A Túró Rudi a globalizáció nyertese
Simonyi Balázs
2009. 09. 09. · Hócipő 2009/18
Kontinensen átívelő megállapodás született a minap Budapesten. A hungarikumnak számító csokis desszert gyártásáért felelős cégben többségi tulajdont szeretett volna szerezni mind a horvát, mind a japán édességipar, mindkettő erős állami hátszéllel. A tenderen ugyanannyi pontot kaptak, lehetetlen volt dönteni a lehengerlő ajánlatok között. Hogy ne essen két szék közé a Túró Rudi, mindkét pályázó cégnek részesedést ajánlott, és hárman együtt egy közös konzorciumot hoztak létre a világméretű karrier megkezdéséhez.
A 2010-es horvát zászló új címere

A 2010-es japán nemzeti lobogó
A verseny komoly végkimenetelét és a tétet jelzi, hogy a dalmát államot kötelezték, hogy kezdeményezzen alkotmánymódosítást a horvát zászló címerének megváltoztatására, amelyben 2010-től egy Túró Rudi papírja szerepel. Ám a horvátok nem szívesen mondanak búcsút a zászlajuk jellegzetes piros kockáinak: ha már azt nem sikerült kiharcolniuk, hogy a Túró Rudi pöttyei a csomagoláson ezentúl a gyártósorról piros kockaként gördüljenek le, azt viszont elérték, hogy a japánok is változtassák meg az ő zászlajukat. A felkelő napot szimbolizáló piros korongot felváltja a nagy piros négyszög, ám a japánok sem elégedetlenek: országimázsuknak jót tesz az édesség papírján hemzsegő rengeteg piros karika, amiről a világon azonnal a szigetországra asszociálnak. Mindhárom fél tökéletesen elégedett, pláne hogy jövőre már az Adrián a nemzetközi csengésű Sir Rudi néven fut a termék, amelyből a sir horvátul túrót jelent, Japánban pedig Tora Rudi, esetleg Tora! Tora! Rudi néven.
Simonyi Balázs
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
- Guca - Rezesnek áll a világ
- Volvo - Renault fúzió
Uborkaszezon (olimpia, 4.nap)
Fapapucs vs. olasz csizma (Hollandia - Olaszország 3:0)
Irapuato, avagy magyarokról vagy jót, vagy semmit (olimpia, 9.nap)
Győztesek dupla hamburgerrel, kis kólával, közepes krumplival (olimpia, 15. nap)- Nincs itt semmi látnivaló
Simonyi Balázs
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.