Főszámolás

Smuzewitz Ilona
2008. 12. 03. · Hócipő 2008/25
Megnyugodhatunk. Lesznek fő számai a jövő évi költségvetésnek. Egészen a módosításig. De akkor majd új fő számok lesznek. Más délelőtt, és más délután. Este pedig, a munkaidő után a válságot hárítja el a kormány.Azért lesz költségvetés, mert a liberálisok együtt szavaztak a szocialistákkal. Ennyi erővel akár koalíciót is köthetnének.
De nem. Mert a liberálisok - ha valakinek nem tűnt volna fel - ellenzékben vannak. Nem akármilyen ellenzéki pártról van szó. Felelős ellenzéki pártról. A felelős ellenzéki pártot az különbözteti meg a felelőtlentől, hogy a felelőtlen ellenzék mindenfélét ígérget és követel. A felelős ellenzéki párt viszont együtt szavaz a kormánnyal.
Ezt persze nem szívjóságból teszi. Hanem az ország érdeke miatt. Ha az ország érdeke mást kívánna, akkor biztos nem a kormánnyal szavazna a felelős ellenzék. De mit tehetnének a szegény, felelős liberálisok, ha egyszer a kormány pont azt cselekedné, ami az ország érdeke? Szavazzon máshogy csak azért, mert az olyan karakán, következetes magatartásnak látszó gesztus lenne? Dehogy. A liberálisok a szavazáskor csak az ország érdekeire figyelnek. Majd kigúvad a szemük, annyira figyelik.
Ha az ország érdekeit a szocialisták képviselik, akkor a liberálisok velük szavaznak. Ez a felelős ellenzék. Így cselekedjetek.
A felelőtlen ellenzéknek könnyű. A felelőtlen ellenzék bármit mondhat. Mondhatja, hogy legyen alacsonyabb az adó, mondhatja, hogy legyen magasabb a nyugdíj. Olcsóbb a kenyér, a gáz, drágább a fél disznó felvásárlási ára. Legyen védett a magyar tojás, szép az idő, ideális a páratartalom, és csökkenjen a pollenkoncentráció.
A kormány a felelőtlen ellenzék követelései hallatán csak sóhajt. És nem enged. Mert a mostani nehéz helyzetben nem lehet adót csökkenteni. És a magasabb árat pedig valakinek ki kell fizetnie.
A felelős ellenzék ellenben mérlegel. Hogy mi a jó az országnak. Az országnak most az a jó, ha a költségvetésnek vannak fő számai. A liberálisok hónapokig azt mondták, hogy csak feltételekkel mondanának igent a költségvetésre. Például ha leváltják a kormányfőt. A liberálisok akkor még nem tudhatták, mi az ország érdeke. Aztán átgondolták. Felelősen.
És megállapították, hogy megváltozott a helyzet. A megváltozott helyzetben pedig nem a kormányfőváltás az ország érdeke. Mert a válság begyűrűzött Magyarországra. A begyűrűző válságot pedig költségvetési fő számok nélkül bevárni tragédia lett volna.
A felelős liberális ellenzék tehát a tragédiától mentette meg az országot. Önzetlenül. Egyes-egyedül.
Ültek a parlamentben az elszánt liberálisok, látták, hogy jön a katasztrófa, sötéten és fenyegetően. Azt is látták, hogy ez rajtuk kívül senkit sem érdekel. És akkor ez a maroknyi bátor ember szembeszállt a tragédia sötét hadaival, és lelézerkardozta őket. Megmentve az országot. Nem is dicsekedtek utána. Csak elmesélték, hogy mi volt.
És ezért nem várnak hálát. Ami azt illeti, hiába is várnák.
Kampánykezdet
Az a gyanúm támadt, hogy ismét Demszky lesz a szocialisták és liberálisok közös főpolgármester-jelöltje. Hiszen a kormány nem akar több pénzt adni a BKV-nak.
Ilyenekkel szokott kezdődni Demszky kampánya. Amikor arra hivatkozik, hogy a kormány ellehetetlenítené a fővárost. Amit Demszky nem engedhet. És újrajelölteti magát.
Ha ismét indulni akar, a következő lépésben azt kell elérnie, hogy leállítsák a négyes metró építését. Ha a mostani állapotot egyáltalán építésnek lehet nevezni.
Szívküldi
Az infarktussal eddig is sok baj volt. Különösen azoknak, akik szenvedtek tőle. Magyarországon az infarktus magányos műfaj. Mert egy felmérés szerint az infarktusos hiába számít segítségre. A háziorvosok egy része nem ismeri fel a tüneteket, és későn hív mentőt. A háziorvosok ezen megsértődtek. Az egyikük a tévében azt mondta, hogy rossz fényviszonyok között kell diagnosztizálniuk, és úgy nehéz. Sötétben minden mellkasi fájdalom egyforma.
Gondolom, az is előfordulhat, hogy a páciens fetreng, és nem válaszol a kérdésekre. Akkor honnan tudhatnák, mi a panaszuk? Erről szól a magyar mondás. Nyögdécselő infarktusosnak háziorvos sem érti a szavát.
Megtörtént, hogy a kórházban infarktust kapó beteget az ortopédiáról két óra alatt vitte a mentő a kardiológiára. Ezért átfogó infarktus-szabályozásra lenne szükség.
Rögzíteni kell, hogy ezentúl csak a kardiológián lehessen infarktust kapni, munkanapokon 9 és 15 óra között, járóbeteg-ellátás keretében.
Az egészségügyi rendszer többi résztvevőjét kéretik békén hagyni.
Smuzewitz Ilona
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Smuzewitz Ilona
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/12 • VI. 4. – VI. 17.
Smuzewitz Ilona: Legyünk bátorak, merjünk BL-döntőre gyalogolni!
Para-Kovács Imre: a ketamin hatása a gazdaságpolitikára, avagy hogyan szaladgáljunk láncfűrésszel a kezünkben a szüreti bálon
Nagy Bandó András búcsúestje a Szegedi Zsinagógában
Váncsa István: kötelezni fogják az önkormányzatokat, hogy péntekenként zsíros kenyeret dobáljanak a nyugdíjasok közé
Farkasházy Tivadar: a KDNP olyan, mint a Felcsút a fociban, nem kell hozzá ember se a tribünre, se a pályára
Havas Henrik beszivárgott a Karmelitába a Magyar Nemzeti Védelmi Tanács ülésére
Lendvai Ildikó nem érti, miért kesereg Orbán, hogy az Unió lenullázná a magyar növekedést, amikor az előrelépés volna, hiszen épp mínuszban van
Dési János Haraszti Miklóssal beszélget arról, hogyan kell újra megtanulnia a stencilezést az ellenzéki újságíróknak
A Heti Kamu megtudta, alapítvánnyá alakul Magyarország is
Selmeczi Tibor alig várja a kormány 30 ezres élelmiszerutalványát, hogy megduplázza vele a vagyonát!
2025/12 • VI. 4. – VI. 17.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
