Tákolmányjog

Farkasházy Benedek
2022. 02. 09. · Hócipő 2022/04
Az ellenzéknek alkotmányoznia kell, ezért szavazn(án)ak rá a szavazói. Hogy eltöröljék ezt a demokráciának csúfolt kleptokráciatúrát, és csináljanak helyette valamit, ami legalább nyomokban emlékeztet az igazira.

Az ellenzék ugye kétharmad nélkül nem tud alkotmányozni. Ám ha az ellenzék nem mondja azt, hogy márpedig ők akkor is alkotmányoznak, ha kisnyúl, sok szavazó csak legyintene, hogy akkor meg minek, láttak ők már összefogásból összefosást, ha lankad a remény, hiányozhat épp elég szavazat az urnákból, hogy még a feles többség se jöjjön össze.

Természetesen az ellenzék mondhatná majd, hogy a szavazók most kétharmados helyett csak feles forradalmat hajtanak végre a szavazófülkékben, hiszen Orbán is így magyarázta, miért rúgott fel minden íratlan szabályt, hogy az írottakat a maga javára alakítsa.

Ám a szavazók egy része me­gint csak azért szavazna rájuk, mert amazok nem tiszteltek semmilyen magasztos eszmét (úgymint fékek és ellensúlyok, illetve például a tulajdon fogalma, különös tekintettel kastélyokra és kikötőkre), emezekben meg reménykednek, hogy nem lopják ki a gázt a vízvezetékből is, és soha nem élnek vissza a hatalmukkal, például nem ugatnak bele felülről, hogy ki nyerje a sarki kisbolt kiflitenderét. Tehát ha az ellenzék azt mondja, hogy ők kétharmad nélkül is alkotmányozni fognak, akkor meg a jogállam feltétlen híveit marják el maguktól.

Ha tehát mondja az ellenzék, hogy alkotmányozni fog akkor is, ha kisnyúl, az a baj, ha meg nem mondja, az a baj.

És persze mértékadó független portálok hetek óta tolják az alkotmányjogászok vitáit, mintha azért fizetnék őket, hogy íróasztal mögött unatkozó, elvektől duzzadó, sokdiplomás, javarészt a véleményükből élő PhD-k keltsék a bizonytalanságot. Mert ha például az ellenzék talált valami módot arra, hogy feles többséggel is elmozdíthassa Polt Pétert, akkor elmondhatja előre, hogyan? Nem hozna a Fidesz azonnal valami olyan kétharmadost, ami ezt ellehetetleníti? Na ugye!

A neves, tekintetes és méltóságos alkotmányjogászok tudását és elveit természetesen mindannyian őszintén és mélységesen tiszteljük, én is azt teszem. Komolyan!

Kiváltképp amikor emlékezetembe idézem azokat az eseteket, amikor háromszáz szofista filozófus kivont pennával tartóztatta fel a perzsa sereget a Thermopülai-szorosban, illetve amikor sztoikus gondolkodók nyugodjunk meg, üljünk le, beszéljük meg felszólítással perzselték fel Xerxész hajóhadát Szalamisznál. És azt se feledjük, hányszor adták vissza Róma császárai a hatalmat a szenátusnak, amikor az kérte, és a pretoriánus testőrséggel is csak azért mészároltatták le ilyen alkalmakkor rendre a szenátorok egy részét, hogy legalább a maradékukról elvonják a felháborodott patrícius nemesség figyelmét, és enyhítsék haragjukat, amiért vissza merték állítani a demokráciát, ugye.

Nyilván a pályakezdő tanárok is majd attól teszik függővé, hogy havi százhatvan ezres éhbérért dolgozzanak a következő másfél évtizedben, vagy elmenjenek kasz­szásnak és árufeltöltőnek a duplájáért, hogy most az az ellenzék, amely még nem is nyert, majd, egyszer, valamikor feles vagy kétharmados törvényekkel fog kormányozni, alkotmányozni, rendeleteket hozni meg miegymás.

Nyilván a kórházakba is tódulni fognak a pályaelhagyó nővérek, amikor azt olvassák, hogy az alkotmányjogászok mennyire elégedettek a hatalmat egyszer majd gyakorlóknak a törvényesség helyreállítása témájában tett szándéknyilatkozataikban tanúsított törvénytisztelő hozzáállásával.

Mindezekkel nem arra célzok, hogy ezek ne volnának fontos dolgok. Csak megint olyan érzésem van, mint amikor Kálmán Olga hónapokig ugrasztotta egymásnak az első közös ellenzéki próbálkozás vezetőit kizárólag olyan tök mellékes és senkit nem érdeklő ügyekben, mint hogy ki hol lesz a listán, kinek mennyi helye lesz a listán, mikor találkoznak listaügyben, miért nem egyeztetnek még többet listaügyben, meg egyébként is miért ragaszkodnak a listavezetéshez, miért nem ragaszkodnak a listavezetéshez, milyen érzés, hogy a másik eggyel több helyet akar, milyen érzés, hogy a másik előrébb akar kerülni. (Ehelyett mondjuk leadhattak volna pár Monty Python-jelenetet, amin angol társalkodóhölgyek teáznak eltartott kisujjal az időjáráson szörnyülködve, miközben német bombák potyognak rájuk – kábé ugyanannyi hatása lett volna bármire, bár az nem hozott volna ekkora nézettséget.) Persze nyilván az is hülye, aki ilyen vitákba belemegy. Ha meg nem megy bele, akkor nem hívják többet. Hadházytól is kérdeztek valami olyat a Hír TV-ben, hogy hogy ityeg a fityeg, mire ő előkapta Orbánék épülő hatvanpusztai majorságának légi felvételét, hogy ha már itt van, megmutatná, amit a tévénézők még nem láthattak. Azóta is hívják mindennap. Ja, nem!

Borzasztó kíváncsi vagyok az alkotmányjogászok véleményére Varga Judit azon kijelentéséről, hogy a választások szabadok, tiszták és demokratikusak lesznek „ha az EBESZ munkatársai…, missziójuk során nem próbálnak beavatkozni a magyar választásokba”. Értik, ugye, tehát a demokratikus országok által küldött megfigyelők nem avatkoznak be, azaz nem csalják el a magyar választásokat. Egykor magyar megfigyelők jártak a türk testvéreink diktátorbácsijai által elcsalt választásokra szörnyülködni, hogy nahát-dehát, ejnye, meg hűha… most meg ilyeneket küldenének hozzánk olyan országok, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal évszázadok óta szabadon szavaznak? Hát ez hallatlan, nemdebár?

Ezen a kijelentésen nyilván alkotmányjogilag kell vitatkozni, ízlelgetni, milyen hangsúllyal mondta, mikor tette a kijelentést, hol a vessző a mondatban, milyen platformon jelent meg, és kiváltképp hányas betűmérettel.

Nyilván Hitler is azzal kezdte, amikor a bunkerében jelentették neki, hogy az oroszok elérték Berlin határát és a szövetségesek körbekerítették a várost, hogy jó, de valaki tüstént nézze már meg egy jobb okuláréval, hogy akkor most van rajtuk sapka vagy nincs rajtuk sapka?

Az alkotmányjogászok persze ezekért a pillanatokért élnek, csak nem mindegy, hogy a választó azt hiszi, hogy ezek a kérdések adják az április választás tétjét, vagy az, hogy lesz-e tanár, orvos, nővér, vagy marad-e még valahol egy kis Balaton-part sátrazni. Illetve, hogy továbbra is Kósa Lajosok játszanak a forint árfolyamával, időnként megshortolva azt pár milliós haszonért, miközben ez neked azt jelenti, hogy nem hónap huszonötödikén kell elkezdened az aprót kotorásznod a zsebedben, hanem már huszadikán.

Májusban meg majd előveszi a billentyűzetét egy jó nevű publicista, és megírja egymondatos cikkét az elmúlt évtizedünkről: Tetszettek volna a fülkékben ellenforradalmat csinálni! Aztán már ő sem ír többet, mert nem lesz neki hová.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.