Kinevez a végén?

Ma volt a holnap tegnapja

Smuzewitz Ilona
2009. 07. 02.
Kinevez a végén?
Fideszest neveztek ki a MÁV élére a szocialisták.
Egy pillanatra megingatták a rendszerbe vetett hitemet. Aztán megértettem, hogy a jövőre készülnek.

Csak Gordont ne!
Az Amerikai Magyar Szövetség azt kéri Barack Obamától, hogy tekintettel a közelgő magyarországi választásokra, ne fogadja Bajnai Gordon miniszterelnököt, mert azt a látszatot keltené, mintha támogatná a szocialistákat.
Nekik pedig lenne ötletük arra, kit érdemes támogatni.


Tendencia
A szegedi árvízről szóló korábbi kiadványokban és a könyvben publikált fotón még együtt sétált Botka László és a volt miniszterelnök, a bővített és javított kiadásban már hűlt helye. A szegediek magyarázat szerint a „képminőség, képtorzulás és „a nyomdai szerkesztés” hozta így.
Most úgy néz ki, hogy hamarosan Botka is eltűnik a képről, és az árvíz egyedül sétálgat majd.

Rangadó
Magyarország kemény költségvetési megszorításokra kényszerült, ezért a világ fő gazdaságai közül a legerősebb államháztartási pozícióban kerülhet ki a világméretű gazdasági visszaesésből, írták a Bank of America Merrill Lynch elemzői.
Páratlan siker. A rendkívüli teljesítmény áldozatairól nem készült becslés.

Pillanatnyi állapot
Tucatnyi szocialista politikus javasolta levélben a kongresszusi küldötteknek, hogy az MSZP vigye végig a parlamenti ciklust, a hátralévő hónapokban pedig dolgozzon ki karakteres baloldali válaszokat, és csak a választás után legyen tisztújítás.
Holnap viszont lehet, hogy máshogy gondolják.

Magyar ember
Elismerte Nicolas Sarkozy: „követett el hibákat”, mert időre volt szüksége, hogy „felnőjön a feladathoz”.
Rendes magyar emberhez illően azt viszont nem állította, hogy a feladatokhoz felnőve a hibákat nem ismétli meg…

Biztonság
Kitilthatják a jemeni légitársaságot Európából, ha nem oldják meg a visszatérő repülésbiztonsági problémákat.
Nem, mindenkinek gumicsónakot adni nem ér.

Magányos küzdelem
Folytatja hadműveleteit a pakisztáni hadsereg az afgán határ menti térségben is.
A Jobbik egyelőre nem jelezte, hogy a tálibokkal is szolidáris lenne.

Hová tűntek?
Csökkent a turisták száma Spanyolországban: eddig még nem volt példa évi tíz százalékos esésre.
Otthon keresték már őket?

A játék öröme
Az OECD szerint egyre több bűnözői szervezet használja a labdarúgást pénzmosás és adóelkerülés céljára.
Lehet, hogy csalnak, viszont úgy tűnik, hogy máshol - Magyarországgal ellentétben - a bűnözők a focit nem veszik ki az üzletből.


Alkalmazkodás
Az USA legnagyobb ruhagyártó cége - a bevándorlási hivatal szerint - illegális bevándorlókkal dolgoztat.
A munkások az amerikai életformával ismerkedtek, és éppen a jelenlegi divat alakulását tanulmányozták.


Nyelvörvény
Vizsgálatot indítanak Szlovákiában azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a határmenti vásárlóturizmus felfutását, és ebben mekkora szerepe van az euró bevezetésének.
Különösen attól tartanak, hogy a bevásárlások idején a szlovákok esetleg magyar árakkal és magyar árcédulákkal szembesülnek.


Szokatlan szigor
Ezentúl Görögországban sem lehet dohányozni a nyilvános helyeken, például a kórházakban, az iskolákban vagy a tömegközlekedési eszközökön.
Azt még nem tudni, emiatt mennyivel romlik a diákok teljesítménye és azt sem, hogy a kórházakban kivel ordítozhatnak majd az elvonási tünetektől szenvedő orvosok és betegek.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.