Jó étvágyat!

Ma volt a holnap tegnapja

Farkasházy Benedek
2010. 02. 12.
Visszavonta az APEH a melegétkezési utalványok használatának korlátozását, így azokat újra a korábbi gyakorlat szerint lehet felhasználni. Azaz megint bárki vehet és süthet magának ebédre vörösboros túrórudit.

Begyűjtés
Vigyázat! Az álfideszesek után megjelentek az ál SZDSZ-es kopogtatócédula-gyűjtők is. Különös ismertetőjelük, hogy egy Retkes Attila által írt és szignált levelet lobogtatnak.

Üst
Orbán Viktor vidéki kampánykörútján arról is beszélt, hogy ha kormányra kerülnek, egy adott mennyiségig többé nem lesz illegális a házi pálinkafőzés. Arról továbbra sem nyilatkozott, hogy ő mit főzött ki nekünk.

Nehéz fejjel
Pataky Attila, az Edda frontembere szentül meg van róla győződve, hogy a majáknak igaza volt, és 2012-ben „átlépünk egy másik dimenzióba”, azaz eljön a világvége, így már gyermeket sem vállal. Arról nem beszélt, hogy mi lesz a rockkal, ami ugye örök és elpusztíthatatlan.

Onnan
Budapesten majdnem olyan jók a mindennapi élet általános feltételei, mint Londonban, és valamivel jobbak, mint New Yorkban - írja egy vezető londoni gazdasági elemző ház friss összeállítása. Később bevallották, hogy csak webkamerákon keresztül néztek körbe nálunk.

Öt karika
Harmincan akadtak fenn az elmúlt hetekben végzett doppingszűréseken a ma kezdődő vancouveri téli olimpia résztvevői közül. A bolgár bobcsapat tagjai elmondták, hogy nagyon fáztak, és csak ezért nyúltak kokszhoz.

Retro
Széles Gábor - a név apportálásával - kisebbségi tulajdonosa annak a konzorciumnak, amely újrakezdi az Ikarus buszok gyártását. Ezeket főleg az egykori Szovjetunió és Észak-Afrika országaiba szánják - ahol még emlékezhetnek a márkára. A távolsági buszokon színes Videoton tévék lesznek, melyeken kizárólag az ECHO TV-t lehet fogni.

Ornitológia
Szóvivője szerint kacsa, hogy a MOL vételi ajánlatot tett volna az orosz Szurgutnyeftyegaznak, a birtokukban lévő MOL-részvénycsomag kivásárlására. Később lehet, hogy mégis inkább sirály lesz ugyanez a hír.

Kop-Kop
Egy postaládát feltörő kopogtatócédula-tolvajt ért tetten a rendőrség. A gyanúsított elmondta, hogy az ajánlószelvények darabjáért ezer forintot ajánlottak neki, bár ezeket csak jövedelem-kiegészítésként vágta zsebre, igazából a Tesco, Auchan, Interspar, Lidl és más akciós újságok MÉH-es eladásából él.

Pszeudo
Álfogyasztóvédők járják Budapest boltjait, ahol jegyzőkönyvet vesznek fel és magas bírsággal fenyegetnek, de mindig hozzáteszik, hogy ha egy vaskosabb pénzköteget kapnak a zsebükbe, elállnak a feljelentéstől. A boltosok pedig rendre ki is fizetik. Az álbírságot.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/25  •  XII. 3. – XII. 16.
Para moszkvai, Bartus amerikai tudósítása! Para-Kovács Imre megszerezte Orbán tolmácsának fordítását, avagy hogyan köszöntötte Putyin az Európai Unióban ideiglenesen állomásozó Orbánt Smuzewitz Ilona: Ha Magyar Péter nem is tervez olyanokat, mint amikről a fideszes propaganda beszél, akkor minek a kormányváltás? Bartus László megtudta, miért nem a McDonald’s-ban látta Trump vendégül Orbánt Farkasházy Tivadar ünnepélyesen megeszi szalmakalapját, ha Orbán a gáz és az olaj miatt ment Moszkvába Váncsa István: már a hírek értelmezéséhez is szakértő kell! Vagy kisüsti! Vagy robbanó vécé! Havas Henrik a miniszterelnök búcsú-mauzóleumának építésére kiírt pályázatról Lendvai Ildikó az unokáit a hatvanpusztai ételliftben kereső Orbánról Dési János: a lebontott szabad ellensúlyok helyébe lépett NER-es ellensúlyokról Verebes Istvánnak fogytán a humora A Heti Kamu megtudta: a Tisza brutális adót vetne ki a bölcsisek nyuszimotorjaira is Selmeczi Tibor: így főzzünk bográcsban a gázrezsón!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.