A Csatáry-kupa döntője

Bakács Tibor Settenkedő
2013. 09. 04. · Hócipő 2013/18
Sajnálom, hogy nem láthattam Kubatov arcát, amikor azonosította azokat, akik kifeszítették az MTK-FTC meccsen a Csatárymolinót. Kubatov képtelen levéltárosi szenvedélyét korlátozni, pedig tudhatta volna előre, hogy ismerős arcokkal fog találkozni. Eleve közvetlen környezetét is olyan biztonsági emberek alkotják, akik szeretik a zsidókat, csak nem értik a zsidó vicceket. Ez nem azt jelenti, hogy az illetők németek vagy nácik, csak azt, hogy radikálisan nemzeti érzelműek.

De arra még rémálmaiban sem számíthatott, hogy a molinó egyik végét Kövér László, a másikat ő maga tartja. A molinó nehéz alapanyaga megokolja, hogy segítségül több kormányközeli kormánytag is segédkezett, de arcuk a transzparens miatt nem látszott. Különben is, ez az arctalanság rájuk jellemző, messziről embernek, közelről magyarnak látszanak.

Miután Orbán Viktor parancsára a Fradi bekerült Európa legjobb 32 csapatába - a lista alkotmánybírósági határozat alapján az Alaptörvénybe is bekerült -, már nem csodálkoztam azon, hogy kiírták a Csatáry-kupát. Ez abban az évben volt, amikor Bajnai és Mesterházy el akarta dönteni pénzfeldobással, melyikük nem lesz miniszterelnök- jelölt. A feldobott pénz eltűnt a felhők mögött, vagyis vitájuk nem zárult le megnyugtatóan, minden esetre 2018-at írtunk. A polgárháború előtt egy évvel, az utolsó stadion felépítése után három hónappal.

A stadionépítési láz addigra enyhült, Pétfürdő nyolcvanezres sportkomplexuma volt a járvány utolsó áldozata. Fűzfő és Tiszabecs csodálatosan megúszta, a műfüves pályán azóta szürke szarvasmarhák legelésznek.

A Csatáry-kupát meglepetésre a Puskás Akadémia nyerte a Fradival szemben, miután a Videotont az elődöntőben 11:2-re kiverte. Először a B közép foglalt helyet, utána jöttek a CBA-sok, majd a trafikosok, végül az a száz szerencsés, akit Kubatov sorsolt ki augusztus huszadikán. A kezdőrúgást egy markolót ábrázoló, Közgép- feliratú pólós kisfiú végezte el. A görbe orrú, pajeszos idegen azonnal összeesett. Mindenki mosolygott, még Pintér tábornok is. A szurkolói hangulatot Obersovszky Péter gerjesztette. Hajrá, magyarok!

A döntő izgalmas volt, mert a Fradi szerzett vezetést Neymar ollózásával. Sőt a második gólt is a zöld-fehérek rúgták, Ronaldo, aki elhagyta a neve előtti C-t, mert sokan azt hitték róla, hogy cigány. Ám ekkor feltámadt Puskás szelleme, hullottak a gólok, míg a védelmet a TEK biztosította, hiba nélkül. A hátrabilincselt kezű csatárok már semmilyen veszélyt nem jelentettek a Puskás Akadémiára. A vége így 3:2 lett, ami után szélsőséges gyurcsányisták kukákat borogattak, de őket hajnalra a farkaskutyák összefogdosták.

A kupa Fekete György alkotása volt, fából, aranyból és nemezből. Egy hatalmas szárnyú madár volt rajta kifaragva, aki egy gyönyörű lányt (Emesét) egy focilabdával háturul. Rovásírással a kupa jelmondata futott körbe: Üsd, vágd, nem apád! Kassa 1944-2018.

Az új Himnusz alatt szüneteltek a kivégzések, így mindenki jól hallotta, mennyire szépen énekel Ákos, ha megfizetik. A kupát maga Orbán Viktor adta át saját fiának, majd kedélyesen viccelődött: ez még nem a stafétabot, se nem az oroszlán, de ami késik, nem múlik.

Mindezt onnan tudom, mert sikerült a földalatti ellenzéknek beszerveznie egy labdaszedő fiút. Fontos előrelépés volt ez nekünk, mert már régóta kész volt a tervünk, amivel romba döntjük Orbán rendszerét. A Flóri fedőnevet adtuk a gyereknek, mert jól bánt mindkét lábbal a labdával. Fontos volt, hogy szokja a környezetet, mert ha megérik a történelmi pillanat, neki kell elszaladnia a szélen, és amikor mindenki beadást vár, egy hulló falevéllel a ficakba kell gólt lőnie. Tudom, hogy merész egy elképzelés, de néha szükséges kockáztatni, ha az ember szabadságra vágyik. Ezután vonulnának az utcára az ellenzéki szurkolók, foglalnák el a stadionokat, és szúrnák ki a bőrlabdákat. De addig még kénytelenek vagyunk elviselni a stoplis cipők masírozását az utcákon.

Már van zászlónk is, trikolór, ötágú csillaggal a közepéből kivágva, amire Marika néni már felhímezte jelmondatunkat is: Sok van, mi csodálatos, de a focinál nincs semmi csodálatosabb.

De addig lapulunk a műfűben, mert értelmetlen fölöslegesen hősködni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2020/22  •  X. 21. – XI. 3.
SZFE – KILENC OLDALON! Para-Kovács Imre: Orbán meghátrálása egy vereségsorozat része lenne, egy kizárólag Orbán Győzőéhez mérhető hatalmas pofon Lengyel László: A helyzet egyre kevésbé megbocsátható, mert minél tovább tart, annál többet kéne megbocsátani Farkasházy Tivadar utánaszámolt mit mond a kormány, és mik a valós számok, és már várja, mikor lesz házkutatás Pintérnél, Káslernál, Orbánnál Smuzewitz Ilona megtudta, a Mészáros-gyerekek akkora iskolát építenek Felcsúton, hogy a helyieknek új iskolás gyerekeket kell venniük Dési János: Bruckner Szigfrid nagy titka Bakács Tibor: Nem minden szarka fajta farka tarka, csak a tarka farkú szarka farka tarka Trunkó Barnabás már várja, mikor építenek falovat, s tolják a Színművészeti egyetem elé, Szarka kancellárral a gyomrában A Heti Kamu megtudta: Dúró Dóra szamurájkarddal fejezte le Süsüt 13 oldalon a Rákosi Mátyásné által formálttól a nagy orbáni focialista divatforradalomig
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.