Laci te, ülj az ölembe ide

Bakács Tibor Settenkedő
2019. 09. 25. · Hócipő 2019/20
Drága véreim. Tisztában vagyok azzal, mennyire nehéz a helyzet, mennyire kusza a szitán a háló. Álmomban arra kért Habakuk próféta, Jézus, és Bob Marley, hogy segítsek nektek, ha tudok. Próbáljuk meg, hisz egy vérből valók vagyunk, s van bennünk dac. Vegyünk egy klasszikus példát arra, miként szünteti meg a NER, vagy Habony, esetleg másik nevén Rogán Tóni a szemantikát, a logikát és percepciót.

A CÖF példája jó lesz. Ez egy olyan álcivil szervezet, amit a kormány a civilszervezetek ellen hozott létre. Munkájukat több száz milliós támogatással nyomja a hatalom. Na. Most nehéz lesz, de ez a gyógyulás útja.

A napokban a CÖF sajtótájékoztatót tartott, amiben felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amit az álcivil szervezetek jelentenek.

Tudom, hogy a naiv filozófusok azonnal arra gondolnak, hogy egy sajtótájékoztatón feljelentették magukat, de nem, a CÖF ravasz, mint a kismalac. Bevált technika, hogy a bűncselekmény elkövetője az áldozatot teszi felelőssé. Vagyis a veszély csak akkor múlik el teljesen, ha az összes valódi civil szerveződést megfojtják. Ekkor a CÖF elérte történelmi célját, vezetőinek neve fennmarad, kicsit hasonlatos a barna inges SA-hoz, csak ők civil ruhában vannak, s nem buzulnak annyit. Még vár rájuk egy kristálytiszta éjszaka, amikor találkoznak a lakossággal. De vissza a jelenbe.

A civilszervezetek eltiprása nem hungarikum, gondolom, első olvasatban oroszul kapták meg a teendőket, de másnapra a médiakatonák is megkapták magyarul, ki a geci igazából? A dánok azok, a franciák azok, a finnekről most ne is beszéljünk. Még szerencse, hogy Szijjártó kapott Azerországban egy díjat, rossz nyelvek szerint lombkoronák helyett ezüst kisbalták díszítik.

A legmagasabb tanítóhivatal főpapjától csak idézni merek, parafrazálni, értelmezni kevésbé, de értetek megteszem. „A Fidesz a békés együttműködésen, építkezésen alapuló munkát kínálja fel a választásokon, ezzel szemben a baloldal megint felfordulást és polgárháborút akar.” (Kövér László)

Ha haverok lennénk, mint régen, azt mondanám neki, figyú, Laci, hagyd már abba ezt a polgárháborús riogatást, mert azt tanultuk a teológián, hogy a szó teremtő erő, „kezdetben vala az ige...”, és van beteljesítő jóslás is, nem csak a boszorkányok hisznek benne, hanem a pszichológia is. Gondolom, nem akarod kitenni veszélynek a családod tagjait, holott pont a polgárháború szokott a legvéresebb lenni a történelemben, amióta Káin és Ábel először lejátszotta, majd a mai napig folytatják. Nekem Jugoszlávia ugrik be, neked micsoda? Laci, inkább gondolj a madarakra, a fákra, mennyire szeret téged a természet. Te tényleg elhitted, hogy 1939-ben Lengyelország támadta meg Németországot? A Helsinki Alapítvány a TEK-et? Azt is mondtad, hogy egy hívő szavazata nem lehet kétséges politikai ügyben. Én megpróbálok benned hinni, ígérem, csak nehéz elfelejteni azokat az időket, amikor kő ateisták röhögtek rajtam a Lendvay utcában. Igaz, azóta a Szent Jobb mögött slattyogtok, és hozzá az összes főpapot megvettétek, mint lábon a gabonát.

Tehát, amikor a Fidelitas cirkuszi zenével bömböli szét békésen Karácsony sajtóértekezletét az általatok tönkretett Átrium előtt, meg meghekkeli a városban kétségbeesetten kampányoló Kari Geryt, bebasztok a logisztikának, s beleröhögtök a megalázott ellenzék arcába nyílt színen, akkor kicsit aggódom, tudod, Laci, mert polgárháborúban a szomszéd öli meg az anyádat. Tudom, a franciák megérdemelték, de mi, magyarok sem szerepeltünk szépen, amikor Szamuely vagy Prónay játszotta a főszerepet a dunai szélben. Én nem bíznék ennyire a biztonsági őrségben, Laci. Walton? Hú, a római polgárháború, na az fasza volt, szerettem, érettségi tétel volt, én azt húztam. Ott legalább jó mondatokat mondtak.

Berki kampányvideójában az nagyon tetszik, hogy Zuglóban egy volt fideszes hivatalvezető szidja neki Karácsonyt egyszerű lakónak álcázva magát egy romos házban….hmmm, ha igaz, hogy sokan fogyasztanak kábítószert, vagy néznek órákon át tévét alkoholt vedelve mellé, tényleg tutira senkinek nem tűnik fel a turpisság, meg ha igen, nyaljon szart a polgár. Amikor megzavarodik Mari néni a harmadikon, akkor lehet hangosan röhögni a vasalt heréjűvel együtt a kamerába.

Tudom, sajnos, hogy nem bírjátok ki ellenség nélkül. De egyszer megértitek, hogy csak magatokban utáljátok azt, amivé váltatok. A pokol kapuja nyitva.

Remélem, ez után a cikk után minden jobb lesz, mindenki belátja, hogy tévedett, Kövér vesz magának egy macskát, Habony eltűnik Ibizán, A CÖF meg virágot ültet a Kazinczy utcában. Jó éjszakát!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2023/12  •  V. 31. – VI. 13.
FELCSÚTI MÁTYÁS 60
Énekszó és pávatánc köszöntse!
Váncsa István: olyan hosszúak a kórházi várólisták, hogy 7,6 milliárd év múlva érünk a végére, mikor a Nap vörös óriássá duzzad, addig meg csak kibírjuk valahogy Para-Kovács Imre aggódik, nem lesz-e baj abból, hogy a katari emír hamarabb gratulált Erdogan győzelméhez, mint a magyar miniszterelnök Farkasházy Tivadar: a Barátság-kőolajvezeték itteni végét megtekintő szovjet turistacsoportról Smuzewitz Ilona: Majdnem béremelést kaptak a tanárok Kéri László megszerezte a vezér 60. születésnapja alkalmából történő spontán felköszöntésének forgatókönyvét Havas Henriket bízták meg a szittya gondolkodású új honvédfőparancsnok felkészítésével Verebes István Vágó Istvánra emlékezik Dési János: a nép koszos zoknival fogja megdobálni az utolsó lap szerkesztőségét, amely tévedésből megírja az igazságot A Heti Kamu megtudta: ezentúl a greenwichi időhöz mérik a mentők kiérkezését Figyelem! Mától hetven helyett hatvannal kezdődik a pesti trolik számozása!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.