend, ki mennyit ér, ugye...

Ezért aztán nem bíznak senkiben, igyekeznek úgy alakítani az életüket, hogy amit csak lehet, megszerezzenek és megtartsanak maguknak, mindenről egyedül ők döntsenek, ők irányítsanak, illetve legyen még jó sok gyerek, a család talán még belefér a bizalom körébe, másnak meg csak szolgaszerep juthat, több nem.

Ők egyesszámban élik az életü­ket. Persze néha összejárnak egymással pálinkázni, meccset nézni, disznót vágni, de a dolog eddig tart és nem tovább, a fűnyírót már nem szívesen adják kölcsön, más napokon a kapu jellemzően zárva, amit komondorok (idővel drón­tilalmi rendeletek is) vigyáznak.

Aztán vannak emberek, akik a sűrűjébe születnek, jót játszanak a többiekkel az óvodában, megtapasztalják, hogy milyen nagyszerű együtt tanulni az iskolában, közösen alkotni, közösen dolgozni értelmes dolgokért, amik túlmutatnak a kenyérkereseten, és másoknak is jó lesz tőle. Ők bíznak egymásban. Lehet, hogy soha nem lesz semmijük, de mindenük meglesz azokon keresztül, akikkel az életüket élik. Ők többesszámban élik az életüket. Persze néha kihasználják őket, ami keserű érzés, de az elveiket ez nem írja felül, mondhatni elfogadták, hogy ennek az életnek ez a velejárója.

Kinek mi jut, vagy hogyan választ (ha választhat), így megy ez, mióta világ a világ. A bölcsek tanácsa vezet egy törzset, vagy az erős harcos? A szenátus irányítja Rómát, vagy a császár? A csapategység dominál egy foci­csa­pat­ban, vagy mindenről az edző dönt?

Régen azon múlt, hová születtél, a legújabb korban pedig azért beszélhetünk virágkorról, mert már sokan megválaszthatják, hol és hogyan éljenek. Lehetnek bólogatójánosok egy unalmas munkahelyen sok, vagy legalábbis rendes pénzért, vagy valami tetszetősebbel, izgalmasabbal, élvezetesebbel foglalkoznak, eleinte biztosan kevesebbért, aztán vagy bejön, vagy nem. De amikor e kettő viszonylag egyensúlyban van, mindenki megtalálhatja benne a helyét.

Baj akkor szokott történni, amikor a tanult, klubokban nevelkedett, világlátott többesszámú ember lemegy az egyesszámúak közé, és rákezd fellengzősen, hogy bízzatok egymásban, hiszen mindannyian egyformák vagytok, Isten gyermekei, szeressétek hát egymást, éljétek közösen, egymásban bízva az életeteket, és akkor minden nagyon szép és jó lesz.

Amazok meg néznek, hogy jó, de akkor ők most hagyják, hogy a szomszéd kivágja az átlógó almafát, a polgármester gyereke elverje az övéket, ne firtassák, hová tűnik a kiskertből az uborka, szótlanul tűrjék, hogy a szomszéd emberei elvigyék az érett birkatrágyát?

A többesszámú embert ilyenkor kiröhögik, békésebb helyeken meg is hívják egy pálinkára, hátha attól megjön szegénynek az esze, és a dolog el is van intézve.

Baj akkor is történik, amikor az egyesszámú ember elmegy a többesszámúak közé, bizalmatlanságot gerjeszt közöttük, hogy előbb csak az ismeretlen meg az új dolgoktól féljenek, majd egymástól, végül önmaguktól is.

Amikor az egyesszámú ember elkezdi hosszú időn át győzködni a többesszámúakat, hogy rendkívüli időket élünk, ami rendkívüli dolgokat kíván (például őt), a többesszámúak java nem veszi komolyan, mi több kiröhögi, hogy nézd már a bugrist, hát ez nem olvasott se Rotterdami Erasmust, se Anaxi­mandroszt, se más, hangzatos nevű agyasbubut, nem is való közénk, hát ki fog ennek hinni?

És itt el is buktak, mert a leépülés már azzal elkezdődik, hogy egyesek csak elkezdenek gondolkozni azon, hogy akkor most van-e egyáltalán alapja annak, amit az egyesszámú ember mond, és valóban élből el kell-e utasítani minden tettét és gondolatát… elég, ha mindig csak egy kevés többesszámú válik a vélt vagy valós fenyegetés hatására egyesszámúvá.

Persze az egyesszámú tudja, hogy rohammal nem nyerhet, ezért azt sugallja mindenkinek, hogy csak magával törődjön, fogadja el tőle, amit kell, ne zavarja, hogy ő is csak magával törődik, ő ezt mindenkiért teszi, hiszen mindenkinek az a legjobb, ha ő törődik mindennel, a maga haszna csak részletkérdés, az csak egy szám, ami úgyis felfoghatatlan két potyogó labdás és ugrabugrálós vetélkedő között.

A világ egyébként olyannyira meghülyült, hogy senkit sem zavar, hogy az egyesszámú ember folyamatosan többes számban beszél, amikor kérdezik, a többes­számú pedig a polkorrektség je­gyében minden mondatot úgy kezd, hogy: Én úgy gondolom…

Szóval, emberek, ne hallgassatok a politológusokra! Csak félrevisznek az avítt gondolkodásukkal. Politika (avagy közélet, diskurzus) már rég nincs. Manapság (de legalább húsz éve) már csak az számít, hogy félünk vagy bízunk.

Az egyesszámú fél, ezért elvesz mindent, hogy ne kelljen mástól félnie, sőt, ezt kicsiben megengedi neked is: elvehetsz kenőpénzt, vizsgát, luxuskurvát...

A többesszámúak meg nem képesek túljutni azon, hogy akkor most jaj, de jó, féljünk együtt az egyesszámútól! Még mindig nem jöttek rá, hogy azt kell megmutatniuk, hogy bennük lehet bízni? Ehelyett listás helyeket osztanak egymás közt közvélemény-kutatások módszertanán vitatkozva.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/24  •  XI. 16. – XI. 29.
MEGJELENT AZ ELSŐ KIPCSAK HÓCIPŐ! Váncsa István: a pusztai népek aszálymegelőző stratégiájáról, avagy hogyan csináljunk olcsó üzbég krumplit Budapestről Para-Kovács Imre a liberálkomcsi bírók által vezetett sajtóperekre félretett fél trillió galaktikus dollárból nyomtatott nyomdafestéket nem tűrő szavakról Farkasházy Tivadar: ha a városát elönti a szennyvíz az a polgármester dolga, de ha a médiát, az már nem? Smuzewitz Ilona: hiába a genderharc, a magyar férfi mégis kecskét választana nő helyett, ami a tanárok hibája, meg a dollárbaloldalé Dési Jánosnak savlekötő menyétet írtak fel rémálmok ellen Verebes István megfejtette, hol van a közoktatásból hiányzó 16 ezer pedagógus Trunkó Barnabás megtudta: a hatósági ár miatt nem csak a tojás és a krumpli fog eltűnni a boltokból, de a karácsony is A Heti Kamu megtudta: Mészáros Lőrinc nyerte a kormány idén téli havazásokra kiírt tenderét
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.