Az űrprogramot is tönkretették Soros álciviljei!!!

(Az olimpiai álom után a rezsicsökkentést támadják!)

Smuzewitz Ilona
2017. 03. 01. · Hócipő 2017/05
A rezsibiztos szerint az olimpiai pályázat után elérkezett a pillanat, amikor újult erővel és a törvény minden szigorával le kell csapni az idegen zsoldban álló álcivilekre. Németh Szilárd megállapította, hogy Soros György a magyar nemzet lelkére mért szinte megsemmisítő csapást, amikor a karvalytőkéjén felbérelt civilek hatására az árulásra hajlamosak aláírták az olimpiai népszavazásról szóló íveket. A rezsibiztos szerint Budapest olimpiai győzelmét már 500 aláírás is veszélyeztette volna – mert súlyos társadalmi megosztottságot jelez a NOB döntéshozóinak. A 266 ezer aláírás azonban már nem csak a NOB-nak üzenet, hanem a brüsszeli bürokratáknak is, akik azt gondolhatják, hogy a magyar nemzet kollektív immunrendszere vészesen legyengült, hogy már nem tudják megvédeni a rezsicsökkentést. Ezért azt javasolja a magyar embereknek, hogy többé ne írjanak alá semmit, még a gyerek iskolai bizonyítványát sem, mert minden aláírás után akár 1 forinttal drágulhat 1 kilowattóra villanyáram, a gázról nem is beszélve. „Meg kell mutatnunk Sorosnak és álciviljeinek, hogy a magyar emberek készek és képesek megvédeni a rezsicsökkentésüket”, mondta a rezsibiztos, aki szerint minél inkább támadják Magyarországot, annál határozottabban kell megvédeni a magyar reformok vívmányait. Mert ha nem lesznek éberek a magyar emberek, egy reggel majd arra ébrednek, hogy már megint Gyurcsány irányítja a kormányt.



Kedden délután Lázár János egy őszinteségi rohamába teljesen beleszédült.



Nem hajlandó elfogadni az olimpiai pályázat visszavonását Mészáros Lőrinc. A magyarság legjelentősebb polgármestere szerint gyávaság lenne megfutamodni, és szerinte Felcsúton népszavazás nélkül is készek megrendezni az olimpiát. Mint mondta, nincs akadálya, hogy a településen újabb stadionok épüljenek, és még az olimpiai falunak is találnának helyet. Elképzelhető persze, hogy nem tudnak minden versenyszámhoz megfelelő létesítményt biztosítani, ezért azt javasolja, hogy csak a megvalósítható versenyszámokkal pályázzon Magyarország. Ha a NOB piperkőc urainak ez nem tetszene, akkor Felcsút megrendezi a magyarlimpiát, ahol olimpiai versenyszámokban magyar versenyzők mérnék össze tudásukat, és érnének el világraszóló eredményeket, megdobogtatva az igazi magyar emberek szívét. Az előzetes számítások szerint egy magyarlimpia megrendezése nem kerülhetne többe 5-6 ezer milliárd forintnál, de ezek a kiadások busásan megtérülnének neki.



Rogán Antal elkötelezett demokrataként sohasem fél megismerni a nép véleményét. Legfeljebb előfordulhat, hogy egyáltalán nem kíváncsi rá.



A Momentum felelőtlen, Soros-bérenc álciviljei nemcsak az olimpiáról szóló magyar álmot törték darabokra, közölte a kormányfő. Orbán Viktor szerint a 266 ezer aláírás miatt meghiúsult a lehetőség, hogy Magyarország 2024-ben ismét egy élő magyar embert küldjön a világűrbe, sőt alkalom­adtán onnan vissza is hozza. A kormányfő szerint egy megosztott társadalom nem képes sem űrközpontot, sem pedig hordozórakétát építeni, ezért belátható időn belül a rendes magyar emberek nem örülhetnek majd annak, hogy más rendes magyar emberek felmennek a világűrbe, és ott a súlytalanságban mindenféle vicces kunsztokkal szórakoztatják a magyar közönséget. Ezzel egyidejűleg arról is kénytelenek lemondani, hogy aktívan formálják a Mars felszínét és a földi Mars-politikát, pedig erre rég volt ennyi esély. „Ezt az esélyt semmisítették meg Soros álciviljei”, mondta a kormányfő, és hozzátette, hogy ilyen a demokrácia. És ezért nem tetszik.



Meg nem erősített hírek szerint az olimpiai pályázat visszavonása nagy felfordulást okozott a Nemzeti Oligarcha Szövetségben és a Magyar Nemzeti Nagytőkések Demokratikus Egyesületében is. A két szakmai szervezet egyeztetést javasol a kormánynak, hogy közösen tekintsék át a pályázat visszavonása után kialakult helyzetet. A NOSZ és az MNNDE emlékeztetett, hogy tagjaik kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a nemzetgazdaságban és a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Az oligarchák és nemzeti nagytőkések aggodalommal értesültek arról, hogy talán nem lesz olimpia. Mivel úgy vélik, hogy a magyar gazdaság világraszóló növekedését mindenáron fenn kell tartani, azt javasolják majd a kormánynak: a kellőképpen nagy beruházások hiányában az olimpiai létesítményekre szánt pénzt közvetlenül nekik utalják át, hogy a magyar oligarcha és nagytőkés családok megélhetése ne kerüljön veszélybe.



A kormányszóvivő szerint a demokrácia egyáltalán nem lenne felesleges luxus, ha az ellenzékiek és a Soros zsoldjában álló civilek tudnának viselkedni, de nem tudnak.



A Magyar Nemzeti Nemzetmegmaradási Kutató Központ szerint az olimpia elleni népszavazási kezdeményezés sikere miatti károk felérnek a trianoni békediktátum tragédiájával. Nem egészen száz esztendővel az ország tönkretétele után a magyar emberek genetikusan determinált ellenségei ismét rárontottak a nemzetre. A mostani hátbatámadás is felettébb pusztító, állapította meg az MNNKK. A leg­újabb mérések szerint az aláírások leadása után Magyarország területe mintegy 500 hektárral zsugorodott. A Nemzetmegmaradási Kutató Központ elemzése szerint ezért veszélyes dolog a referendum: hozzá nem értő kezekben nem a nemzet javát szolgálja, hanem az ország elfogyását és pusztulását okozhatja, és ezt a magyar emberek nem fogadhatják el.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2017/11  •  V. 24. – VI. 6.
Itt az Orbán-féle új magyar harcmodor: TÁMADÁST SZÍNLELVE MENEKÜLÜNK!
Legyen az vasárnapi boltzár, olimpia, letelepedési kötvény, CEU, civilek
Para-Kovács Imre megtalálta Soros bölcseinek jegyzőkönyvét Bartus László pedig a drótot, amin Soros rángatja a magyar baloldalt Smuzewitz Ilona megfejtette Mészáros Lőrinc titkát: egy órával korábban kel mindenkinél Trunkó Barnabás megtudta, a Patyomkin páncélos eredeti tekercse mellett őrzik Orbán svájci bankszámláját az orosz filmarchívumban Farkasházy Tivadar szerint Julius Streichert, a Der Stürmer szerkesztőjét is érdemes lett volna meghívni egy kávéra A Vál-völgyi kisvasút helyett véletlenül Gál-völgyinek küldtek 600 milliót Exkluzív Hócipő fotók:
• Schmidt Mária tánca Kovács Ákossal Áder eskütételén
• Pénzügyi mozgások Orbán és Bayer között
• Balog megpróbálta megetetni a mentősöket tíz százalékkal
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.